Ellenségünk ellensége a barátunk?

Exkluzív interjút készített a minap a magyar királyi televízió Victor Ponta volt román kormányfővel. A posztmommunista párt egykori elnöke egy Facebook-bejegyzésében korábban már szóvá tette, hogy George Soros alapítványai és egyes általa finanszírozott személyek módfelett negatív szerepet játszanak mind a térségben, mind Romániában.

A politika hajdani reménysége arról beszélt, hogy Romániában és általában az 1989 utáni új demokráciákban, a politikai hatalom mellett – amelyiket az urnáknál választanak – kiépült egy párhuzamos, állam-szerű hatalmi rendszer, amely civilnek mondott szervezetekből áll. Ezeknek az a feladata, hogy kikényszerítsék azon nemzetközi szinten hozott döntések végrehajtását, amelyek szembemennek az illető nemzetek érdekeivel. Eme szándék szerint az országok kormányaira mindössze a globalista akarat végrehajtóiként, helytartóiként tekintenek.

A Soros-féle hálózat működését illetően Ponta kifejtette, a nem-kormányzati szervezetek mindig azokat a politikusokat támadják, akik nem feltétlenül nacionalista, de szuverén álláspontot képviselnek. „Ez a XXI. század küzdelme, amely már nem a jobb és a baloldal közötti klasszikus politikai küzdelem” – vonja le a következtetést. A Budapesten az illető egyetem körül zajló eseményekről szólva kifejtette: szerinte az éppen arról szól, hogy a döntéseket Magyarországon hozzák Magyarország számára, Romániában Románia számára, Franciaországban Franciaország számára, vagy másutt születnek a döntések és mi csak végrehajtjuk azokat. Hozzátette, ez utóbbival soha nem értene egyet.

Victor Pontáról, legalábbis mi, erdélyi magyarok tudjuk, nem a leghitelesebb figura. Mi több, politikai ellenfelei egyenesen álszent, képmutató, gátlástalan és notórius hazudozóként festik le, a bizánci lelkületű, szemforgató politikus mintapéldányaként. Korábban plágiummal vádolták, s az ügyet azóta sem zárták le mindenki számára megnyugtató módon. Az állítólagos hírszerzői múltja alapján ítélve – Traian Băsescu vádja szerint az akkor hatályos törvényt megszegve ügyészként vállalt titkosszolgálati munkát – nem sokra becsüli a jogkövető magatartást.

A magyar-román viszonyban különösen nem lehet hivatkozási alap. Mint ismeretes, miniszterelnöksége idején megromlottak a magyar-román kapcsolatok, folyamatosan bírálta Orbán Viktort  is. 2012-ben bizalmatlansági indítvánnyal buktatta meg az RMDSZ-t is soraiban tudó kormányt, miután az rendeletben kötelezte a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemet az oktatási törvény azon cikkelyének betartására, miszerint az egyetemnek kötelező magyar főtanszéket létrehoznia.

A királyi televízió által sugárzott interjú után csak remélni tudjuk, az Orbán-kormányzat ellenségünk ellenségeként ugyan, de nem barátként tekint majd Pontára.

Ez is érdekes

Himnusz a szabadságról

A sors különös kegye folytán érdekes, de inkább értékes élménnyel gazdagodhattam a minap: Budapesttől Kolozsvárig …

2 hozzászólás

  1. Azért azt csak komoly lelki problémákkal rendelkezők hihetik, hogy Ponta bármilyen vélemény megfogalmazásával a magyarok barátjává válna.

    • Kacor Király

      Azt nem gondolja senki, hogy a magyarok barátja lenne, de az elképzelhető, hogy Soros neki sem volt a kedvence.
      Most hát belerúg egyet.
      Most már teheti, a politikai jövőjét nem kockáztatja vele.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük