Erdélyi levelek

Ellenségünk ellensége a barátunk?

Exkluzív interjút készített a minap a magyar királyi televízió Victor Ponta volt román kormányfővel. A posztmommunista párt egykori elnöke egy Facebook-bejegyzésében korábban már szóvá tette, hogy George Soros alapítványai és egyes általa finanszírozott személyek módfelett negatív szerepet játszanak mind a térségben, mind Romániában. A politika hajdani reménysége arról beszélt, hogy …

Több »

Az RMDSZ a CEU-t választotta

Az erdélyi magyarok sem maradhattak ki – vagy önként, senki által nem kényszerítve, (Internacionálét?) dalolva soroltak be maguk is – a budapesti Soros-egyetem körül kirobbant, a liberális oldal által felturbózott, felhabosított botrányból. Az korábban is nyilvánvaló volt – elsősorban a nemzeti vonatkozású témákban elfogalalt álláspontjaik alapján -,hogy az erdélyi, főleg kolozsvári magyar egyetemi …

Több »

Egyet mondanak, mást cselekednek

Nagy baj, ha egy nemzeti kisebbség nevében politizáló szervezet kettős diskurzust folytat: egyet mond saját választópolgárainak, s mást a többségi románoknak. Többnyire azt mondja – vagy nem mondja –, amit elvárnak tőle. Hogy érthető legyek: négyévenként, a választási kampányok idején fennhangon hirdeti az autonómiát, küzd is érte halált megvető bátorsággal, …

Több »

Csíki Sört kérek!

Nyert a hazai vagy engedett a multi? – nézőpont kérdése. A lényeg, hogy a hétfőn világgá röppent hír szerint megegyezett a Csíki Sör márkanév használatáról a Heineken Románia és a Csíki Sör Manufaktúra. A közös közleményben arról szólnak, hogy az elmúlt időszakban folytatott „konstruktív tárgyalások” után mindkét fél érdekének tartja, …

Több »

Semjén Zsolt esete az RMDSZ-szel

A félreértések, az utólagos szemrehányások elkerülése végett sietek előrebocsátani: a rendszerváltás óta egyetlen politikai közösség sem tett annyit a külhoni magyarságért, mint az éppen most kormányzó nemzeti-polgári oldal. A balliberálisok (vagy liberálbolsik) a 2004. december 5-ei referendum alkalmával olyan bizonyítványt állítottak ki önmagukról, amin csak kemény munka, azaz könyörtelen önvizsgálat, …

Több »

Kár, hogy lakott…

Nehéz a dolga a firkásznak, ha városáról – szülő-, vagy lakóhelyéről – kell írnia. Feltéve, hogy ragaszkodik az őszinteséghez. – És már miért ne ragaszkodna? – horgadt fel az önérzet benne. Azt tartotta, városáról mondja el a kendőzetlen véleményét az ember – „növeli, ki elfedi a bajt” –, ha meg …

Több »

Majdnem kormányon

Sokáig azt hittem, csak az elfogultság mondatja velem, hogy az RMDSZ mindig, minden körülmények között, sőt, mindenáron kormányra tör: nem számít nekik, kivel, csak hatalmon legyenek. Nyilvánvalóan a hatalom asztaláról eléjük vetett konc reményében. Hogy egy kisebbségi szervezet számára elsősorban az elvi, s nem a kijáró politizálás lehet az eredményesebb, …

Több »

Megfélemlítés szekus eszközökkel

Az 1990-es márciusi marosvásárhelyi magyarellenes pogromkísérletet megelőző napok szomorú emlékét idézi mindaz, ami a római katolikus iskola körül hónapok óta folyik. Etnikai jellegű iskolaügyként indult, s mára a helyi magyar közösség hamisítatlan szekus eszközökkel való megfélemlítésére irányuló kísérletbe váltott az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium feltámasztására irányuló próbálkozás. …

Több »

Ellenségkép

Politológusok és egyéb hozzáértők egész hada értekezett már arról, hogy a hatalom szempontjából milyen fontossággal bír a jól karbantartott ellenségkép. Ha nincs Machiavelli és remekműve az A fejedelem, a machiavellizmus, vagy amit ez alatt értünk, akkor is létezik, csak másként nevezik. Felmérések támasztják alá, hogy a megkérdezettek jelentős hányada  Magyarországot …

Több »

A románok és mi

Az utóbbi egy-két hónap romániai belpolitikai eseményeinek értelmezésével próbálkozva egy kicsit távolabbról kell megközelítenünk a dolgot. Már az esetleg feltáruló perspektíva kedvéért is. Kezdjük azzal a megállapítással, hogy a román politika állandó, ha nem egyetlen motiválója a megfelelési kényszer. A legfőbb változások – igaz, nem minden esetben bizonyultal pozitívaknak – a NATO-hoz, …

Több »