?

Zsibói Wesselényi-kastély – RMDSZ versus magyar állam?

A magyar állam tulajdonába került Erdély legszebb barokk kastélya – foglalja össze a történések lényegét beszámolója címében az egyik erdélyi sajtóorgánum, míg a másikéban némi rosszallást vélek felfedezni – de lehet, az én készülékemben van a hiba –,  amikor szerzője leírja: A közösségé lehetett volna, de magánkézbe került Erdély egyik legszebb barokk épülete.  

Akkor rögzítsük, mi is történt valójában. A román kommunista rezsim által államosított, magyarán: elkobzott zsibói Wesselényi-kastély – Erdély  egyik legszebb barokk épülete, Szilágyság egyik legjelentősebb kulturális öröksége –, hosszúra nyúlt jogi hercehurca után, 2012-ben került vissza az örökösök tulajdonába.

Az kastélyt 1778-ban kezdték el építeni, 1810-ben fejezték be az idősebb Wesselényi Miklós báró idejében. Az épület a barokk és klasszicista építészeti elemek szerencsés keveréke. Nagy árkádos loggiája és a középkori hagyományoknak megfelelő négy sarokbástyája igen látványos. Mellette működött a lovarda is, valamint a messze földön híres ménes, amely apáról fiúra szállt.

Az államosítás a már megszokott rombolással járt:  szétverték az épület díszítőelemeit, ablak és ajtófélfáit, a faborítást. Mindent széthordtak, ami mozdítható volt: bútorokat, kályhákat, festményeket és dísztárgyakat. Előbb  általános iskolát, majd bentlakásos középiskolát, pionírok házát, múzeumot működtettek benne. A lovardát kantinná, a kastély udvarát pedig gokart-pályává  alakították át.

Az örökös, mivel tudta, saját erőből képtelen felújítani a kastélyt, úgy döntött, eladja. Köztudomású, a törvény elővásárlási jogot biztosít a román államot megtestesítő intézményeknek: a szakminisztériumnak,  a Szilágy megyei önkormányzatnak, illetve Zsibó város önkormányzatának. A minisztérium nem érdekelődött a kastély iránt, míg a megyei önkormányzat – legalábbis az örökös szerint – kifutott a törvényes határidőből, hogy érvényesíthesse elővásárlási jogát, így a vásár megköttetett.

A kastélyt az üzleti tanácsadással foglalkozó Micro Vision Consult Kft. vásárolta meg, s adta tovább a telekkönyvi kivonat tanúsága szerint a Manevi Zrt-nek, ami a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. portfóliójába tartozik. Az új tulajdonos tehát a magyar állam. Ami – a kastély további hasznosítását illetően – bizony komoly, talán az egyetlen garancia lehet.

Csakhát a Szilágy megyei tanács RMDSZ-es elnöke nem így gondolta: bejelentette, hogy pert indítanak az elővásárlási joguk megsértése miatt.

Leegyszerűsítve: az RMDSZ szembemegy a magyar államot ez idő szerint vezető Fidesz-kormánnyal.  Teszi ezt a román államot megtestesítő intézmények jogainak állítólagos sérülése miatt. Azzal a Fidesz-kormánnyal szemben, amelynek vezető személyiségei – Semjén Zsolt, Szijjártó Péter, Potápi Árpád – nemrég még nemzetárulónak tituláltak bárkit, aki nem az RMDSZ-re adja a voksát.

A következtetéseket vonja le ki-ki maga.

 

Ez is érdekes

Himnusz a szabadságról

A sors különös kegye folytán érdekes, de inkább értékes élménnyel gazdagodhattam a minap: Budapesttől Kolozsvárig …

2 hozzászólás

  1. Kocajogász

    Kelletlen Hunyor egy újheftita büdöspiréz, A ROMÁN HADSEREG EZREDESE. Ugyanolyan származású, mint a „vajdasági” Pásztor, stb. stb. Kell még mondanom valamit, Ildikó? Jut eszembe, nálunk hány újheftita büdöspiréz szervezet is lóg állami csöcsön?

  2. A zsibói kastély… az üldöztetések miatt korán tönkretett Wesselényivel. Ha igazak a régi történetekben leírtak, még jó, hogy végig mellette maradt Lux Anna.
    Csak remélni lehet(?), hogy a keserves régmúlt után, a még keservesebb múlt szebb jövőt ad a kastélynak, s majd a benne élőknek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük