Gyülekezőt fújtak a magyargyűlölők

Hogy milyen a túlhajtott román nacionalizmus, azt tudjuk, naponta tapasztaljuk. Mindennapjaink részeként megpróbálunk együttélni vele. Aztán kinek sikerül, kinek nem… Embere válogatja – természetesen neveltetése, történelmi ismeretei, műveltsége és vérmérséklete függvényében –, ki hogyan találja meg a modus vivendit a tájainkon etnikai felsőbrendűségük okán kivételezettséget élvező, maguknak azt történelmi jussként …

Több »

Reszkess, Románia: érkezik Nagy Feró!

Ha másban nem is, a magyarellenes hangulatkeltésben valóban szakértőnek mutatkozott a jelenlegi kormány. Merthogy a közszolgálati televízió – igaz, csak közvetve, de – mégiscsak az éppen regnáló kormány irányítása alá tartozik, gyakorlatilag annak legfőbb szócsöveként fungál. Ergo: az, amit az állami televízió legutóbb a Kolozsvári Magyar Napokon fellépő Beatrice dala …

Több »

Csíksomlyó nuku?

A csíksomlyói búcsú szerepe a keresztény magyarok lelki, erkölcsi, szellemi megújulásában közismert. Egy ideje, különösen a rendszerváltás után, nemcsak a kárpát-medencei magyarság, hanem a világban szétszórtan élők legfontosabb zarándokhelyévé vált, évente százezrek látogatnak el a Somlyó hegyére. Ezért üdvözölték szerte a nagyvilágban a magyarok ama 2011-es kezdeményezést, hogy az UNESCO …

Több »

Washington áldása

Kanyarodjunk vissza a rendszerváltás éveihez: akkor vált nyilvánvalóvá, hogy a mintául szolgáló Nyugat a demokratizálódó volt szocialista tömbhöz tartozó országok vezető rétegeinek éppen azon figuráit választotta ki magának legfőbb partnerül, akik korábban Moszkva leghűbb talpnyalói voltak. Eme döntéskor legfőbb érvként az szolgálhatott, hogy aki szó nélkül kiszolgálta Moszkva érdekeit, az …

Több »

Cui prodest?

Amint arról sokan tudomást szerezhettek, a Sky News brit tévécsatorna az elmúlt héten szenzációsnak szánt tényfáltáró riportot sugárzott, amely a romániai fegyverkereskedelemről számolt be. A képsorok szerint a riporternek – aki lehetséges vásárlóként került kapcsolatba velük – símaszkos fegyverkereskedők egy rendszám nélküli terepjáró  csomagtartójából kínáltak fegyvereket megvételre. Az álarcosok a …

Több »

Ha mertünk kicsik lenni…

Forrnak az indulatok a Marosvásárhelyen Trianon óta folyó etnikai homogenizációs törekvések eredményeképpen egy ideje többségbe került román lakosság és a helyi magyar közösség között. Amit a helyi szélsőséges román politikai erők, természetesrn az állami szervek segítségével csak tovább fokoznak. A mostani konfliktus oka: ki birtokolja az egykori II. Rákóczi Ferenc …

Több »

Ez van…

Ez van – tárta szét lemondóan karjait mintegy beszélgetésünk mérlegét megvonva poros kisvárosbban élő ismerősöm. A valamikori jelentős közigazgatási központ, a nacionálkommunista éra alatt komoly ipari potenciállal bíró település, a megyei jogú városi rang ellenére, a fokozatos eljelentéktelenedés útját járja, a rendszerváltás után a teljes és visszafordíthatatlan leépülés jeleit mutatja. …

Több »

Bukarest törököt fogott

Köztudott, a román külpolitikai közgondolkodás egyik állandója az Oroszországtól való, gyakran indokolatlan gyűlöletbe hajló, zsigeri félelem. Mindennek számos, különösen a történelmi múltban gyökerező magyarázata van. A bukaresti diplomácia ennek megfelelően – az ellenségem ellensége: barátom alapon – próbálja alakítani az ország külpolitikáját. Igy vált Törökország a XX. század során Románia …

Több »

Szekusvilág Tündérországban

Időnként vadul felcsap a szekus múlttal való vádaskodás tűze az erdélyi magyar közéletben. Az ilyenkor rendszerint egymásnak feszülő heves indulatok, a sanda szándékossággal táplált gyűlölet lángjai felemésztik az egymás iránti kölcsönös bizalmat, szolidaritást, amire politikai érdekvédelmet lehet(ne) építeni. Legfrissebben Tőkés László vádolta meg a Securitateval való együtttműködéssel egykori helyettesét, a …

Több »

Székelyföld esélyei

Újra terítéken Románia területi-közigazgatási átalakítása, a regionalizáció. Örökzöld téma ez, s szinte megoldhatatlan. Merthogy alkotmánymódosítást feltételez. Az egymást váltogató kormányok rendre nekigyűrkőztek, aztán, amint meggyőződtek, hogy nem tudnak közös nevezére jutni, csendben kihátráltak a terv mögül. A jelenlegi, szakértőinek mondott kormány is elővette a témát, a miniszterelnök be is jelentette, …

Több »