„Tekenyőt hoztatok-e?”

Tájékoztató kampányt – „Itt élünk, így élünk” – indított az RMDSZ két hónappal a romániai népszámlálás kezdete előtt, amely által arra próbálják rávenni az erdélyi/romániai magyarokat, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a cenzuson, nyilatkozzanak etnikai, vallási hovatartozásuk, anyanyelvük felől. „Mi azt szeretnénk, ha hatékony és korrekt népszámlálás lenne, ha a magyar embereket korrektül és sikeresen megszámolnák” – fogalmazta meg a célt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.  

Nos, eddig minden rendjén valónak tűnik, hisz valóban ráfér egy kis biztatás az emberekre, különösen a szórványban élőkre, egy ilyen fontos esemény előtt. Mert talán nem kell hangsúlyoznom, hogy egyáltalán nem mindegy, hol és hányan  vagyunk. Különösképpen, hogy sehol sem vagyunk elegen. Bár jól tudom, a hasonló statisztikák általában a többségi nemzet érdekei szerint torzítanak, de azért a hozzáértők – statisztikusok, demográfusok, stb. – általában a valósághoz hű képet tudnak festeni a hiányos adatoksorokból is. Igaz, azok nem képezhetnek hivatkozási alapot a későbbi, a nemzeti kisebbségeket létükben érintő politikai döntésekhez.   

A sajtónak nyilatkozó Kelemen Hunor elmondta, hogy az idei cenzuson a nemzetiségnél nem szerepelnek alkategóriák – miért csak a magyarnál nem? –, a regionális identitások is magyarnak minősülnek. „Én székely ember vagyok, székely az anyám, székely az apám, de a népszámláláson magyarnak vallom magam!” – jelentette ki az RMDSZ elnöke. Jól értettem, mit mondott Kelemen? Akár azt is mondhatta volna: vallon az anyja, flamand az apja, ő meg belga. Mindenesetre, aki annak sem érzi szükségét, hogy egy népszámláláson, magyarsága mellett, bár egy alkategóriában, székelységéről is valljon, az nem lehet más, csak árnyékszékely.    

Összefoglalva: az RMDSZ „elintézte” (kijárta),  hogy a népszámlási ívekről a magyar után következő székely alkategóriát töröljék. Magyarán: az illető szervezet számára a székely nem létezik. Stílszerűen: olyan állat nincs es. Kíváncsi lennék, hány Székelyföldön élő választópolgár ért egyet ezzel? Egyáltalán: van-e közöttük olyan, akinek a zsebében ne nyílt volna ki a bicska? Vajon a Kelemen Hunor-féle „árnyékszékelyek”, akik e lépés mögött állnak, számoltak-e döntésük lehetséges következményeivel?

Úgy tűnik, az RMDSZ fényes tekintetű vezérei ezennel azt kívánták üzenni, hogy a soron következő választások alkalmával már nem számítanak a székely szavazókra…      

Ez is érdekes

Himnusz a szabadságról

A sors különös kegye folytán érdekes, de inkább értékes élménnyel gazdagodhattam a minap: Budapesttől Kolozsvárig …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük