Friss bejegyzések

Feltámadt román szélsőjobb

A vasárnap zárult parlamenti választások meglepetéseként emlegetik a két, egykor meghatározó szerepet játszó politikus – Traian Basescu államfő és Victor Ponta miniszterelnök – nevéhez fűződő párt, a Népi Mozgalom és a Pro Romania kibukását a törvényhozásból, illetve a szélsőjobboldali Szövetség a Románok Egységéért (AUR) alakulat bejutását.

Az AUR sikerét azóta is sokan, sokféleképpen próbálták magyarázni, annyi biztos, vasárnap elért eredményük azt jelzi, hogy évekig tartó szétszórtságot, szervezeti szétziláltságot követően, idén egyberázódott a román szélsőjobb. A közel 10 százalékos választási eredmény alapján kimondható: az új pártnak sikerült tömörítenie a szélsőséges nacionalista diskurzusra vevők mintegy felét-kétharmadát. A maradék egyelőre a többi pártban találta meg a helyét, de bármikor elindulhat a tömeges migráció az AUR felé. Ennek jelei már a választás másnapján jelentkeztek, amikor egyetlen nap során közel 15 ezer tagfelvételi kérelem érkezett a párthoz.          

Milyen párt az AUR, mely „értékek” mellett kötelezte el magát? A jelek szerint az egykori Nagy-Románia Párt hagyományait folytatja. Hivatalosan 2019 decemberében alakult, a diaszpórában élő románok pártjaként, s legfőbb célja „a románok egységének” – függetlenül attól, hogy hol élnek –  megvalósítása. És ebbe szerintük belefér a két világháború közötti Nagy-Románia határainak Moldova bekebelezése általi visszaállítása is. Továbbá kiáll az ország szuverenitására mellett és harcot hirdet azok ellen, akik az ország föderalizálására törekednek. Kiemelt figyelmet szentel a kisebbségi szervezeteknek, amelyeket „szélsőséges és irredenta” alakulatoknak tekint, és harcot hirdet ellenük. Az RMDSZ-nek szerintük nincs helye a román törvényhozásban, ahonnan törvény által kitiltaná. Kiáll ugyanakkor a hagyományos családmodell mellett és a genderideológia ellen, miközben az ortodox vallási értékeket hirdeti. Nos, eme utóbbi által azonnal világossá válhat bárki előtt, hogy gyökerei a legionárius mozgalomig nyúlnak vissza.  

Feltáratlanok egyelőre népszerűsége hirtelen megugrásának okai, hiszen a szeptemberi helyhatósági választásokon még egy százalék körüli eredményt elért alakulat támogatottsága rövid idő, mindössze két hónap leforgása alatt tízszeresére növekedett. Igaz ugyan, hogy a járványhelyzet miatt bevezetett szigorítások elleni határozott fellépés jócskán hozott a konyhára, amiként az említett tiltásokat megszegő ortodox egyházi vezetők melletti kiállás is, de ez még mind nem elég magyarázat a sikerükre.

Feltehetően annak a Iuliu Fotanak lehet igaza, aki a román hírszerzés legfőbb „agytágító” intézetének egykori vezetőjeként azt állította, hogy az AUR ötlete a román titkosszolgálat „boszorkánykonyhájában” fogant. Következésképpen felfuttatásában is aktív szerepük lehetett a szolgálatoknak.

Legyen bárhogyan is, az tagadhatatlan, hogy az elvetett mag, a szélsőséges román nacionalizmus eszméje termékeny talajra talált a román társadalom erre fogékony részében. Amivel ezentúl bizony számolnunk kell.    

Facebook hozzászólások

Ez is érdekes

Bozgorozni szabad?

Hétfőtől három hónaptól három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetik Romániában a cigányellenes megnyilvánulásokat – hogy mi …

4 hozzászólás

  1. Jáger László

    Szijjártó kitart az RMDSZ mellett amely jobboldali és nem baloldali irányt képvisel Erdélyben és a parlamentben!!
    Nem kell itt semmit +magyarázni…..
    Fölösleges itt a fidex retorika…
    Barátilag

  2. Barátilag kérdem, Te milyen értéket képviselsz? Továbbá Neked mi az érték, mert ez a legfontosabb?
    A tartós, jó célú értéket a jobb oldalt képviselő FIDESZ és KDNP ( környezete)alkotja. A perc emberek, az anyjukat is eladókat a másik oldalon vannak. Nem kell a retorika, mert beleszülettél és őrzöd…. Úgy látom, itt az időd töltöd, de a közeg nem Te ízlésed szerinti, Hál istennek!

  3. “…egyetlen nap során közel 15 ezer tagfelvételi kérelem érkezett a párthoz. ” Az Anyaországban ugyanez volt évekkel ezelőtt az MSzP részéről. Aztán botrányt botrány követett, de nem riadtak meg semmitől. Ne legyen igazam, de az AUR sem hátrál meg ilyen hátszéllel…
    (Viszont én a múltba hátrálok egy csodaszép, új album segítségével, aminek címe: Elrabolt Hungária. Ajánlom az érdeklődök figyelmébe, aki szeret nézelődni, olvasni a gyalázatos trianon előtti időkről., s az akkori értékekről, szépségekről.)

  4. Jáger László

    ME helyettesi és 3 miniszteri tisztséget kaphat az RMDSZ az új bucaresti kormányban!!!??,..
    Hát ez nem semmi….
    Most már csak élni kell a felkínált lehetőséggel tisztelt RMDSZ!!!
    barátilag
    J.L.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük