Blogok

Nincs új a nap alatt a Soós vezette Vásárhelyen

Soós Zoltán

Áll a bál a marosvásárhelyi városházán, miután egy román oknyomozó portál olyan hangfelvételeket tett nyilvánossá, amelyeken Soós Zoltán polgármester két személyi tanácsadója, Ionela Ciotlaus és Marius Libeg éppen nyomást gyakorol a hivatal egyik igazgatójára, hogy alkalmazza osztályán a Szociáldemokrata Párt (PSD) megyei ügyvezetőjét és megyei önkormányzati képviselőjét is. A botrány …

Több »

Kelemen meghátrált: felőle lehetnénk akár székelyek is

Fordult a kocka népszámlálás-ügyben: az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor, a lakosság körében tapasztalt általános, indulatoktól sem mentes felhördülés láttán, meghátrálásra kényszerült, hisz kedden kijelentette: azon lesznek, hogy a számlálóíveken – a pénteken ismertetettől eltérően –, a magyarsághoz tartozó alkategóriaként, a székelyt és a csángót is feltüntessék. Tehát, ha elfogadják az …

Több »

„Tekenyőt hoztatok-e?”

Tájékoztató kampányt – „Itt élünk, így élünk” – indított az RMDSZ két hónappal a romániai népszámlálás kezdete előtt, amely által arra próbálják rávenni az erdélyi/romániai magyarokat, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a cenzuson, nyilatkozzanak etnikai, vallási hovatartozásuk, anyanyelvük felől. „Mi azt szeretnénk, ha hatékony és korrekt népszámlálás lenne, ha …

Több »

Egy politikus halálára

Elhunyt Kelemen Atilla állatorvos, aki öt cikluson át volt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője, hosszú ideig az alakulat Maros megyei szervezetének elnöke – adta hírül a PestiSrácok, a Maros Megyei Ebtenyésztők Egyesületének a bejelentésére hivatkozó Székelyhon.ro portál nyomán. Az erdélyi magyar médiában – nyilván a sokak által …

Több »

Foggal-körömmel ragaszkodnak a lopott holmihoz

A rövidlátó nagyhatalmi törekvések folyományaként Trianonban összetákolt állam urai szabad prédaként kezelik a megörökölt nemzeti kisebbségeket – különösen a magyart –, s főleg azok javait. Azóta ismeretlen fogalom erre felé a jog- és vagyonbiztonság, azóta alkalmazzák a jogszolgáltatásban – mert igazságszolgáltatásnak aligha nevezhető –, s mindenütt, ahol tehetik a kettős …

Több »

Nem új dolog…

Az év végi minivakáció alatt a szélrózsa minden irányából hazalátogató rokonnal, ismerőssel való gyakori beszélgetések során döbbenten vettem tudomásul, hogy az utóbbi időben tágabb ismeretségi körömből ketten is önként távoztak az élők sorából. A karácsonyi találkozások forgatagában nem volt alkalom s mód a töprenkedésre. Most azonban, hogy egy újsághír révén …

Több »

A román kultúra része a lopás. Jól értettem?

Sokan felkapták a fejüket a hír hallatán – külföldön legalábbis, mert az országban ezen senki sem ütközött meg túlságosan – , hogy kiderült: egy román  bűnszervezet tagjai éveken keresztül – pontosabban 2016 óta – egy dobrudzsai stratégiai fontosságú amerikai légi támaszpontról mintegy 2 millió dollárnyi üzemanyagot loptak el. Nem semmi. …

Több »

Székely autonómia – ideje lenne szintet lépni

Az autonómia kérdése – legalábbis az eddigi tapasztalataink szerint – olyan örök gumicsontnak bizonyult, amin politikusaink kisebbik része – mert a többség soha nem hitt benne – el-elrágódik, aztán félreteszi. Hogy alkalmasabb időpontban – általában választási kampányok idején – újra elővegye, s ismételten elcsámcsogjon rajta. Majd féltretegye. S megint elölről. …

Több »

A tisztánlátás végett

Vannak történelmi események, évfordulók vagy csak pusztán dátumok egy nép, nemzet vagy akár az egyének életében is, amelyek meghatározzák sorsának, életének további alakulását. Evidencia, hogy ezek rendszerint markánsan rányomják bélyegüket ki-ki gondolkodásmódjára, a közelmúlt történéseihez való viszonyulására, egész életszemléletére, társadalmi viselkedésére. Ide sorolandók a világháborúk, a különböző nemzetiszocialista és nacionálkommunista …

Több »

December 1-je a Covid-őrület árnyékában

Hála Istennek, ez is eltelt, mármint a december 1-jei román nemzeti ünnep napja. Magyar szemszögből, bárhonnan is néznénk, gyásznapnak tűnik. Szerencsére komolyabb atrocitásokra nem került sor, a kisebbekhez pedig mintha hozzá edződtünk volna. Álljuk, mint férfiember a pofonokat. Ami első pillantásra megragadhatta az erdélyi magyar szemlélő figyelmét: a Kárpátokon túli …

Több »