A rommagyar médiamunkásról

A következő pamflet négy esztendővel ezelőtt született, s szinte visszhangtalan maradt. Az erdélyi magyar média, a sajtómunkások helyzete, kiszolgáltatottsága azóta sem változott.

 A újraközlés apropójaként az a közösségi médiában megjelent felhívás szolgált, amelyben az erdélyi “független” (értsd: “haladó”) újságírás anyagi támogatására kérik az olvasót, továbbá a hír,  hogy 4,5 millió eurós, azaz 1,45 milliárd forintos magyar kormánytámogatás érkezett a csődeljárás alatt álló Udvarhelyi Híradó kft. megmentésére.  

Az erdélyi magyar újságíróról akartam írni, de az olyan sikeresen álcázza magát, hogy azt kell hinnem, ilyen állat gyakorlatilag nincs is. Na jó, megengedem, néhány szabályt erősítő kivételtől eltekintve.

Mi, illetve ki a rommagyar médiamunkás? A rommagyar médiamunkás a médiában dolgozik, és feladata szerint híreket gyárt ipari mennyiségben. Minden meggyőződés, elkötelezettség nélkül. Egyetlen célt követ: ne haragítson magára senkit, főleg a politikusokat ne, közülük is a hatalmon lévőket tiszteli a leginkább. Pontosítok: nem tiszteli, féli. Ebből következően igyekszik jóban lenni velük, vagy azt a látszatot kelteni, hogy jóban van velük.

Miért akar jóban lenni a rommagyar médiamunkás a politikusokkal? Mert úgy véli, abból nem lehet baj, ha szükség esetén van egy befolyásos támasza, ezért igyekszik haverkodni a politikusokkal, eljátszani, hogy bizalmas a viszony közöttük. Szinte törvényszerű, hogy egy idő után mind a rommagyar médiamunkás, mind a politikus azt hiszi, valamiféle cinkosság alakult ki közöttük, hogy egyazon érem két oldala ők.

Korábban azt írtam, a rommagyar médiamunkástól idegen az elkötelezettség. Nem úgy a lekötelezettség. Nem is csoda, hisz gyakorlatilag nincs is széles Erdélyben egyetlen médiaorgánum, amelyet fogyasztói tartanának fenn. Ebből következően reklámra, alapítványi támogatásra mindeniknek szüksége van, mint egy pohár vízre. Nélkülük lehúzhatnák a rolót.

És ki dönt arról, kinek jár zsíros állami reklámmegrendelés, ki befolyásolja a megfelelő irányba az alapítványi támogatásokat? A válasz egyértelmű: a politikusok. Amely médiaorgánumnak már volt része hasonló „jóindulatból”, az azért bánik kesztyűs kézzel a „hatalommal”, amely egyelőre csak reménykedik a „jóindulatban”, az azért. Ezért van, hogy a romániai magyar nyelvű médiát olvasva, látva, hallgatva az a hamis képzete támadhat a „fogyasztónak”, hogy e tájon nincsenek pitiáner, szószegő, kollaboráns, korrupt politikusok, hogy csupa lánglelkű lovag „harcol” közössége érdekeiért. Mindez elsősorban a rommagyar médiamunkásoknak köszönhető, akik a „ne bántsuk, hisz a mi kutyánk kölyke” elv szerint eljárva hallgatnak választottjaink gazemberségeiről.

A politikusok meg is hálálják az arra érdemeseknek mindazt, amit rommagyar médiamunkásként tettek. Mivel hálálják meg? Van, akit zsíros szinekúrához jutattak a diplomáciában, van, akit politikai pályára léptettek, másokat különböző jól fizető állásba segítettek, többnyire az állami és közigazgatásban. A rommagyar médiamunkások zöme továbbra is óvatosan kerüli a kényesebb témákat, továbbra is „kiszolgál”. Teszi ezt többnyire gyalázatos bérért. Igaz, közben reménykedhet, hogy egyszer majd neki is meghálálják.

Összefoglalva: a rommagyar médiamunkás tehát nem „Szentlélek lovagja, becsületes újságíró”, hanem zsoldos, nem szolgál, hanem kiszolgál. Amikor egészséges erkölcsi érzékről hall, akkor szakmaiságról hablatyol. Mintha az helyettesítené az emberi tartást, az egyenes gerincet, a nemzeti elkötelezettséget.

Hát ilyen a rommagyar médiamunkás.