Erdélyi levelek

Ennyire egyszerű lenne?

Pénteken Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban fogadta a héten munkalátogatáson az USA-ban tartózkodott Klaus Johannis román államfőt. A találkozó ténye komoly meglepetésként hatott, hisz a korábbi nemzetközi találkozókon Trump mintha levegőnek nézte volna, legalábbis nem vett tudomást létezéséről. Dehát ilyen a nagypolitika, s főleg a nemzetközi helyzet, amely …

Több »

Marosvásárhelyi iskoalügy: botrányból szappanopera – egyházi közreműködéssel

Azt el kell ismerni, ahhoz kiválóan ért az RMDSZ – különösen annak Maros megyei szervezete -, hogy miként kell elpuskázni egy sima iskolaalapítást. Amiből aztán akarva-akaratlanul ügy válik. Igaz, megvan rá a korábbi minta: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozata felállításának elmulasztása. Az intézmény román vezetése, az egyetemi autonómiára …

Több »

Vorbic romünyeste?

Nem tudni, mi játszhatott közre a tanügyminiszter hirtelen támadt megvilágosodásában, de tény, rátapintott a lényegre, amikor a román nyelvoktatásra vonatkozó javaslatát megtette. Mert mit is mondott a szaktárca vezetője? Elsőként aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy egyre több külföldre települt román családban a gyermekek – bár tudnak románul – nem képesek megfelelő módon kifejezni magukat …

Több »

Orbán-Dodon találkozó – Románia területi épségére törnek?

Orbán Viktor miniszterelnök fogadta Igor Dodon moldovai elnököt az Országházban péntek délután. Megvitatták a kétoldalú gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit és röviden áttekintették a Magyarországot és a Moldovai Köztársaságot érintő fontosabb nemzetközi kérdéseket – közölte a miniszterelnök sajtófőnöke. A moldovai elnökről köztudott, hogy oroszbarát politikát folytat, korábban megakadályozta országa közeledését …

Több »

A kutya ugat, a karaván halad

Az elmúlt héten Kolozsváron, az RMDSZ szerevezésében tartotta 62. kongresszusát a FUEN, azaz az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója. Nem hiszem, hogy sokan tudják, mi fán terem is ez a szervezet, ezért idézem a honlapjukról: 32 európai országból származó mintegy 90 tagszervezetével, a FUEN az őshonos nemzeti kisebbségek, illetve őshonos etnikai csoportok …

Több »

Könnyű Katát táncba vinni…

Kongresszust tartott az RMDSZ az elmúlt hét végén, fennállása óta immár a tizenharmadikat. A partiumi megyeszékhelyen, Zilahon úgymond stratégiai dokumentumot, új alapszabályzatot és programot fogadtak el. A magyar párt vezetői szükségét érezték összefoglalni a “szövetség” prioritásait, sürgősebb teendőit, sőt konkrét intézkedéseket is javasoltak. Mint például a nyelvi jogok bővítését, a kisebbségi …

Több »

Érdekérvényesítésből elégtelen

Megszokott jelenségnek számít, ebből következően már senki sem kapja fel a fejét, ha azt észleli, a román törvényhozásban ismételten előkapják a magyar kártyát. Merthogy az azért van, hogy időnként elő-előkapják… A mai generációk – magyar és román oldalon egyaránt – hozzászoktak ehhez, bár azt nem mondanám, hogy nem tudnának meglenni nélküle… …

Több »

Orbán Románia területi épségére tör!

A címbéli állítás a Román Akadémia ismételten románellenes propagandát vizionáló tagjaitól származik, akik azzal vádolták meg a magyar kormányt, hogy egy különleges ügyosztályt állított fel, amelynek az Erdély Romániával való egyesülését kimondó Gyulafehérvári Naggyűlés 100. évfordulójára tervezett ünnepségek elleni aknamunka lenne a feladata. (A hivatásos román nemzetféltők feltehetően a Magyar Tudományos …

Több »

A fogász halála

A nyomdai legendárium szerint annak idején, ha a fejével nem is, de mindenképpen az állásával játszott az, akinek bármi aprócska köze lehetett egy-egy bakihoz, amely kedvezőtlen fényben tüntethette fel a párt főtitkárát. Például kínosan vigyáztak arra, nehogy olyan arckép kerüljön az újságba, amelyen csak egyetlen füle látszik a Kárpátok géniuszának. …

Több »

Székelyek kongresszusa

A napokban zajlik a Székely Kongresszus, amelyet most rendeztek meg harmadszorra. Most is, amiként az ezredforduló tájékán elsősorban Székelyföld jövőjének, szellemi és anyagi gyarapodásának lehetőségeit próbálják feltérképezni. Már az első, 1902-es tanácskozáson is az elvándorlást tekintették a legfontosabb megoldandó gondnak. Hogy helyesen térképezték fel a helyzetet elődeink, azt mi sem …

Több »