Blogok

Mihez kezd az RMDSZ Orbán biankó csekkjével?

Hiába ajánlkozott fel – mondhatnám: szemérmetlenül – az RMDSZ már a választások éjszakáján a győztes posztkommunistáknak, ezúttal nem vették igénybe szolgálatait: nélküle alakít kormányt a PSD és az egykori kormányfő, Tariceanu vezette demokrata-liberális szövetség (ALDE). Megszokhattuk már, hogy választások előtt az RMDSZ rendre azzal a jelmondattal kampányol, hogy aszongya: ne …

Több »

A Fidesz-támogatásnak is köszönhetően: az RMDSZ simám bejutott a törvényhozásba

Alig zártak a szavazóhelyiségek, máris nyilvánosságra hozták ez első exit poll-adatokat a romániai választások várható eredményeiről. Az egyetlen biztos adat a részvételi arányra vonatkozó, amely az előrejelzések szerint alakult, hiszen a választásra jogosultak 39,49 százaléka adta le voksát. A magyar részvétel nagyjából megegyezett az országossal. A választás legfőbb eldöntendő kérdése: …

Több »

Románia választ

Vége a megváltozott szabályok miatt az előzőekhez képest szolidabb, mérsékeltebb választási kampánynak, holnap már választ Románia. A  most távozók „teljesítményét” értékelők egybehangzó véleménye szerint az 1990 óta egymást követő törvényhozói testületek közül ez volt a leggyengébb. Hogy mi lehet ennek az oka, annak kiderítése a társadalomkutatókra vár. Mindenesetre sokatmondó, hogy …

Több »

Nem értem Kövért!

A Fidesz a nemzeti értékek mellett leginkább elkötelezett magyar politikai alakulat. Ezt az első Orbán-kormány megalakulása óta a gyakorlatban, a napi politika szintjén is számtalanszor bizonyította már. Kisebbségi sorban élő magyarként erre számtalan esetet sorolhatnék. A magyar állampolgárság felvételének bizosítása az elszakított nemzetrészekhez tartozók számára az egyik legfontosabb ezek sorában. …

Több »

1918. december 1-je – Kinek ünnep, kinek gyász

Közeledik az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat születésének századik évfordulója. December 1-je a rendszerváltás óta Románia nemzeti ünnepe. Az esemény megünneplésére a román állami szervek nagy hangsúlyt fektetnek, hasonlóképpen a túltengő nacionalizmusban szenvedők is. Bizonyos körökben úgy tekintenek az évfordulóra, mint a magyarság megalázására kedvező újabb lehetőségre. És azt is elvárnák tőlünk, …

Több »

Kit szolgál az RMDSZ? – a Borbély-ügy tágabb öszefüggései

Az elmúlt hét erdélyi magyar szempontból feltétlen továbbgondolásra késztető híre: a nagyváradi táblabíróság jogerősen két és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Szepessy Szabolcsot, volt miniszteri tanácsadót, akit vesztegetésben való közvetítésben találtak vétkesnek, szintén két és fél év letöltendőt szabott ki arra a két vállalkozóra is, akik lakásfelújítással vásárolták meg Borbély …

Több »

Mondd meg, kit tisztelsz hősként, megmondom, ki vagy!

A román parlament alsóháza törvényt hozott arról, hogy Avram Iancu a Román Nemzet Hőse titulust kapja. A képviselőház annak ellenére döntött így, hogy a román alkotmány szerint ez a jog kizárólag Románia elnökét illeti. A titulusokat a kormányfő által ellenjegyzett rendeletek szentesítik, nem pedig a parlament által hozott törvények. Az …

Több »

Románia, a sziget

Nagy a tanácstalansággal vegyes elkeseredés, sőt zűrzavar a romániai politikai körökben. Kezdődött minden az amerikai elnökválasztás váratlan  eredményével, ami valóságos hisztériát váltott ki mind a médiában, mind a politikai osztályban. Clinton veresége miatt még az amerikai demokraták sem bánkódtak jobban, mint a románok. Köztudott: Bukarest az EU csatlakozás után Brüsszel …

Több »

A vásárhelyi római katolikus tanoda kálváriája

Először lássuk a tényeket: az elmúlt hét csütörtökén híre kelt, hogy a korrupciós ügyekben illetékes híres-hírhedt román bűnvádi hatóság, a DNA hatalommal való visszaélés, illetve hatáskörtúllépés gyanújával őrizetbe vette Maros megye főtanfelügyelőjét, Ştefan Someşant, valamint szintén hatalommal való visszaélés gyanújával hatvan napra hatósági felügyelet alá helyezte a marosvásárhelyi Római Katolikus …

Több »

Fidesz+RMDSZ=Love?

Közeledik a romániai parlamenti választás időpontja, december 11-én eldől, kik, mely erők alakíthatnak kormányt Bukarestben. Erdélyi magyar szempontból tekintve a legnagyobb kérdés: megőrzi-e korábbi parlamenti súlyát az RMDSZ? Ahhoz át kellene lépnie az öt százalékos parlamenti küszöböt. Az öt százalék teljesítésének elsősorban lélektani jelentősége van, a parlamenti jelenlét nem igazán …

Több »