A csillagát nekije!

Néhány napja folyik a hangos sivalkodás erdélyi magyar politikai (és nem csak) berkekben, amiért a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága úgy határozott, megvonja Kelemen Hunor RMDSZ-elnöktől a magas állami kitüntetést. Úgy felháborodtak egyesek, mintha mondjuk az autonómiát vonták volna meg. Már-már világvége-hangulat uralkodik a közéleten, mintha az említett érdemrend nélkül nem érne semmit az élet… Na jó, elismerem: sokat nem ér, de nem az érdemrend esetleges megvonása miatt.

Már akkor sem értettem, miért a ragaszkodás egy erdélyi magyar ember részéről a hasonló állami kitüntetésekhez, amikor Tőkés Lászlótól vették azt vissza. Méghozzá államelnöki rendeletettel. Azt még érteni vélem, hogy a volt püspök azért perel, hogy minél tovább húzza-nyúzza az ügyet, mert mégiscsak önmagát járatja le ama állam, amely ily könnyen kéri vissza a babarongyot. Amilyen a becsületbírósága, olyan maga az érdemrend – gondolhatnánk. Továbbá: valahogy mintha ilyen és ehhez hasonló kitüntetést nem lenne szabad elfogadni. És egyébként is: aki adja, annak a fontosabb! Merthogy a hasonló állami érdemrendeket többnyire nem valós érdemek, hanem az éppen aktuális politikai széljárás, érdekek szerint osztogatják – elsősorban a hatalom önigazolásaként.

Tanulságos, miért indítványozták az említett kitüntetés megvonását a “becsületbírók”: Tőkés esetében azért, mert a 2013-as Bálványos Nyári Szabadegyetemen felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi státust” Erdély érdekében, ahogyan Ausztria tette anno Dél-Tirol esetében. Kelemen esetében pedig azért, mert kolozsvári Szabadság napilapnak azt nyilatkozta, hogy az RMDSZ-nek és a magyar közösség tagjainak nincs okuk ünneplésre a centenárium alkalmával.

Hangsúlyozom: a politikusok véleményüknek adtak hangot mindkét esetben, márpedig az – legalábbis ez idő szerint – még Romániában sem büntetendő. Vagy mégis?

Ez is érdekes

Kinek higgyünk?

Szombaton történt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök egy beszédében azt mondta: Magyarország, Románia és Lengyelország …

2 hozzászólás

  1. Eleve nem szabadott volna igazi magyar embernek román kitüntetést elfogadni, senkinek. A további történet már tárgytalan lenne. De hát úgy-e Tőkés, Kelemen, jól esett az a kis apanázs.

  2. Eltekintve az apanázstól, ez is egy olyan vagy-vagy helyzet. Az érdek az a felajánló oldalán van, de ha a célszemély el sem fogadja, akkor bumeráng lesz belöle.

    Hacsak nem azt mondja a következö magyar célszemély, hogy oké, de írásba adjátok, hogy nem veszitek vissza. Mindegy,hogy mit mondok késöbb! He, he, he.

    Vagy akkor maradok Románia Csillaga, ha elárulom a védenceimet?
    Kényes dolog, hiszen hogy lehessen egy magyar ember a mai, az akármikori Románia csillaga?
    Kezdettöl fogva nem egyéb mint lefizetési kísérlet! De mondd azt, hogy nem is kell!?
    Huncut volt a román hivatalosság mindig is és szégyenérzettel sem volt kimondottan kikelengyézve, szinte soha.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.