A Székely Nemzeti Tanács 2016-os határozata alapján október utolsó vasárnapja Székelyföld autonómiájának napja. Azóta ezen a napon őrtüzek gyúlnak Székelyföld szerte, ezáltal is megerősítve a régió lakosságának jogos autonómiaigényét. Idén sem volt ez másként, idén is felovasták az immár szokásos kiáltványt, amelyben az SZNT elnöke kifejtette: a területi autonómia a …
Több »(Ön)csonkítás – és ami mögötte lehet
A nehéz gazdasági helyzetre való hivatkozással a Prima Press Kft. 2023. január 1-jétől beszünteti nyomtatott lapjainak a kiadását, valamint a lapterjesztést és lapkézbesítést. A döntésről a kiadó egy szűkszavú szolgálati közleményben számolt be. Az öncsonkítás az Erdélyi Médiatér Egyesület érdekeltségébe tartozó Krónika (az egyetlen országos terjesztésű magyar nyelvű napilap), Székelyhon …
Több »Schengen pacsi
Az Európai Parlament által kedden elfogadott állásfoglalás értelmében az EP szorgalmazza Románia és Bulgária mihamarabbi csatlakozását a schengeni övezethez, melynek feltételeit – legalábbis a dokumentum szerint – mindkét ország már régóta teljesíti. Jelenleg az EU valamennyi tagállama része az áruk és személyek szabad, azaz ellenőrzés nélküli mozgását biztosító schengeni övezetnek, …
Több »Nem kímélik egymást
Bár jelenleg úgy-ahogy, de együtt kormányoznak, a két legjelentősebb román párt – a nemzeti liberális PNL-ről és a magát szocdemnek tartó PSD-ről van szó – politikusai között folyamatosak a pengeváltások, mintha nem közös célok vezérelnék őket. A dolgok jelenlegi állása szerint nem a politikai ellenfél, azaz az ellenzék a legfőbb …
Több »Tolvaj egy világ, avagy a balkáni „találékonyság” újabb példája
Talán emlékeznek még a tavalyi esetre, amikor kiderült, néhány agyafúrt román atyafi éveken keresztül ipari mennyiségben lopta a gázolajat a Konstanca megyében található, amerikai hadsereg által használt Mihail Kogălniceanu katonai támaszpontról. A történet lényege: a csoport – heten valának, mint a gonoszok – egy olyan cégnél dolgozott, amely szabályos időközönként …
Több »Magyarellenesség és egyebek
Annak dacára, hogy számtalanszor megfogadtam már, többé nem írok a témáról, ismételten megszegni kényszerülök korábbi ígéretem. Ennek megvan az oka: egymást követik a háttérből sugallt/vezényelt, váltakozó intenzitású magyarellenes hangulatkeltésre utaló esetek. A magyarellenesség – legalábbis az utóbbi két évszázad során, pontosabban az Erdélyi Iskola felvilágosodás kori színre lépése óta – …
Több »Mérlegen
A marosvásárhelyi tulipános önkormányzati képviselők, mandátumuk félidejénél tartva, úgy döntöttek, kikérik a választók véleményét. Azokról van szó, akik 2020-ban még diadalittasan adták a világ tudtára, hogy visszavették a várost. Legalábbis emberük – a függetlenként indított, de azóta az RMDSZ-be újra visszatáncoló Soós Zoltán – került a polgármesteri székbe. Mit mondjak, …
Több »Mit csináljunk: szeretnek minket. Nem kicsit, nagyon…
A környező országokban, illetve a Románia szívében – azaz a sokak által nemlétezőnek tartott Székelyföldön – kisebbségben élő románok sanyarú helyzetéről számoltak be az előadók a XIX. alkalommal megtartott Marosfői Nyári Egyetemen, amelyet a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának szervezésében tartottak. Az Ukrajnában, Szerbiában és Bulgáriában élő …
Több »Az idő nem old meg semmit
Hozzászoktunk – megszokni azért lehetetlen –, hogy a román társadalom, politikai élet egyetlen állandója a magyargyűlölet. Váltakozó intenzitással ugyan, de ott van mindenütt, végigkíséri életünket, megkeseríti napjainkat. Képzett manipulátorok – szakszolgálatok, média, politikum – erősítik vagy mérséklik, pillanatnyi érdekeiknek megfelelően. És tőlünk, itt élő magyaroktól teljesen függetlenül. Evidencia, hogy amíg …
Több »Van az a pénz…
Sokan felkapták a fejüket a hír hallatán, hogy Rapport Richárd sakkozó ezentúl „Románáiért fog játszani”. Hogy miért? Nyilván a román sakkszövetség által beígért kedvezőbb anyagi juttatásokért. A szórakoztatóipar részévé vált sport futószalagon termeli ki modern gladiátorait, akik a múlandó dicsőség mellett, a lehető legnagyobb anyagi hasznot szeretnék maguknak. Ne őket …
Több »