Tolvaj egy világ, avagy a balkáni „találékonyság” újabb példája

Talán emlékeznek még a tavalyi esetre, amikor kiderült, néhány agyafúrt román atyafi éveken keresztül ipari mennyiségben lopta a gázolajat a Konstanca megyében található, amerikai hadsereg által használt Mihail Kogălniceanu katonai támaszpontról. A történet lényege: a csoport – heten valának, mint a gonoszok – egy olyan cégnél dolgozott, amely szabályos időközönként üzemanyaggal látta el az említett – és természetesen szigorúan őrzött – támaszpont generátorait. Annyit kellett tenniük, hogy ne fejtsék át a tartálykocsikból az összes gázolajat, hanem egy bizonyos mennyiséget mindig „megspóroljanak”, aztán azzal zavartalanul elhagyják a támaszpont területét. Mit mondjak: ögyes. Mindez négy éven keresztül – 2017-től 2021-ig – tartott, anélkül, hogy netán gyanút keltettek volna az éber amerikai őrökben. Addig járt a korsó a kútra, pontosabban a benzinkútra, amíg nyaka szakadt: a találékony tolvajok végül csak lebuktak. A keletkezett kár mintegy 2 millió dollár. Nem semmi – mondanák Pesten…

Alig csitult el a botrány, máris újabb, még a balkáni színes és zajos zűrzavarból is kirívó esetre derült fény. A védelmi minisztérium közleményében tagadta, hogy 2018 és 2021 között az üzemanyag gyatra minősége miatt vesztegeltek volna a földön a MiG-21-LanceR harci repülőgépek. Hogy ki hitte el a minisztérium mentegetőzését, azt most ne találgassuk… Mi is történt valójában?  Annyi, hogy az említett periódusban a román repülőgépflottát ellátó cég nem a szükséges minőségű üzemanyagot szállított le, ami miatt a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) kivizsgálást indított a vállalkozás két tulajdonosa ellen. Állítólag bizonyítékok állnak arra vonatkozóan, hogy a hadsereg egyes repülői a nem megfelelő minőségű üzemanyag miatt rongálódtak meg. A két üzletember ellen szervezett bűnözői csoport létrehozása, csalás, okirat-hamisítás, illetve ugyanezen cselekmények elkövetésére való felbujtás gyanúja miatt indult eljárás. A nyomozóhatóság szerint a csalás a nemzetbiztonság rovására történt, a tettek pedig kimerítik a rombolás bűncselekményét, az okozott kár 32.5 millió lej, azaz 2.7 milliárd forint. Hát így. Újfent csak azt kell mondanom: nem semmi. Még Romániában sem…

 

 

Ez is érdekes

Kinek higgyünk?

Szombaton történt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök egy beszédében azt mondta: Magyarország, Románia és Lengyelország …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.