Blogok

Tusványos által a világ

Köztudomású: a nyár a diáktáborok és szabadegyetemek ideje. Tusványos nélkül – legalábbis a jobbak számára – nem nyár a nyár. Ha másért nem, de Orbán Viktor elmaradhatatlan előadásáért elmennek oda még az idősebb generációhoz tartozók is. Sőt, olykor még az RMDSZ vezérkara is képviselteti magát. Igaz, többnyire csak úgy szégyenlősen, …

Több »

Kelemen Hunor megvilágosodása

Néha előfordul, hogy egy-egy politikus  hirtelen megvilágosodik, s attól kezdve radikálisan másképpen látja a világot, s benne a maga és választói helyzetét. Remélhetőleg valami hasonló történhetett az RMDSZ elnökével is. Egy minapi interjúban Kelemen Hunor egyebek mellett a következőket mondta: “Románia egy helyes utat választott az EU-csatlakozással, de erre a …

Több »

Lenne rá igény…

A következő cikket 2015. decemberében követtem el, a Székely Hírmondóban jelent meg. A mai kézdivásárhelyi tüntetés apropóján újraközlése talán nem értelmetlen…   Ha nem velünk történne a csúfság, elgondolkoznék azon, sírjak-e vagy nevessek az egészen, de mivel mi vagyunk a jogtiprás alanyai, inkább csak magamban dühöngök. Nem feledhetem azt az …

Több »

Tudd a helyed, magyar!

Mindenkit váratlanul ért a szerdai hír, hogy a román legfelsőbb bíróság, miután alapfokon felmentették őket, jogerősen öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a terrorizmussal vádolt székely fiatalokat. Mint ismeretes Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt azzal gyanúsították, hogy 2015-ben, a december 1-jei román nemzeti ünnep alkalmával tartott katonai paradén házi készítésű bombát …

Több »

Megkövetem a képviselő urat

A romániai, benne az erdélyi magyar közélet történéseit nyomon követők között alig van, aki mára ne hallott volna Kulcsár-Terza Józsefnek, a Magyar Polgári Párt háromszéki elnökének, az RMDSZ parlamenti képviselőjének legújabb akciójáról, amiről maga számolt be keddi sajtótájékoztatóján. A politikus angol nyelven írt levélben fordult az Amerikai Egyesült Államok, Oroszország, …

Több »

Magyargyűlölet – csak úgy zsigerből…

A legsötétebb történelmi időkre emlékezetető törvénykezdeményezéssel álltak elő a román parlamentben: börtönnel büntetnék a románellenes megnyilvánulásokat. Hogy mi minősül annak, mármint románellenes megnyilvánulásnak, azt természetesen ők döntik el. Ha jogszabály lesz a tervezetből. Aggodalomra okot adó részlet: ellenzéki és kormánypárti képviselők egyaránt vannak az aláírók között. A kezdeményezők állítása szerint …

Több »

Réz Szeréna karrierje

Reményteli fiatalként tűnt fel a kisváros közéletében, amint elvégezte a színművészeti egyetemet, máris szerződést ajánlottak neki a nemrég alakult helyi társulatnál. Elfogadta, sőt örömmel kapott a lehetőségen, hisz mégiscsak szülővárosa közönsége előtt bizonyíthatta tehetségét. A “szerepléssel” már fiatalon, középiskolásként barátságba került, gyakran kérték fel a tűrhetően szavaló lányt helyi rendezvényeken …

Több »

Korrupció, vagy amit akartok

Olvasmányainkból tudjuk, nap mint nap bőrünkön is tapasztaljuk, hogy Románia, ha nem is a világ, de Európa egyik legkorruptabb országa. Igen, a korlátlan lehetőségek országa, ahol pénzzel, kapcsolatokkal mindent el lehet érni. Nélkülük viszont semmit. Ezt szolgálja a központosított állami rendszer, a hatalmi berendezkedés, a burjánzó bürokrácia. Amióta külön erre …

Több »

Valami fiúk Bukarestből…

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy egy-egy román választott helyi vezető – polgármester, önkormányzati képviselő – megelégelvén a bukaresti “mitikák”, főleg a központosított állam vezetőinek részéről tapasztalt önkényesekedéseket, a lépten-nyomon tetten érhető, elsősorban az erdélyiekkel szemben alkalmazott kettős mércét, végső elkeseredésében autonómia után kiált. Hogy milyen autonómiát szeretnének? Hát olyan helyit, …

Több »

Navracsics mint díszlet

Egyre egyértelműbb, hogy az RMDSZ képtelen megbirkózni az erdélyi magyarság jogainak védelmével, érdekeinek hatékony képviseletével járó feladatokkal. Hogy a bűnös érdektelenséggel társuló szakmai felkészületlenség az oka ennek az alkalmatlanságnak, vagy valami más, annak könnyen utánajárhat bárki… Elég, ha csak a “szövetségnek” az  anyanyelvi oktatás terén elszenvedett sorozatos kudarcait említem példaként, …

Több »