Második nekifutásra – miután a kormányalakítással megbízott jelenlegi pénzügyminiszter, attól való félelmében, hogy esetleg mégis megszavazzák, megfutott, azaz visszaadta a megbízatását – újra ismerősünk, a renegát Ludovic Orban lett a román miniszterelnök. Megjegyzem: ha nincs a koronavírus okozta pánik, Lajcsinkból, ahogyan szekus apja valaha szólíthatta, feltehetőleg soha nem lesz újra miniszterelnök. Még ha ezt korábban Iohannis meg is ígérte neki. De lett. Mindenesetre a járvány árnyékában esett meg, hogy az ellenzéki szocik (PSD) is megszavazták a második Orban-kabinetet, miután alig néhány héttel korábban épp ők buktatták meg.
Aztán korábban soha nem látott biztonsági intézkedések közepette letette a régi-új kormány a hivatali esküt is. Majd következett Iohannis, aki ezt követően bejelentette a szükségállapotot. No nem azonnali hatállyal, ahogyan az általában szokás, s ahogyan azt elvártuk volna, hanem csak úgy ráérősen. Nem állhatom meg, hogy el ne játsszak a gondolattal, mondjuk, ha esetleg, netalántán ostromállapot kihirdetését tenné szükségessé a helyzet, akkor is ilyen komótosan tenné? Nos, amikor e sorokat írom, még nem hagyta jóvá a parlament, bár a hivatalosnak nevezett közlönyben már megjelent. Igaz, a dokumentum szövege olyan szabadságot biztosít az értelmezőnek, hogy joggal jut eszünkbe a Mátyás királyról szóló népmese, amelyben a lány hozott is ajándékot, meg nem is…
A sok bizonytalanság ellenére valamikor jog szerint is életbe lép majd a szükségállapot. Ezzel pedig nagyobb hatalmat kap a védelmi és belügyi tárca, jelentős jogkorlátozások várhatók. Ami ellen semmi kifogásunk nem lehet(ne), hisz a rendkívüli helyzet rendkívüli megoldásokat követel. Az emberfia akár az efféle kényelmetlenségekkel is megbarátkozik, ha halovány reményét látja annak, hogy a javát – esetünkben a járvány elleni intézkedések hatékonyságát – szolgálják. Csakhát ne feledjük, ez Románia, a „mintha” ország: itt mindenki úgy tesz, mintha ellátná feladatát, pedig dehogy… A román ember – tisztelet a ritka kivételnek – az egyértelműen a javát szolgáló jogszabályokat is megpróbálja kijátszani. Ezt példázzák a vesztegzár megszegésének egyre szaporodó esetei. Ettől pedig a jelek szerint az eddig kivetett 1.8 millió lejnyi bírság sem riasztja el az embereket.
Ha igaz az állítás, hogy az államot az intézményeit működtető emberek határozzák meg, akkor nem lehetek bizakodó: a koronavírus-járvány kitörése óta történtek ismételten azt bizonyítják, hogy az emberekből elkeserítő módon kiveszett a szolidaritás. Ebből következően igen kétséges, hogy az állam képes lenne eredményesen felvenni a harcot a járvány ellen. Az egészségügy – szintén néhány elismerésre méltó kivételtől eltekintve – a jelek szerint képtelen megbirkózni a rendkívüli kihívással. Hogy így alakult, annak okai magában az egészségügyi rendszerben keresendők, de az azt irányítókban is. A politikum felelőtlensége minden képzeletet felülmúl. Egyetlen példa: a biológiai bombaként a fél várost eddig megfertőző konstancai szenátor esete.
Hiába szólította fel a belügyminiszter a külföldön élő – dolgozó, bűnöző stb. – románokat, hogy maradjanak ott, ahol vannak, sűrű sorokban jönnek haza. Igy nehéz lesz elkerülni a járvány romániai elterjedését. Nagyon úgy fest, hogy ismét magunkra maradtunk, nem számíthatunk senkire, elöljáróinkra végképp nem. Valahogy csak túléljük.