A csillagát nekije!

Néhány napja folyik a hangos sivalkodás erdélyi magyar politikai (és nem csak) berkekben, amiért a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága úgy határozott, megvonja Kelemen Hunor RMDSZ-elnöktől a magas állami kitüntetést. Úgy felháborodtak egyesek, mintha mondjuk az autonómiát vonták volna meg. Már-már világvége-hangulat uralkodik a közéleten, mintha az említett érdemrend nélkül nem érne semmit az élet… Na jó, elismerem: sokat nem ér, de nem az érdemrend esetleges megvonása miatt.

Már akkor sem értettem, miért a ragaszkodás egy erdélyi magyar ember részéről a hasonló állami kitüntetésekhez, amikor Tőkés Lászlótól vették azt vissza. Méghozzá államelnöki rendeletettel. Azt még érteni vélem, hogy a volt püspök azért perel, hogy minél tovább húzza-nyúzza az ügyet, mert mégiscsak önmagát járatja le ama állam, amely ily könnyen kéri vissza a babarongyot. Amilyen a becsületbírósága, olyan maga az érdemrend – gondolhatnánk. Továbbá: valahogy mintha ilyen és ehhez hasonló kitüntetést nem lenne szabad elfogadni. És egyébként is: aki adja, annak a fontosabb! Merthogy a hasonló állami érdemrendeket többnyire nem valós érdemek, hanem az éppen aktuális politikai széljárás, érdekek szerint osztogatják – elsősorban a hatalom önigazolásaként.

Tanulságos, miért indítványozták az említett kitüntetés megvonását a “becsületbírók”: Tőkés esetében azért, mert a 2013-as Bálványos Nyári Szabadegyetemen felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi státust” Erdély érdekében, ahogyan Ausztria tette anno Dél-Tirol esetében. Kelemen esetében pedig azért, mert kolozsvári Szabadság napilapnak azt nyilatkozta, hogy az RMDSZ-nek és a magyar közösség tagjainak nincs okuk ünneplésre a centenárium alkalmával.

Hangsúlyozom: a politikusok véleményüknek adtak hangot mindkét esetben, márpedig az – legalábbis ez idő szerint – még Romániában sem büntetendő. Vagy mégis?

Facebook hozzászólások

Ez is érdekes

Adalék az SZFE-ügyhöz

Bevallom, engem egyáltalán nem lepett meg, hogy a budapesti színház- és filmművészeti egyetem körüli balliberális …

4 hozzászólás

  1. Eleve nem szabadott volna igazi magyar embernek román kitüntetést elfogadni, senkinek. A további történet már tárgytalan lenne. De hát úgy-e Tőkés, Kelemen, jól esett az a kis apanázs.

  2. Eltekintve az apanázstól, ez is egy olyan vagy-vagy helyzet. Az érdek az a felajánló oldalán van, de ha a célszemély el sem fogadja, akkor bumeráng lesz belöle.

    Hacsak nem azt mondja a következö magyar célszemély, hogy oké, de írásba adjátok, hogy nem veszitek vissza. Mindegy,hogy mit mondok késöbb! He, he, he.

    Vagy akkor maradok Románia Csillaga, ha elárulom a védenceimet?
    Kényes dolog, hiszen hogy lehessen egy magyar ember a mai, az akármikori Románia csillaga?
    Kezdettöl fogva nem egyéb mint lefizetési kísérlet! De mondd azt, hogy nem is kell!?
    Huncut volt a román hivatalosság mindig is és szégyenérzettel sem volt kimondottan kikelengyézve, szinte soha.

  3. Egy támadásra

    Csend volt, siralomház csendje,
    Szólni sem volt, senkinek mersze,
    Félelmet a lelkekbe beleverte,
    — a securitate!

    Mégis felnőtt, jött egy férfi,
    — ki nem volt hajlandó félni!
    Házát húszan vigyázták
    — géppisztolyos gyávák!

    Lám a nem félés titkától
    Megrémült a diktátor!
    Fölemelkedtek a fejek, hátak
    — és bátrak lettek, bátrak!

    Megindult a nép, előre
    Estére a zsarnok lelőve,
    Lelőve, mint veszett kutya!
    Kaszárnya kövén: gyűlölt hulla.

    Most ez a sok régi gyáva,
    — rátámadt a szabadítójára
    — Ma sem bírja elviselni,
    Ő, mert ember lenni!

    Rabszolga lelkek lázadása

    Csend volt, sehol egy kiáltás,
    Inkább öngyilkosság, mint kiállás
    Gyáva népben akadt egyetlen bátor,
    — és menekülni próbált a diktátor!
    Megölte Őt a néma tettel,
    A példát felmutató ember!

    Most ezek a sunyító gyávák
    Az értük kiállót gyalázzák!
    Mert égeti őket nagyon régen
    A rájuk sült gyáva szégyen
    Nem merték a fejük felütni,
    — hát Őt kéne porba lökni!

    Mert az ember, ha lealjasodik,
    Gyűlöli, ki fölé magasodik!
    Nem bír meglenni szégyenével
    Lehúzná a két kezével.
    A ma is félős gyáva,
    Az Ő nagysága megalázza!

    Titkon reméli, kisebb a vétke,
    — és belenézhet a szemébe,
    Ha magához alacsonyítja,
    Ki harcát helyette megvívta,
    Akkor, attól lesz Ő más
    Ha a püspök sem Óriás!

    Korabeli 1990 es verseim

  4. A magyar nem utazik tömeg hülyítésben? Oly szép,a magyar pusztító szerkesztőtök!

    Liszt Ferenc , 1811-1886, (már, vagy még? Tudta!) Die Israeliten A zsidó folytatja a pénz kisajátítását, és az állam torkát pénzeszsákja szájának a szorosabbra vagy lazábbra engedésével fojtogatja. A sajtó minden eszköze a kezében van, hogy a társadalom alapjait szétzúzza. Ő az alapja minden olyan vállalkozásnak, amely a trón ledöntésére, az oltár széttörésére és a polgári jog megszüntetésére irányul.”

    „Birtokba vették a szépirodalom és az újságírás terét. Mint sáskasereg rohanták meg a sajtót, hatalmukba kerítették az időszaki iratokat, magukhoz ragadták a gondolatok vezérlését, s meg fészkelni látszották magukat a közvélemény-árulásban

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük