Friss bejegyzések

Valami fiúk Bukarestből…

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy egy-egy román választott helyi vezető – polgármester, önkormányzati képviselő – megelégelvén a bukaresti “mitikák”, főleg a központosított állam vezetőinek részéről tapasztalt önkényesekedéseket, a lépten-nyomon tetten érhető, elsősorban az erdélyiekkel szemben alkalmazott kettős mércét, végső elkeseredésében autonómia után kiált. Hogy milyen autonómiát szeretnének? Hát olyan helyit, semmiképpen sem olyant, amit “etnikai kritériumok alapján” követelnek maguknak az erdélyi, különösen a székelyföldi magyarok. Az kizárt, mert az ördögtől való – legalábbis a nagyromán eszmék rabjai szerint.

A legutóbb Nagybánya polgármestere, Cătălin Cherecheș illette keresetlen szavakkal azokat, akik kettős mércét alkalmazva anyagilag rövidítették meg az általa irányított várost. „Jöttek valami fiúk Bukarestből és azt mondták: ti, itt, Nagybányán, 50 pontot érdemeltek ezért. Ezután elmentek Bákóba, ahol volt – meglepő módon – egy pontosan ugyanilyen projekt, amely azonban 70 pontot érdemelt. Paradox módon éppen ugyanaz a cég volt a partner. Akkor milyen igazságosságról beszélünk? Hogy nézzek én Bukarestre úgy, hogy azt mondjam, emberek, ez a főváros, és büszke vagyok azokra, akik vezetnek bennünket? Hát legszívesebben a Bukaresti út nevét Bécsi útra változtatnám, mert oda egyszerűbb és kényelmesebb eljutni, és nem érzem magam megalázva, mint akkor, amikor Bukarestbe megyek” – mondta Cherecheş. A polgármester azt is hozzátette, hogy a kormány csak az adótörvénykönyv módosításával 14 millió eurót „lopott el” Nagybánya költségvetéséből.

„Én nem a régiósítás, hanem az autonómia híve vagyok. Nem decentralizációra, hanem gazdasági és közigazgatási autonómiára van szükség. Én azt gondolom, hogy Romániának Dél-Tirolról kellene mintát vennie, egy olyan autonómiáról, amely ösztönzi a helyi befektetőket és a hasznot is helyben hagyja, nem megszűri egy fővároson keresztül, amely egyáltalán nem biztos, hogy Nagybánya (…)  érdekeit nézi. Azt gondolom, hogy a százéves Romániának új országprojektre van szüksége. Idejét múlt Románia mai közigazgatási szervezése”– jelentette ki Cherecheş. Hát ezzel minden magyar ember a legmesszebbmenőkig egyetérthet.

Kemény szavak, nem vitás, kivételes bátorság vagy mély elkeseredettség mondathat ilyent egy román politikussal. Különösen most a  “centenáriumi” ünnepségek, a hazafias falvédőszövegek, a felfokozott sovénnacionalista indulatok idején.

Remélem, a polgármester úr holnap, meg holnapután is ezen a véleményen lesz.

 

Facebook hozzászólások

Ez is érdekes

Hulljon a férgese!

Romániában ez idő tájt csúcsokat döntöget a napi koronavírus-fertőzéses esetek száma. Mennél több tesztet végeznek, …

8 hozzászólás

  1. Hát igen, ez Románia, amire az itthoni BALLIBEK hivatkoznak, hogy ki ellőztek minket, miközben még autópálya sincs az országban :)))

    • De van autópálya, csak kevés.
      Ha meg a GDP-t vették alapul a ballibsik, akkor a megelözés úgy szól, hogy az elöbbiekhez képest mekkorát nött. Tehát, minél kissebb volt azelött, annál nagyob a növekedés, viszonylagosan! A megelözés is csak viszonylagos.
      Ez régi, újságírói, politikusi trükk.

  2. Arra azért ne vegyünk mérget hogy a politikus bácsi két nagy karéj hagymás zsíroskenyérért nem változtatja meg véleményét – most 6:41 az idő- mondjuk ma reggel negyed 8-ig….nem az első lenne ugyebár…

  3. Arra azért ne vegyünk mérget hogy a politikus bácsi két nagy karéj hagymás zsíroskenyérért nem változtatja meg véleményét – most 6:41 az idő- mondjuk ma reggel negyed 8-ig….nem az első lenne ugyebár…

  4. Az író tényleg ennyire naív?
    El tudja képzelni, hogy ez a nagybányai pmester a magyar ügy mellé áll?
    Most jajgat, de ha neki megfelelő döntés születik, akkor minden magyar emberbe belerúg, mondván, hogy Ő otthon van!
    Egy bocskoros, az minden esetben bocskoros marad, erről tanúbizonyságot ad a Nyírő által írt Úz Bence című nagyszerű regény tartalma…
    És akkor még nem is említettem Wass Albert nevét.

  5. Szerintem ennél huncutabb nagybányai pgmesterünk. Hogy bocskorosok voltak e a felmenöi az meglehet de nem biztos. Az viszont biztos, hogy egy nem nagyon távoli felmenöje, apai ágon, még bozgor volt. Merthogy a Chereches szónak éppen semmi értelme, se hangzása nincs, azonban és ugyancsak a Kerekes- nek.
    Persze, hogy ö otthon van, söt, kétszeresen van otthon a lelkem.
    A romániai országrészi autonómiákban az is vonzó lehet, hogy kevesebb pénzt nyel el Bukarest, de annal még vonzóbb lehet, hogy egy részterületi autonómián belül még úgy sem lehetne szó még egy, a magyar/székely kissebbségi autonómiáról.
    Két légy egycsapásra: függetlenebb Bukaresttöl, egyben közvetlenül diszponálna “a magyarjaik és a székelyeik” fölött. Az ösi, a 100 éves Románia teljes dicsöségére.

    Vagy tévedek és Chereches/Kerekes lenne a magyarok védöangyala. De akkor is nyagybányai pgmester létére még mindig kicsi fiú a többi megyefönök társaságában.
    Az erdélyi magyarok nyakasok de hiszékenyek is. Állítólag az ö szavazataik döntottél el a Johannis gyözelmét. Most pedig nézhetik,…

  6. Tessék megnézni azt a bankjegyet. Azzal a madárral!!
    Volt egyszer, hol nem volt egy madár, aki , úgy szól a legenda, hogy levelet vitt a csörében. Anyától a fianak. Meg aztán egy híres, dicsöséges magyar király címerében is van egy madár, amely gyürüt tart a csörében.

    Nahát, kitenyésztettek a nagybányaiak is, de egy sokkal nagyobb madarat, hogy elbírjon egy keresztet a csörében. Az minek egyértelmübb a jelentése, hiszen magyar, román, mind keresztények. Nincs is ott semmi különbség, ha meg van, akkor az elenyészö.
    KAKE, zseniális. (KAKA, KAKI)

  7. Cătălin Cherecheș … polgármester úr melyik gender?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük