A rommagyar médiamunkásról

A következő pamflet négy esztendővel ezelőtt született, s szinte visszhangtalan maradt. Az erdélyi magyar média, a sajtómunkások helyzete, kiszolgáltatottsága azóta sem változott.

 A újraközlés apropójaként az a közösségi médiában megjelent felhívás szolgált, amelyben az erdélyi “független” (értsd: “haladó”) újságírás anyagi támogatására kérik az olvasót, továbbá a hír,  hogy 4,5 millió eurós, azaz 1,45 milliárd forintos magyar kormánytámogatás érkezett a csődeljárás alatt álló Udvarhelyi Híradó kft. megmentésére.  

Az erdélyi magyar újságíróról akartam írni, de az olyan sikeresen álcázza magát, hogy azt kell hinnem, ilyen állat gyakorlatilag nincs is. Na jó, megengedem, néhány szabályt erősítő kivételtől eltekintve.

Mi, illetve ki a rommagyar médiamunkás? A rommagyar médiamunkás a médiában dolgozik, és feladata szerint híreket gyárt ipari mennyiségben. Minden meggyőződés, elkötelezettség nélkül. Egyetlen célt követ: ne haragítson magára senkit, főleg a politikusokat ne, közülük is a hatalmon lévőket tiszteli a leginkább. Pontosítok: nem tiszteli, féli. Ebből következően igyekszik jóban lenni velük, vagy azt a látszatot kelteni, hogy jóban van velük.

Miért akar jóban lenni a rommagyar médiamunkás a politikusokkal? Mert úgy véli, abból nem lehet baj, ha szükség esetén van egy befolyásos támasza, ezért igyekszik haverkodni a politikusokkal, eljátszani, hogy bizalmas a viszony közöttük. Szinte törvényszerű, hogy egy idő után mind a rommagyar médiamunkás, mind a politikus azt hiszi, valamiféle cinkosság alakult ki közöttük, hogy egyazon érem két oldala ők.

Korábban azt írtam, a rommagyar médiamunkástól idegen az elkötelezettség. Nem úgy a lekötelezettség. Nem is csoda, hisz gyakorlatilag nincs is széles Erdélyben egyetlen médiaorgánum, amelyet fogyasztói tartanának fenn. Ebből következően reklámra, alapítványi támogatásra mindeniknek szüksége van, mint egy pohár vízre. Nélkülük lehúzhatnák a rolót.

És ki dönt arról, kinek jár zsíros állami reklámmegrendelés, ki befolyásolja a megfelelő irányba az alapítványi támogatásokat? A válasz egyértelmű: a politikusok. Amely médiaorgánumnak már volt része hasonló „jóindulatból”, az azért bánik kesztyűs kézzel a „hatalommal”, amely egyelőre csak reménykedik a „jóindulatban”, az azért. Ezért van, hogy a romániai magyar nyelvű médiát olvasva, látva, hallgatva az a hamis képzete támadhat a „fogyasztónak”, hogy e tájon nincsenek pitiáner, szószegő, kollaboráns, korrupt politikusok, hogy csupa lánglelkű lovag „harcol” közössége érdekeiért. Mindez elsősorban a rommagyar médiamunkásoknak köszönhető, akik a „ne bántsuk, hisz a mi kutyánk kölyke” elv szerint eljárva hallgatnak választottjaink gazemberségeiről.

A politikusok meg is hálálják az arra érdemeseknek mindazt, amit rommagyar médiamunkásként tettek. Mivel hálálják meg? Van, akit zsíros szinekúrához jutattak a diplomáciában, van, akit politikai pályára léptettek, másokat különböző jól fizető állásba segítettek, többnyire az állami és közigazgatásban. A rommagyar médiamunkások zöme továbbra is óvatosan kerüli a kényesebb témákat, továbbra is „kiszolgál”. Teszi ezt többnyire gyalázatos bérért. Igaz, közben reménykedhet, hogy egyszer majd neki is meghálálják.

Összefoglalva: a rommagyar médiamunkás tehát nem „Szentlélek lovagja, becsületes újságíró”, hanem zsoldos, nem szolgál, hanem kiszolgál. Amikor egészséges erkölcsi érzékről hall, akkor szakmaiságról hablatyol. Mintha az helyettesítené az emberi tartást, az egyenes gerincet, a nemzeti elkötelezettséget.

Hát ilyen a rommagyar médiamunkás.

Facebook hozzászólások

Ez is érdekes

Egy tragédia évfordulójára

Négy esztenedeje, 2015. október 3o-án, a bukaresti Colectiv nevű szórakozóhelyen történt az a tűzeset, amely …

4 hozzászólás

  1. Kik volnátok, aljas bértollnokok?
    „írók, politikusok, mindenfajta újságok riporterei, röviden irodalmi ügynökök úgy a szocialista mozgalomban, a fenekük pedig a német sajtón ül. Minden újságon rajta tartják a kezüket, és elképzelheted, hogy milyen émelyítő az, az irodalom, amit ez eredményez.” Ez az egész tabuval védett világ, Michael Bakunyin.
    Liszt Ferenc, 1811-1886, (már, vagy még? Tudta!) Die Israeliten A zsidó folytatja a pénz kisajátítását, és az állam torkát pénzeszsákja szájának a szorosabbra vagy lazábbra engedésével fojtogatja. A sajtó minden eszköze a kezében van, hogy a társadalom alapjait szétzúzza. Ő az alapja minden olyan vállalkozásnak, amely a trón ledöntésére, az oltár széttörésére és a polgári jog megszüntetésére irányul.”
    Mérget karmol a szívekre, gyilkolható hazugságokat köp a lelkekbe, gyilkol, de gyilkossága másoknak lesz tragédiája, rabol, de erkölcsbíró marad, hazudik, de igazság bajnokának ünneplik, s a tömegek népszerűsége öleli körül. Ez az ezerarcú véres bohóc, mérhetetlen arányú zsivány: a demokratikus tömegszerelem legcirógatottabb kedvence: a sajtóbandita!
    Újságíróink igen nagy részének nincs meg a kellő kultúrája, s az ezzel járó morális felelőssége! Erkölcstelen, imfámis, és őrült dolog, hogy erre a pályára rászabadulhasson minden analfabéta, morális hulladék, bomlott idegzetű szerencsevadász. Szabó Dezső Virradat 1921. 02. 06.

  2. Te médiamunkás szerző!
    A vásárhelyi maflás után még használod a “rom” szót? Te csak a lokált olvasod? Vásárhelyen a keményen dolgozó kisemberek rommá verték a maffiámat!

  3. Rabló Idő

    Költői kérdés, melyik volt előbb: a rommagyar médiamunkás vagy a rommagyar politikus?

    Nahát akkor.

  4. Majom Szentgyörgyi magánlevélre nem tud mit mondani!

    A média robotosa

    Olyan műveletlen, mint a kárpótlási föld. Úgy szórja mérgező ostobaságait, mint a parlagfű a maga pollenjét.
    Szakmai képzése során fogalmazás gátlót szedettek vele. Ettől szellemi impotenciában szenved, nincs egy termékenyítő gondolata sem. Írásai elvetélnek. Szófordulataival folyton találkozunk, mint régi, kellemetlenkedő ismerőssel, aki mindig visszaköszön, ahányszor az újság szemünk elé kerül. De ez nem akadályozza meg Őt abban, hogy szómenésével ne rondítsa tele a lapot, és ne kenjen minden szennyet a demokráciára, mint falusi ember a budi falára.
    Parlagját eke nem háborgatta, új gondolat nem lazította évek óta. Negyven év ideológiaeső lemosta róla a termőréteget, sűrűn átszőtték a (nagyot) csattanó maszlag gyökerei. Semmiféle új eszme nem bír rajta megtelepedni, megeredni, gyökeret verni. Megfojtja a bitorlók sötétje, és minden életet elszív a nyugat aran(y)kája.
    Az élőlények között a legfurcsább állat: a mindenkori hatalomhoz simulékony, mint a hal, alázatos egy főpincér, hízelgő, mint egy hölgyfodrász. Ha kritizálni kényszerül: gyáva nyúl. A nem engedélyezett eszmén akkorát rúg, mint a ló. Ha leleplezik, tátog, mint a hal és vissza csíp mint az angolna. Ha eladják is, a régi gazdához hű, mint a kutya, a megbecsült rabszolga. Az elvárásokkal nem egyező dolgokat nem látja meg, mint a vakond, és felszínre túrja azt, ami hasznavehetetlen.
    Az olvasót a buta ember gőgjével magánál is ostobábbnak tartja, lenézi,, és nem jut eszébe, hogy Ő élősködik az olvasón, silány portékát árulva Néki.
    Szellemileg olyan toprongyos, hogy egy rendszerváltás gatyája sincs. Kifakult-színehagyott lelkén hamis vörös száradt. Eltompult agyának a tényeken kicsorbult fogaskerekei lötyögnek a hazugság tengelyén a régi eszmerendszer SZU -ette dobozában, de mégis a régi zene szól belőle, mint az ócska verkliből.
    Szerencséjére a „szociális otthonba” vágyók, vevők az Ő nosztalgia slágereire, az „azért régen jobb volt” kezdetűre, és megriadnak az új, progresszív Csurka rocktól, mely mást, többet követel: nyitottabb elmét, igazlátó szemet, realitásérzéket, és nem a vörös paradicsom álmát!
    Valamikor a vézna tehetségén lötyögött a papírruha, alig takarta nem létező szemérmét. A Szabad Európa szellője gyakran leleplezte szemérmetlenségét, de Ő túlélte a szabad Európát is! A gerinctelenek mindig nagy túlélők! Addig uszított a vállalkozók „rablása ellen”, amíg maga lett a (kéz)tördelő szerkesztőből, az üldözött burzsuj helyett, irigyelt burzsuj, újgazdag sajtóvállalkozó.
    Lásd még: Ady:”A leg szomorúbb állatok.” Című cikkét 1902
    Sajtó: olyan nyilvánosház, hol bérelhető férfiak igyekeznek eladni a politika torzszülött bájait, magukat, és árujukat kelletve. A megrontás fogalmát kimerítve. Ahol bűnözni lehet, büntetlenül, szeméremsértés szemérmetlenül, de nem véletlenül, hanem kizárólag pénzért!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük