Blogok

Tiltakozunk, tiltakozgatunk

Vérszegényre sikeredett a marosvásárhelyi római katolikus iskola körüli botrány által kiváltott lakossági tiltakozás. A hasonló produkcióra mondják a foci szurkolók, hogy „k…va gyenge”. Miről is van szó? Elismétlem, amit magam is leírtam korábban: a román bíróság érvénytelenítette a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium alapító oklevelét, amivel megszüntette a …

Több »

Székely himnusz, magyar kártya és egyebek

A román politikum mindig meglepő leleményességről tesz tanúbizonyságot, amikor, ha valós okot nem is, de legalább ürügyet kell találnia a magyarellenes hangulat felkeltéséhez. Bár ez utóbbira azért a román társadalom – immár száz esztendeje a bőrünkön tapasztalhatjuk – rendkívül fogékony. Valahogy úgy van, hogy a románság már kellőképpen meg van …

Több »

Csak székely ne legyen!

Vasárnap játszották a Szlovéniában rendezett jégkorong világbajnokság divízió 1/A értékcsoportjában a gyakorlatilag tét nélküli Magyarország–Románia összecsapást. Megjegyzendő: az eredménytől függetlenül a magyar válogatott csapat feljutott az elitkörbe, a román pedig visszaesett egy alsóbb osztályba. A mérkőzés után a román csapat gerincét alkotó székely sportolók – a 22-es keretben, a hat …

Több »

Egy biztos: a bizonytalanság

Tovább tart a bizonytalanság a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum körül, miután a legfelsőbb bíróság érvényetelenítette az iskola létrehozásáról szóló 2018-as miniszteri rendeletet. Ezek szerint a tanintézet működési engedély nélkül maradt. Hogy milyen következményekkel járhat az ominózus bírósági döntés, az egyelőre nem tudható, legfennebb sejthető… Tény, hogy …

Több »

Hogyan, merre tovább?

Sokan felteszik manapság a kérdést: mi vár, várhat ránk – anyaországi, illetve határon kívül rekedt magyarokra – a sorban negyedik Fidesz-KDNP-győzelem után? Az anyaországi helyzetre legfennebb kívülállóként van rálátásom, de annak alapján, ahogyan a választópolgárok döntöttek – negyedszer is! –, kimondható: a kormányzat jól végezte munkáját, az eredményekkel a többség …

Több »

Orosz–ukrán háború: Kivel is tart valójában Románia?

Az orosz–ukrán háború kitörése pillanatától kezdődően a román média – egy-két kivételtől eltekintve – egyértelműen Kijev szemüvegén át szemléli az eseményeket. Egyes bukaresti hírtelevíziók adásait követve az embernek az a benyomása, hogy azok kizárólag a hivatalos ukrán álláspontot közvetítik, csak román nyelven. Aki nem ezt teszi, arra könnnyen rásütik a …

Több »

Megszámláltatunk

Idén március és július között népszámlálást tartanak Romániában. Jelenleg a kérdőívek május 15-ig tartó önkitöltéses szakasza folyik. Az első tapasztalatok igen vegyesek, a legtöbb panasz az online kitöltés nehézkes, akadozó volta miatt érkezik az illetékesekhez. Az adatok további felhasználása is számos aggályt vet fel. A hivatalos verzió szerint az adatok …

Több »

Ezt nem kellett volna…

A szavazatok ellenőrzését és újraszámlálását követeli a Mi Hazánk Mozgalom, mivel hehezményezik, hogy a szavazatszámlálás utolsó óráiban elvesztettek egy mandátumot, így az előzetes becslések szerinti 7 helyett végül 6 képviselőjük lesz a törvényhozásban. Nos, maga a kérés egyáltalán nem ördögtől való. Mondhatnám: természetes – demokratikus, jogkövető társadalmi körülmények között különösképpen …

Több »

Benyújtom a számlát

A vasárnapi választás – a magunkfajták megelégedésére – a nemzeti oldal kiütéses győzelmével zárult. Ami egyet jelent a balliberálisok megsemmisítő vereségével. A Fidesz-KDNP hívei számítottak ugyan a győzelemre, de annak mértéke mégiscsak meglepte mind a szavazópolgárokat, mind a jobboldali politikusokat. Nemkülönben a baloldalt. Amiként a közvéleménykutatókat is.  Hozzáértők – politológusok, …

Több »

Ha számít a véleményem…

A vasárnapi parlamenti választások tétje, legfőbb eldöntendő kérdése: kire, mely politikai oldalra bízzuk a kormányzást a következő ciklusban? Gyakorlatilag kétféle válasz lehetséges: vagy a hatalmat jelenleg gyakorló pártszövetségre, vagy az egyesült ellenzékre. Ez idő szerint – ha tetszik, ha nem – két oldal létezik: a nemzeti érdekeket érvényre juttatni igyekvő …

Több »