Majdnem kormányon

Sokáig azt hittem, csak az elfogultság mondatja velem, hogy az RMDSZ mindig, minden körülmények között, sőt, mindenáron kormányra tör: nem számít nekik, kivel, csak hatalmon legyenek. Nyilvánvalóan a hatalom asztaláról eléjük vetett konc reményében. Hogy egy kisebbségi szervezet számára elsősorban az elvi, s nem a kijáró politizálás lehet az eredményesebb, a célravezetőbb, és egyben erkölcsösebb, arról most ne nyissunk vitát… Mindazonáltal annyi megállapítható, hogy az RMDSZ 1996-tól kezdődően a hatalom bűvkörében politizál, a merjünk kicsik lenni parancsa jegyében közképviseli és érdekvédi az erdélyi magyarságot. Gyakorlatilag saját politikusainak kicsinyes magánérdekeit.

A december 11-ei választások előtt, amikor még kétesélyesnek tűnt a román bal- és jobboldal közötti verseny, a média megmondóemberei azon élcelődtek, hogy a parlamenti választás egyetlen célja, annak eldöntése, hogy kivel kormányozzon majd az RMDSZ. Az ilyen esetekben elkerülhetetlen, de ismerjük el: találó, a lényeget kiemelő sarkítás igen hűen emeli ki a valóságot. Nos, a posztkommunista PSD győzelme után, bár a mérleg nyelve szerep nem a “magyar pártnak” jutott, sokak szerint így is csak idő kérdése, hogy mikor kooptálják az RMDSZ-t a kormánykoalícióba. A “szövetség” eme vonzalma a liberális baloldal iránt nem új keletű, az Iliescu-féle román posztkommunistákkal igen jó kapcsolatokat épített ki a Markó-féle régi vezetés, akárcsak a magyarországi MSZP-SZDSZ-szel, vagy a Gyurcsány-vezette DK-val. Hogy a hosszú ideig ősellenségént kezelt Fidesz-hez miként sikerült behízelegniük magukat, az máig talány.

A hatalom, azaz a kormányzás kérdésköréhez visszakanyarodva, egy ideje az a hír – igaz, az érintettek által eddig még meg nem erősített – járja, hogy a színfalak mögött előrehaladott tárgyalások folynak az RMDSZ kormányba lépéséről. A bejelentést állítólag az idei költségvetés elfogadása utánra időzítik. Addig is történt egy szimbolikusnál is többre értékelendő lépés: Borbély László egykori területfejlesztési és környzetvédelmi minisztert, az RMDSZ máig egyik legbefolyásosabb alakját Grindeanu miniszterelnök tanácsadójává nevezte ki, ami által ezentúl tényként kezelendő az RMDSZ kormányra lépése. Korábban már Frunda György is ellátta ez a szerepkört, még a Ponta-kormány idején.

Borbély Lászlót az RMDSZ egyik legellenszenvesebb alakjaként tartják számon. Ő volt az, aki azon a bizonyos 2011-es nagyváradi kongresszuson, amikor a Fidesz EP-képviselője beszédében a változásra buzdította a “szövetségi” politikusokat, kikérte magának a külső beavatkozást, s neve említésének elkerülésével ugyan, de keményen rendreutasította Orbán Viktort. Aztán két ízben is csak a mentelmi jogának köszönhetően kerülte el, hogy korrupció vádjával eljárást indítsanak ellene. Hogy nem voltak légből kapottak az ellene megfogalmazott vádak, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy miniszteri tanácsosát az említett ügyben jogerősen börtönbüntetésre ítélték.

A román hírforrások szerint – hitelességük bizony sok kételyt vet fel – az RMDSZ bírja a Fidesz-KDNP pártszövetség, s maga Orbán Viktor áldását arra, hogy kormányzati szerepet vállaljon a jelenlegi balliberális román hatalomban. Hogy mire jutunk ezzel – úgy érdekvédelmileg és közképviseletileg, s nem egyénileg -, azt előre borítékolom. Csakhát senki sem kíváncsi rá…

Ez is érdekes

Himnusz a szabadságról

A sors különös kegye folytán érdekes, de inkább értékes élménnyel gazdagodhattam a minap: Budapesttől Kolozsvárig …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük