Lassan mondom…

Az egypártrendszeri diktatúra bukása után – ki gyorsabban, ki lassabban, de – kezdünk hozzászokni a demokrácia játékszabályaihoz. Legalábbis a forma szerint. Igaz, hogy a tartalom körül még vannak gondok, dehát ezért a leginkább önmagunkat kellene okolnunk, merthogy a bajok forrása mi magunk vagyunk. Többnyire. A lényeg: éretlenek vagyunk a demokráciára. A mi generációnk mindenképpen. Vigasztalásul: a tanulási folymat hosszú, mi pedig még nagyon az elején tartunk.

Képviseleti demokráciákban a nép maghatározott időközönként választásokon bízza a hatalom gyakorlását – a törvényhozóit és a vegrehajtóit egyaránt – az általa meg- és kiválasztottakra. Örök vita tárgya: kinek jár a választójog? Merthogy helyesen választani csak bizonyos tájékozottság, a legszükségesebb információk birtokában lehetséges. A cenzus eltörlése, az általános választójog bevezetése óta bizony sokakban kétség merülhet fel az iránt – és gyakran teljes joggal –, hogy éretten, felelősen voksoltunk-e. Dehát a Churchillnek tulajdonított mondás szerint a demokrácia nem tökéletes, de jobbat még nem találtak ki.

A törvényhozásban, helyi önkormányzatokban képünk viselői azok, akik az általunk delegált irányítói jogköröket gyakorolják jól átlátható, jogszabályok által körülhatárolt körülmények között. A parlament viszonylag messze van a vidéki választópolgártól. Még a közélet, a politika történései iránt érdeklődést mutatóktól is. Az önkormányzati képviselőtestületek tagjai itt élnek mellettünk, szomszédaink, olykor személyes ismerőseink. Minél kisebb a település, amelyet irányítanak, annál inkább. Kisebb településeken pedig köztudottan nincsenek titkok: előbb vagy utóbb minden kiderül. Főleg a tevékenységüket a nyilvánosság előtt folytató választott vezetőkről. Nem szólva arról, hogy elszámolással tartoznak mindazért, amit a közösség megbízásából tesznek vagy nem tesznek.

Egy törvényhozótól, egy helyi önkormányzati képviselőtől joggal elvárható, hogy valamely szakterületen eredményes legyen. Ez lenne az alapja annak, hogy „tanácsai” helytállóak legyenek a közember számára is, hogy a voksaival hozott testületi határozatok a közösség érdekeit szolgálják. Ez lehet – az erkölcsi feddhetetlenséggel, a korrumpálhatatlansággal társulva – az eredményes törvényhozói vagy önkormányzati képviselői munka záloga.

Lassan mondom: aki mögött nincs sikeres szakmai, vállalkozói háttér, az nem alkalmas a közösségi érdekek képviseletére, aki a mandátumával járó előnyök – kapcsolatrendszer, mások számára nem hozzáférhető információk, stb. – által próbál anyagi előnyökhöz jutni, magyarán: egzisztenciát teremteni magának, az nem alkalmas, nem való erre a munkára. Sem Magyarországon, sem Romániában, sem másutt.