December 1-je a Covid-őrület árnyékában

Hála Istennek, ez is eltelt, mármint a december 1-jei román nemzeti ünnep napja. Magyar szemszögből, bárhonnan is néznénk, gyásznapnak tűnik. Szerencsére komolyabb atrocitásokra nem került sor, a kisebbekhez pedig mintha hozzá edződtünk volna. Álljuk, mint férfiember a pofonokat.

Ami első pillantásra megragadhatta az erdélyi magyar szemlélő figyelmét: a Kárpátokon túli országrészben – beleértve a fővárost, Bukarestet is – mintha alább hagyott volna a hazafias lelkesedés az ünnep iránt, többnyire elmaradtaak a szokásos külsőségek. Sok helyütt az ilyenkor obligát zászlórengeteg, ünnepi díszkivilágítás nélkül ünnepeltek. Bár a katonai parádék – vagy amit annak ürügyén itt-ott előadtak – azért a szokásosak voltak, társulva az olykor erőltetett ünnepi szónoklatokkal, amelyek által a helyi potentátok – vagy inkább percemberkék – járatták le magukat nagyot- és semmitmondó szövegeikkel.

Hogy elejét vegyem az elhamarkodott és felelőtlen örömködésnek, máris rögzítem: nem a saját múlttal való őszinte szembenézés jele, pontosabban következménye mindez, hanem pusztán a pandémia, a covid-őrület okozta általános csömör, fásultság, elkedvetlenedés. Erdélyben, különösen a magyarok által is lakott vidékeken, ahol itt-ott még vannak szomszédok, akik orra alá borsot lehet törni egy-egy piros-sárega-kék trikolórral, továbbra is lengtek a zászlók. Voltak azért az idei ünnepi rendezvényeknek érdekes, mondhatnán szórakoztató pillanatai is, mint például a kolozsvári eset, ahol a bénáskodó csendőröknek – kabaréba illő módon – sikerült szétmenetelniük a katonai parádét. Megszámoltam: tizennyolcan masíroztak – nem számítva az elől büszkén lépkedő vezért vagy mit –, előfordult, hogy a lábak némelyike egyszerre lendült, de a karok…, hát azok ahányan, annyi felé. Olyannyira, hogy az alakulat országos parancsnoksága kénytelen volt elnézést kérni a méltatlan szereplésért.

A másik vidám sztori egy moldvai kisvárosban esett meg, ahol az ünnepségen nem az éppen aktuális román himnuszt, hanem – mit gondolnak, melyiket? – a letűnt nacionálkommunista rendszerét játszták, tudják, azt, amelyikben arról danolnak, hogy csupán három színt ismernek. És végül a gyulafehérvári eset, amelynek kétségtelenül meglévő szimbolikáját most nem igyekszem megfejteni: a vadnacionalista AUR gyulafehérvári ünnepségen éppen a pártelnököt interjúvolta a bukaresti TV riportere, miközben kilopták a hátizsákjából a pénzét és az iratait… Mit mondjak? Vicces. De mondhatnék mást is…
Mielőtt felhőtlen jókedvünkben elbagatellizálnánk a történteket, hadd szóljak néhány dühítő magyar vonatkozású esetről is. Azon, hogy a legnagyobb lélekszámú magyar közösség által lakott Marosvásárhely polgármestere, a „történelmi jelentőségű” választási győzelmet arató, a „várost visszavevő” Soós Zoltán, valamint Péter Ferenc, a Maros megyei tanácselnök, egyben az RMDSZ megyei szervezetének elnöke piros-sárga-kékbe borították a két legfontosabb közigazgatási intézmény, a városháza, illetve a megyeháza épületét, nem csodálkozunk. Önfeladásban ők már eljutottak odáig, hogy lelkiismeretfurdalás nélkül megtegyék…

Felháborító viszont az, ami Csíkszeredában történt, ahol Korodi Attila  polgármester – ki tudja milyen indíttatásból, vagy pusztán megfelelési kényszer hatására – a román zászló színeivel világította meg az egyik szocreál stílusú közintézmény épületét (a vezető képen). Mindenesetre ezzel a döntésével Korodi Attila szintet lépett. Szolgalelkűségben igencsak közelít marosvásárhelyi társaihoz… Vajon mennyire értékelik ezt a székely megyeközpont lakói?
Egyetlen egy magyar ember volt a gáton – legalábbis a politikusok között –, aki egyenes gerinccel kiállva kimondta: az erdélyi magyar emberek számára december 1-je gyásznap.

Tekintettel arra, hogy december 1-jén, az 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés napján Románia nemzeti ünnepe van, ismételten ki kell nyilvánítanunk, hogy erdélyi magyar nemzeti közösségünk számára ez a nap semmilyen okot nem ad az ünneplésre, sőt, gyásznapnak tartjuk és fogjuk tartani mindaddig, amíg nem teljesülnek a „teljes nemzeti szabadsággal” együtt járó jogok alapján megfogalmazott követeléseink

– írta Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki szervezetének közleményében.
Hát így telt idén december 1-je.

Ez is érdekes

Egy politikus halálára

Elhunyt Kelemen Atilla állatorvos, aki öt cikluson át volt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) …

5 hozzászólás

  1. Döbbenet! Mint már egyes magyarok(?) részéről a megfelelési kényszer egy olyan népcsoport felé, akik lovat nem tudnak megülni. A parádéra célzok, ahol a rendkívül csicsás egyenruhába bújt, bóbitás sisakos román csendőr úgy szállt fel a lovára, hogy a másik oldalon leesett. Vagy a két roncs hadijármű többszörös karambolozása felvonulás közben… Ezeknek behódolni?!

  2. Az R”M”DSZ csak a szokásos formáját hozta.
    Nem is vártam tőlük mást.

    Ne felejtsük: ők nem Erdélyt képviselik Bukarestben, hanem Bukarestet Erdélyben.

  3. bozgorgyerek

    Az UDMR a románoknak a magyar nyájat terelő kuvasza idestova 30 éve ,ma már nem lehet naivságra és jóindulatra hivatkozni esetükben ,semmilyen szempontból nem jelentenek valós érdekképviseletet az erdélyi magyar kissebség számára 🙁

  4. Amikor az erdélyi magyar vezetők ilyeneket csinálnak, hogyan küzdjön egy dunántúli magyar ember a románozók ellen? He?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük