Friss bejegyzések

Koronavírus – valahogy csak túléljük

Második nekifutásra – miután a kormányalakítással megbízott jelenlegi pénzügyminiszter, attól való félelmében, hogy esetleg mégis megszavazzák, megfutott, azaz visszaadta a megbízatását – újra ismerősünk, a renegát Ludovic Orban lett a román miniszterelnök. Megjegyzem: ha nincs a koronavírus okozta pánik, Lajcsinkból, ahogyan szekus apja valaha szólíthatta, feltehetőleg soha nem lesz újra miniszterelnök. Még ha ezt korábban Iohannis meg is ígérte neki. De lett. Mindenesetre a járvány árnyékában esett meg, hogy az ellenzéki szocik (PSD) is megszavazták a második Orban-kabinetet, miután alig néhány héttel korábban épp ők buktatták meg.

Aztán korábban soha nem látott biztonsági intézkedések közepette letette a régi-új kormány a hivatali esküt is. Majd következett Iohannis, aki ezt követően bejelentette a szükségállapotot. No nem azonnali hatállyal, ahogyan az általában szokás, s ahogyan azt elvártuk volna, hanem csak úgy ráérősen. Nem állhatom meg, hogy el ne játsszak a gondolattal, mondjuk, ha esetleg, netalántán ostromállapot kihirdetését tenné szükségessé a helyzet, akkor is ilyen komótosan tenné? Nos, amikor e sorokat írom, még nem hagyta jóvá a parlament, bár a hivatalosnak nevezett közlönyben már megjelent. Igaz, a dokumentum szövege olyan szabadságot biztosít az értelmezőnek, hogy joggal jut eszünkbe a Mátyás királyról szóló népmese, amelyben a lány hozott is ajándékot, meg nem is…

A sok bizonytalanság ellenére valamikor jog szerint is életbe lép majd a szükségállapot. Ezzel pedig nagyobb hatalmat kap a védelmi és belügyi tárca, jelentős jogkorlátozások várhatók. Ami ellen semmi kifogásunk nem lehet(ne), hisz a rendkívüli helyzet rendkívüli megoldásokat követel. Az emberfia akár az efféle kényelmetlenségekkel is megbarátkozik, ha halovány reményét látja annak, hogy a javát – esetünkben a járvány elleni intézkedések hatékonyságát – szolgálják. Csakhát ne feledjük, ez Románia, a „mintha” ország: itt mindenki úgy tesz, mintha ellátná feladatát, pedig dehogy… A román ember – tisztelet a ritka kivételnek – az egyértelműen a javát szolgáló jogszabályokat is megpróbálja kijátszani. Ezt példázzák a vesztegzár megszegésének egyre szaporodó esetei. Ettől pedig a jelek szerint az eddig kivetett 1.8 millió lejnyi bírság sem riasztja el az embereket.

Ha igaz az állítás, hogy az államot az intézményeit működtető emberek határozzák meg, akkor nem lehetek bizakodó: a koronavírus-járvány kitörése óta történtek ismételten azt bizonyítják, hogy az emberekből elkeserítő módon kiveszett a szolidaritás. Ebből következően igen kétséges, hogy az állam képes lenne eredményesen felvenni a harcot a járvány ellen. Az egészségügy – szintén néhány elismerésre méltó kivételtől eltekintve – a jelek szerint képtelen megbirkózni a rendkívüli kihívással. Hogy így alakult, annak okai magában az egészségügyi rendszerben keresendők, de az azt irányítókban is. A politikum felelőtlensége minden képzeletet felülmúl. Egyetlen példa: a biológiai bombaként a fél várost eddig megfertőző konstancai szenátor esete.

Hiába szólította fel a belügyminiszter a külföldön élő – dolgozó, bűnöző stb. –  románokat, hogy maradjanak ott, ahol vannak, sűrű sorokban jönnek haza. Igy nehéz lesz elkerülni a járvány romániai elterjedését. Nagyon úgy fest, hogy ismét magunkra maradtunk, nem számíthatunk senkire, elöljáróinkra végképp nem. Valahogy csak túléljük.

Facebook hozzászólások

Ez is érdekes

Hulljon a férgese!

Romániában ez idő tájt csúcsokat döntöget a napi koronavírus-fertőzéses esetek száma. Mennél több tesztet végeznek, …

42 hozzászólás

  1. Jáger László

    Szerényen +jegyzem
    a vírus LN nincs orvosság jelenleg
    csak preventív intézkedések amik csökkentik a terjedését
    Katonaság,rendőrség,határzár,kijárási tilalom nem +oldás a vírus LN!!
    Várjuk ki a végét!!
    Akár az influenzánál…..
    Amint már mondottam az idős és beteg emberekre veszélyes akiknek az immunrendszerük legyengült…
    barátilag
    J.L.

    • Áttentő Redáz

      Azért szerényen megjegyezném: A gyógyult betegek vérsavója tartalmazza az ellenanyagot. Nekem jó az immunrendszerem de ha túl leszek a valószínűsíthető ferttőzésen, feltétlenül elmegyek vért adni. Ezzel talán megmenthető lesz egy élet, amíg nincs preventív gyógyszer.

  2. Jáger László

    Terjed a 6almas járvány MO-*on
    Már az elhunytak száma Lérte a 4et…
    Szerényen + jegyzem
    A kis hazánkba évente cirka 135 ezren halnak meg 35ezren daganatos 35 ezren keringési betegségben..
    Azaz naponta cca 370en…
    barátilag
    J.L.

  3. Jáger László

    A törzsfőnök holnap ismét színpadra lép vírus ügyben
    beszámol,hogy milyen haditervet dolgozott ki az LNséges vírusoffenzíva +állítására…
    barátilag
    J.L.

  4. Jáger László

    Legújabb információ *vírus ügyben
    131 fertőzött
    6 elhunyt és 16 gyógyult….
    barátilag
    J.L.

    • Jáger László 2020-03-19 : 05:59
      Továbbra is fenntartom
      Mo-n fel van spanolva a vírushisztéria….
      Járvány nincs,csak fertőzöttek vannak…
      Haláleset 1!!!
      Mondom 1!!!
      A hadsereg máris bevetve…
      Szeretettel várom a gumikesztyűs szájmaszkos rendőröket és katonákat csak úgy fegyveresen……
      Bár a vírus nem én vagyok…..
      barátilag
      J.L.

      Jáger László 2020-03-19 : 09:20
      zsémbeske
      Én nem vagyok vírus….
      Nem fertőzök + senkit
      Tőlem nem kell tartani sem virológiailag,sem ideológiailag sem politikailag
      Aki ettől tart forduljon pszchiáterhez
      ILYEN hOGY JÁGER VÍRUS!!! NEM LÉTEZIK
      ezt bátran kijelenthetem…
      Remélem ez hatásos vakcina volt,de ha nem azkor javaslom a placebót,vagy a Xanaxot….
      barátilag
      J.L.

  5. Jáger László

    zsémbeske drága
    Maga úgy idéz engem mint valami irodalmi klasszikust….
    Nem vagyok rá méltó,nem érdemlem +!!!
    Idézzen inkább Tolsztojtól Shakespearetől.Hemingwaytől ,mert ők igazi klasszikusok
    +érdemlik!!
    Addig is szép napot.
    barátilag
    J.L.

    • JÁGER írta fentebb: “Terjed a hatalmas járvány Magyarországon. Az elhunytak száma már elérte a négyet…” – ezt mindenki tudhatja aki néha meghallgat egy híreket valamelyik rádióból. Akkor miért írta le ide JÁGER ezt a számára kiemelkedő, és ezért ismétlendő hírt? Választ akkor kapunk, ha tovább olvassuk JÁGER “okostojáskodását”.
      Idézet : “Kishazánkban évente cirka 135 ezren halnak meg. 35 ezren daganatos, 35 ezren keringési betegségben. Azaz naponta cca. 370-en halnak meg.” Magyarországon.(!!!) Na ez lehet a lényeg JÁGER szövegében! Szerintem JÁGER a 370 halottat AKARTA “SZEMBE állítani” a négy elhunyttal. Nem nehéz kitalálni mi kavaroghat JÁGER kobakjában. Tudjuk azt például, hogy több európai országban CSAK A VÍRUS MIATT naponta több százan halnak meg. Erről természetesen “valamiért” JÁGER nem tett említést. A napi több száz veszteséghez képest a négy biztosan nagyon kevés. Szerintem a beírása alapján JÁGER kevesli. (De nem csak JÁGER, hanem például Vásárhelyi Mária szociológus nő azt nyilatkozta a médiának, hogy a napi néhány halott Magyarországon biztosan Orbán hazugsága.(!!!))
      Azért idézem olykor JÁGERt, mert fontos megismerni a mi suta, de rendszeres “hírmagyarázónk” lelkivilágát, indítékait. Hasznos megismerni a valóság egyes adatainak sunyi, módszeres és aljas hátterű és célzatú párhuzamba állítását. JÁGER annyira utálhatja Orbánt, hogy a “TÖRZSFŐNÖKNEK” gúnyolás nem elégíti ki. Valamint cseppet sem tud örülni annak, hogy Magyarországon eddig viszonylag EREDMÉNYES a vírus terjedése elleni védekezés. JÁGER-nek késztetése a gúnyolódás a magyar nemzetben gondolkodókkal. Ezt olvasom ki JÁGER idézett beírásaiból.

  6. Jáger László

    Zsémbeske
    Most mi lesz,miután ov nem kapta + a felhatalmazást a rendeletekkel való kormányzásra!!!::::
    Lszabadul a *vírus pokol!!!??…
    Szerintem semmi sem változik,mert nem orbán szabja + a vírus útját!!!!
    Ö csak preventív intézkedéseket hozhat!!.
    Hiába doktor ,de nincs gyógyszere a vírus LN!!
    Szavak itt nem sokat számítanak!!
    Olyan mint a sebészeti szájkendő!!
    Hatékonysága minimális.. Amúgy inkább foglalkozzon zsémbeske a magyar nemzeti öntudattal és imádkozzon többet,hátha segít a vírus LN!!!
    Ezt már a pápa is +tette!!!.
    barátilag
    J.L

    J.L.

  7. JÁGER írta : “…imádkozzon többet,hátha segít a vírus ellen!!!”. – JÁGER, a korábban beismerten “liberál-kommunista” a keresztényeket, az egyházakat már itt is támadja. (Beindult a Niedermüller-szimpatizáns JÁGER!!!) A magyarországi Orbán-fóbiások egyik aktív idiótája (JÁGER) sikeresen tovább ássa a politikai kedvenceinek a politikai sírgödrét!!! Számomra ennél jobb hír kevés van!
    Idézet JÁGERtől : “Most mi lesz, miután Orbán nem kapta meg a felhatalmazást a rendeletekkel való kormányzásra!!!???”
    A válaszom erre a kérdésre: gyanúm szerint CSAK “az van” most, hogy a teljesen idióta magyarországi ellenzék most “intézi el” azt, hogy 2022-ben a parlamentben újra 2/3-a legyen a Fidesznek. A magyarság többségének nagy szerencséje lehet, hogy a magyarországi Orbán ellenzék pont annyira buta, ostoba, korlátolt és aljas mint JÁGER. Na de nem jósolok! Csak ezt gyanítom. Nem kell sokat várni a bizonyosságig.
    Ha majd meglesz az eredmény, akkor az erősen tovább frusztrált ellenzék majd lehülyézi a vidéki magyarokat, és folytatódik az a politikai “karrier”, amit 2006-ban elkezdtek.

  8. Jáger László

    Már az Olimpia is Lmarad a csúnya víruska miatt!!!!!
    Remélhetőleg ami késik nem múlik!!!
    Barátilag
    J.L.

    • Sajnos a pénzről szól már az olimpia is, egyáltalán nem kár, hogy elmarad, egy csomó pénz meg megmarad ( a kipcsak dakotának, meg a pereputtynak).

  9. Jáger László

    Zsémbeske most törvénymagyarázatba ,törvényértelmezésbe kezd laikus módon…
    Tisztára alkotmánybírói szinten próbálja eladni a védhetetlent…A kormány/orbán
    Zsémbeske kvázi alkotmányértelmezésbe törvényértelmezésbe magyarázatba kezd!!Orbán totális felhatalmazást kér a rendeleti kormányzásra a parlament kizárásával mivel már 10 halottja van a *vírusnak!!!???:..
    Hát ez azért még nem hadiállapot!!!
    Sem nem kázus belli…
    De nem is a demokrácia csúcspontja a korlátlan felhatalmazás aminek nincsenek garanciái!!!
    Orbán nem ígér semmit ,de minden hatalmat biankóra kér!!!
    csak ennyi
    barátilag
    J.L

    • Jáger: “Zsémbeske most törvénymagyarázatba ,törvényértelmezésbe kezd…”
      Nem értelmeztem, csak idéztem a törvényből. Akit érdekel az egész törvény itt keresse: https://www.parlament.hu/irom41/09790/09790.pdf
      El lehet olvasni az egész tervezetet, amit az ellenzék elutasított. Egyértelmű a szöveg, ezért értelmezni nem szükséges.(!!!) De az lehetséges, hogy pl. 60-as IQ-val a törvény megértése nem lehetséges… Nem tudom. De biztosan van értelmi, intelligencia határa egy törvény megértésének. (Nem tudom, hol a határ. És nem tudom, JÁGER hol van a határhoz képest.)
      JÁGER írta: “Orbán totális felhatalmazást kér a rendeleti kormányzásra a parlament kizárásával mivel már 10 halottja van a *vírusnak!!!???:..” – JÁGER-nek ez az állítása nyilvánvaló, “színtiszta” hazugság!!! JÁGER a magyarországi buta, ostoba, aljas Gyurcsányista hívő ellenzék dumáját ismételgeti. (Eközben “természetesen” JÁGER naponta többször letagadja a beírásaiban, hogy szellemi közösséget vállal az Orbánt gyűlölő Gyurcsányistákkal. De eközben “természetesen” itt is ismételgeti, hirdeti a Gyurcsányisták hazugságait!!! A tudathasadás “felszabadít”, és utat nyit a bolondságnak!)
      JÁGER írta. Ismétlem: “Orbán totális felhatalmazást kér a rendeleti kormányzásra a parlament kizárásával mivel már 10 halottja van a *vírusnak!!!???:..(-) De nem is a demokrácia csúcspontja a korlátlan felhatalmazás aminek nincsenek garanciái!!! Orbán nem ígér semmit ,de minden hatalmat biankóra kér!!!” – Ezt hazudta JÁGER. Azért állítom, hogy hazudta, MERT NINCS “totális felhatalmazás” a törvénytervezetben. Javaslom mindenkinek a törvénytervezet elolvasását. Mert akkor maga győződhet meg arról, hogy a Gyurcsányista magyarországi ellenzék már megint hazudott egy jó nagyot.(!) (JÁGER pedig szeret a Gyurcsányista ellenzék hazugságai mellett kiállni. Na persze semmi köze nincs a Gyurcsányista ellenzékhez!!! Csak a szövegeiket szereti ismételgetni. “Természetesen”, és “spontán”. Persze! (Ebben a jágeri idillben csak az a zavaró, hogy JÁGER hülyének nézi az olvasóit is!)

  10. Jáger László

    Zsémbeskének mára én lettem az 1S számú közellenség!!!???..
    fontosabb vagyok számára mint soros ,gyurcsány,a migránsok és a*vírus!!!!???…
    Tőlem félti MO-ot és a magyar hazát!!!???…
    Azért még nem vagyok ilyen fontos ember drága zsémbeske!!!????…
    Szerintem ne velem foglalkozz,mert az nem vezet sehová!! Foglalkozz inkább magaddal és a 6almas tudásodat oszd + a magyar lakossággal…
    Én nem vágyok ilyen babérokra ezért szépen kérlek hanyagoljál,mivel én sem foglalkozom a te intim szféráddal….
    Ez nem hazugság,hanem ez a színtiszta igazság!!!!
    remélem felfogtad a 200s IQ-dal habár lehet hogy ez neked nehéz lesz ,mert ha 2x annyi eszed lenne azkor máris féleszű lehetnél….
    maradjunk ennyiben!!!
    Bye bye…
    barátilag
    J.L.

    • JÁGER : “Zsémbeskének mára én lettem az egyes számú közellenség!!!???..”
      Erről szó nem lehet! Csak JÁGER hazug beírásaival foglalkozom, SEMMI MÁSSAL.
      Minden hazudozótól, hazugság közvetítőtől, és terjesztőtől féltem a magyar hazát, így JÁGER-től is.
      JÁGER azt állítja “nem vágyok babérokra”, de mégis minden nap RÚG egyet-kettőt Orbán és Magyarország felé. Vajon miért teszi? Mert ez régi kommunista beidegződés? – Nem tudhatom. De azt látom, hogy JÁGER naponta “savazgat”, vagy hazudozik egy kicsit. Ha ezeket abbahagyja, akkor természtesen nem lesz okom reagálni.
      Újra javaslom JÁGERnek, hogy olvassa el az eredeti törvénytervezetet. Legalább próbáljon meggyőződni arról, hogy az elvtársai erről a tervezetről igazat állítottak, vagy hazudtak neki, meg másoknak.
      Ha JÁGER képtelen értelmezni a jogászok szövegeit, ez még NEM OK ELHINNI AZT, amit Gyurcsány és az elvtársai mondanak.(!) Mert Gyurcsány már a saját szájával beismerte, hogy a 2006-os választás előtt HAMIS gazdasági adatokat küldtek Brüsszelbe, hamis adatokkal ÁTVERTÉK a magyar választókat. “Hazudtunk reggel, este, meg éjjel” – ezt ismerte be Gyurcsány. Akkor most JÁGER vajon miért HISZI EL Gyurcsánynak a szövegét? NA EZT CSAK JÁGER TUDHATJA!

  11. Jáger László

    Zémbeska csk ne a la nature általánosan!!
    Miben is hazudtam úgy konkrétan!!!????
    tesék már felsorolni,de ne azt amit a számba szeretne adni…
    nem vagyok orbán feltétlen híve,
    nem támogatom Brüsszel LNS politikáját,
    nem támogatom soros és a migránsok LNI folyamatos harcot,
    Támogatom a szomszéd országokkal való jó baráti viszonyt,
    Támogatom,hogy az EU-re ,oktatásra többet költsenek,
    Támogatom a nyugdíjak jelentős mértékű emelését
    Támogatom a vírus LNI küzdelmet,de nem támogatom a rendeletekkel való kormányzás határidő nélküli bevezetését!!!
    Ez az igazság!!
    Hát azkor hol itt a hazugság drága erkölcsvadász,majdnem alkotmányjogász zsémbes úr!!!!???…
    Nem vagyok tévedhetetlen,de szándékomban sem áll másokat átverni!!!
    Csak ennyi
    Barátilag
    J.L.

    • MI A HAZUGSÁG? Kérdezi JÁGER. Idézek JÁGERtől, és jelzem a hazugságot.
      “Orbán totális felhatalmazást kér /ez hazugság!/ a rendeleti kormányzásra a parlament kizárásával /ez is hazugság!/ mivel már 10 halottja van a *vírusnak!!!???:..”

      “De nem is a demokrácia csúcspontja a korlátlan felhatalmazás /ez a korábbi hazugság ismétlése!/ aminek nincsenek garanciái!!! /ez is hazugság!/
      “Orbán nem ígér semmit , de minden hatalmat biankóra kér!!!” /Ez is hazugság!/
      JÁGER idézett mondatai hazugságot tartalmaznak, félrevezethetik azokat, akik nem ellenőrzik JÁGER beírt állításának valóságtartalmát.

      Sajnos a magyarországi ellenzék Gyurcsányista vonala nagyon gyakran hazudik. JÁGER a beírásai alapján láthatóan teljesen a Gyurcsányisták befolyása alatt áll. (Jáger azt tagadja. Na de tagadni mindent lehet.) Hogy mi történt Magyarországon az ellenzékkel? Ez egy nagyobb téma lehetne. Erre nincs idő. Ami biztos, hogy Európában a mai magyar ellenzék PÉLDÁTLAN! Nem létezik hasonlóan színvonaltalan, és saját népével, a saját államának életképességével LESZÁMOLNI AKARÓ politikai ellenzék. Szerintem cirka 30 éve tartó, erős kontraszelekció eredménye a mai “megmaradt” ellenzék. A selejtesek SELEJTJE maradt meg mára! Az általuk elfogadott vezető Gyurcsány. Önmagában már ez a tény is mindent elárul erről az értelmi fogyatékos, és amorális selejt halmazról. Ennek ellenére vannak támogatóik. Szomorú, de ez a valóság. Mert mindig lesznek olyanok, akiknek az a MINDENT ELDÖNTŐ VEZÉRGONDOLATA, hogy “Támogatom a nyugdíjak jelentős mértékű emelését”. De JÁGER vonzalmát Gyurcsányhoz az nem befolyásolja, hogy a mai ellenzék, meg Gyurcsány kormányzása idején (1994-98, 2002-2010 között) a nyugdíjak reálértéke CSÖKKENT.(!!!) JÁGER-t a múlt nem “zavarja”! JÁGER ma ide írt “vezérgondolatához”, a nyugdíjemelés “támogatásához” elegendő a 60-as IQ is. De annyi esze már nincs JÁGERnek, hogy felfogja Gyurcsány rendszeres hülyeségeinek, hazugságainak tényét. JÁGER mint volt hithű kommunista Gyurcsányban HISZ, és UTÁLJA Orbánt. Így működik JÁGER. A lakosság egy része intelligencia híján, elvadult antiklerikálisként, meg a kommunista múltja miatt szükségszerűen válik Gyurcsány hívévé, szavazójává. Ez a valóság. Ezzel a helyzettel kell megküzdeni.

  12. Jáger László

    Hát tisztelt hölgyeim és uraim
    Ez volt zsémbesünk iga gazsága ami felért a totál ferdítéssel mondhatni félreinformálással…
    1xűen elvakult gyurcsán LnS aki mást nem lát csak a viktort…….
    Nem gondolkodik ,mert neki mindent +mond viktor…
    Más véleményére nem kyíváncsi mert csak előtte az igazság bajnoka viktor!!!
    Mindenki más hazudik…
    Hát ritka az ilyen Lvakult emberi lény aki nem is gondolkodik…
    Nem ismeri
    Gondolkodok tehát vagyok..
    Cogito ero sum
    Descartes
    barátilag
    J.L.

    • JÁGER írta : “Mindenki más hazudik…” – ezt nem tudom. (Ez a JÁGER véleménye.)
      Elolvastam azt a törvényt, amiről itt JÁGER írt. Fentebb idéztem a törvényből.
      És ezek után állítom, hogy JÁGER, és a Gyurcsány vezette magyarországi ellenzék hazudik arról a törvényről, amit a parlamentben elutasítottak.
      A törvénytervezet címe: “A Kormány nevében mellékelten benyújtom a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot.”
      Idézet a törvényből:
      2. § (2) A Kormány az (1) bekezdés szerinti jogkörét – a szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan – a Rendelet szerinti humánjárvány megelőzése, kezelése, felszámolása, továbbá káros hatásainak megelőzése, illetve elhárítása céljából gyakorolhatja.”

      Aki az egészet szeretné megismerni, az fentebb találja a linket, vagy beírja a keresőbe: a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény.
      (Úgy látszik JÁGERnek a törvény “magas, mint nyúlnak a lórács”.)

  13. Jáger László

    zsémbeske nem érti
    Cogíto ergo sum
    minden érv hiábavaló…
    Csak fújja a magáét mint dudás a csárdában….
    Hát ilyen a betonfej csak az a baj,hogy értelem nem szorult belé
    Őt nem érdeklik a tények megy mindenkinek neki akár a cigány vaklova a falnak…
    Nem vak csak bátor….
    1edül orbánra esküszik….
    Hát azkor kapja be a felcsúti viktor himbilimbijét….
    Jó szopást és szórakozást kívánok….
    barátilag
    J.L.

    • JÁGER : “Csak fújja a magáét mint dudás a csárdában….” – DE A KONKRÉT törvényt JÁGER még mindig nem olvasta el, vagy nem fogta fel.
      Gyurcsány hazugságainak ismételgetői enyhe értelmi fogyatékosok, akik ezért sajnálatra szorulnak, és nem bántásra. JÁGER -t korábbi beírásaiból ismerhetjük. De most még az is kiderült, hogy a “himbilimbi” szakértője.

    • JÁGER írta ZSÉMBES-ről : “Őt nem érdeklik a tények megy mindenkinek neki akár a cigány vaklova a falnak… Nem vak csak bátor…. 1edül orbánra esküszik…. Hát azkor kapja be a felcsúti viktor himbilimbijét…. Jó szopást és szórakozást kívánok….”

      E néhány “gondolattal” JÁGER sokat elmondott MAGÁRÓL, a szellemi állapotáról. (Esetleg részeg lehetett amikor ezt írta…? Nem tudjuk. Leírta, elküldte.)
      Számomra most is az a fontos tapasztalat, hogy a Gyurcsány mellett álló hazudozók, szenvedélyes hívei a volt miniszterelnöknek általában AGRESSZÍV, PRIMITÍV BUNKÓK. Mint pl. JÁGER is, aki néhány sorával ezt könnyedén bizonyította.

  14. Jáger László

    + sértődött,mert ismét kimondtam az igazat,amit ő nem szívesen visel L!!!!
    Hát igen az igazság néha jobban fáj mint 1 seggberúgás…
    nem baj ilyen is kell néha, hogy észre térjen az ember hogy ne személyeskedjen…….
    Máskülönben változásra nem számítok,ami a szellemi értelmi állapotát illeti…
    ez a paranoid skizofrénia ismert esete,párhuzamban együtt a demenciával….
    Bár 1X ennek is vége lesz….
    Talán még a*vírus is besegít….
    Mindenkinek szép napot kívánok!!!
    barátilag
    J.L.

    • EGY FENTEBBI BEÍRÁS: Jáger László 2020-03-24 : 05:26
      “Most mi lesz, miután Orbán Viktor nem kapta meg a felhatalmazást a rendeletekkel való kormányzásra!!!:::: ”
      Ezzel a kérdéssel önmaga számára nehéz “akadály-pályára” lépett JÁGER. Mert LÉTEZŐ, LÁTHATÓ, KONKRÉT törvénytervezetről kezdett vitát, kezdett véleményt alkotni úgy, hogy eszében sem volt megismerni a magyarországi ellenzék által elvetett EREDETI törvénytervezetet. JÁGER-nek elég volt Gyurcsány véleményét meghallani és azt ismételgetni. Ezzel itt JÁGER “padlóra került” (a magyarországi ellenzékkel együtt!) azok megítélésében, akik vállalták megismerni a vitatott törvényt. JÁGER a kármentésen dolgozik még egy kicsit a handabandázás eszközét bevetve.

      https://www.parlament.hu/irom41/09790/09790.pdf
      Itt olvasható az eredeti tervezet.

  15. Jáger László

    Ilyen ökörséget mit gorbán bevetett az mindent felül múltl!!!!
    A 65 évesek 9-12 óráig vásárolhatnak,mert azkor nincs *vírus veszély!!???
    5től 9ig van és délután is!!!???..
    Ők nem érintkezhetnek senkivel ,mert ki tudja milyen fertőzöttek/lehetnek…
    Friss tej ,zsömle nem jár nekik,miért!!???…
    Csak…
    Jelzést ne hordjanak az utcán,hogy ők már 65 és a halál között vannak!!!???..
    Ilyen hülyeségre csak gorbán képes!!!???..
    barátilag
    J.L.

    • JÁGER tovább rajong Orbánért! Idézet: “Jelzést ne hordjanak az utcán,hogy ők már 65 és a halál között vannak!!!???.. Ilyen hülyeségre csak gorbán képes!!!???..”
      – e beírás oka agysorvadás, vagy részegség lehet.

  16. Jáger László

    Mais megyek az élelmiszer boltba
    Orbán hülye intézkedése LNére is!!!
    barátilag
    J.L.

    • JÁGER szövegértéssel küszködik.

      FRISS HÍR Magyarországról: “A kormánnyal szembeni elégedetlenség mértéke rekord alacsony szinten van. A pártpreferenciák szerint a járványhelyzet a kormánypártokat erősítette, az ellenzék pedig általános és számottevő visszaesésben van. A kutatást pedig ráadásul egy kormánypárti elhajlással legkevésbé sem vádolható közvéleménykutató készítette a Népszava megbízásából. Az eredményeket a lap közölte A vírus erősíti a Fideszt címmel.”

  17. Jáger László

    Továbbra is fenntartom gorbán 9-12 órai időkorlátozása óriási baromság!!
    Ezzel nem állítja + a*vírus fertőzést a doktor úr!!!
    A vírust nem érdekli a nemzet virológusának szagvéleménye…
    Előbb-utóbb lecseng mert ez így működik az infektológusok,tapasztalatok szerint!!
    Ez nem politikai kategória…
    A barátunk maradjon otthon és ne másokat zárjon szobafogságra…
    csak ennyi
    Barátilag
    J.L.
    barátilag
    J.L.

    • JÁGER : “Továbbra is fenntartom Orbán 9-12 órai időkorlátozása óriási baromság!!”
      Magam azt tartom fenn, hogy az emberiség legnagyobb ellensége a BUTASÁG.

  18. Jáger László

    A 3 millió 65 év feletti ember vásárlását 3 órai keretbe szorítani ez több mint butaság…
    Így nem csökken a kontakt érintkezések száma,hanem kvázi növexik!!
    Ettől nem lesz kevesebb a fertőzés mert elkülönítjük az időseket a fiataloktól-…
    A fertőzöttek és vírushordozók többsége ma is a 65 év alatti korosztályból kerül ki csak ők nem észlelik a betegséget és könnyebben viselik ennek a hatását…
    barátilag
    J.L.

  19. Jáger László

    6almas*vírus járvány MOon 2020ban
    408 fertőzött
    34 gyógyult és 13 az Lhunytak száma….
    Lehet ezt turbózni,és alábecsülni is ,de ez a leányzó fekvésén nem változtat…
    Ez a magyar epidémia!!
    ennyi
    barátilag
    J.L.

    • JÁGER: “Hatalmas vírus járvány van Magyarországon 2020-ban. 408 fertőzött”.
      Miért tekinthető NAGYON-NAGYON butának JÁGER?
      1. Mert a 408 a “detektált” (ellenőrzött) fertőzöttek száma. A valóságot NEM ismerjük. Lehet 10, 15, 20 szor ennyi is!
      2. A WHO világjárványt jelentett be. Márpedig Magyarország ezen a világon van! Részese a világjárványnak. Magyarországtól néhány száz kilométerre naponta több ezren halnak meg. Ezt JÁGER képtelen az “értelmében” elrendezni. Ezt eredményezi a BUTASÁG.

      Nem kizárható, hogy JÁGER csalódott. Miért? Mert kevés Magyarországon az áldozat, vagyis sikeres a magyarok védekezése. Sikeres a magyar kormány. Ha ez így megy tovább, akkor megint nem bukik meg az Orbán kormány. Ezért lehet nagyon csalódott és elkeseredett JÁGER – akit korábbi, őszinte, önfeltáró beírásaiból jól ismerhetünk.

  20. Jáger László

    Igazság
    nagyon örülök,hogy MOon csak 15 az elhunytak száma…
    Remélem ennél nem is lesz több!!
    Minden értelmes ember ezt kívánja…
    Racionálisan sajnos ennél több lesz
    A butaság eddig Lkerült mint 1S debil egyéneket…
    Nem bj
    majd túléljük ,mint az influenzát…
    Bízzunk benne….
    barátilag
    J.L.

  21. Jáger László

    2020 márc 31
    *vírussal fertőzöttek száma 492
    elhunytaké 16
    gyógyultaké 37…
    barátilag
    J.L.

  22. Jáger László

    2020 ápr 1
    fertőzöttek száma 525,
    elhunytak 20, gyógyultak 40
    barátilag
    J.L.

  23. Jáger László

    Statisztika
    márc 1 fertőzöttek száma 0 elhunytak 0 gyógyultak 0 A korlátozás bevezetése után márc 29
    fertőzöttek 408
    elhunytak 13
    gyógyultak34
    ápr 02
    fertőzöttek 585
    elhunytak21
    gyógyultak 42
    Ennyit a járványról és a védekezésről
    barátilag
    J.L.

  24. Jáger László

    magyar vírus helyzet
    Fertőzöttek 895
    elhunytak 58
    gyógyultak 94
    barátilag
    J.L:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük