Auf wiedersehen, Herr Weber!

A Die Welt szétkürtölte, hogy a már csak félhivatalosan barátunknak számító Manfred Webernek a nullával egyenlőre csökkentek az esélyei arra nézvést, hogy övé legyen az Európai Bizottság elnöki tisztsége. Történt mindez azt követően, hogy a Fidesz a bajor politikus, valamint néppárti elvbarátainak is a tudomására hozta, hogy nem támogatja jelöltségét.

A német lap úgy értesült, hogy a G20-csúcstalálkozó alkalmávól Oszakában tartózkodó EU-s állam-, illetve kormányfők megállapodtak és azt Angela Merkel német kancellár is elfogadta. Mit volt, mit tennie az ingatag lábakon álló –egyébként az utóbbi időben egész testében nyárfalevélként reszkető – főmuttinak le kellett nyelnie a V4-ek által eléje tálalt békát. Különösen miután korábban Macron is úgymond feltörölte vele a padlót. Őszintén szólva nehezen eldönthető, hogy a francia elnök és a német kancellár közül melyik figura az ártalmasabb a hagyományos Európára nézve. Szerintem mindkettő.

Sokáig úgy tűnt, hogy Merkel ragaszkodna ahhoz, hogy országa és a maga személyes befolyása is még egy ideig érintetlen maradjon. Ennek a befolyásnak a bizonyítéka a EPP-s Spitzenkandidat révbe, azaz EB-elnöki székbe való lavírozása lett volna. Hát nagyon úgy tűnik, legalábbis a dolgok jelenlegi állása szerint, hogy ebből nem lesz semmi.

Manfred Weber, a szemforgató, puha gerincű kis bajor, ha nem korábban, de a Magyarországot elítélő Sargentini-jelentés megszavazásakor biztos magára vonta a figyelmet: oly mesterien művelte a kétszínű, balkáninak mondott politizálást, hogy még Bukarestben is megirigyelhették volna. Lehet, hogy éppen Klaus barátja – tudják, a Iohannis – ihlette? Mindenesetre olyan gyakorisággal cserélte az „európai értékek” szellemében született véleményét, mint más férfiember – ha egyáltalán lehet erről a mai politikailag korrekt viszonyok között szólni – általában a gatyáját szokta.

Mindenesetre az önismeret teljes hiányára mutat, hogy Manfredünk egyáltalán elhihette, hogy ilyen magasra – vagy ilyen mélyre? – törhet. Azok felelősségéről se feledkezzünk meg, akik elhitették vele, hogy alkalmas lenne a feladatra. Bár, ha az isiászosra gondolok, rögtön elmegy a kedvem az efféle kutakodástól. Egy világos: a jelenlegi elképzelések, elvárások szerint egy EB-elnöknek elsősorban az eszközemberi feladatok teljesítésére kell alkalmasnak lennie. Arra, hogy mindig, mindenütt azt mondja, amit tőle – valakik, de nem a választóik, mert azok nincsenek! – éppen elvárnak. Legalábbis az „európai értékek” követése ezt kívánná meg tőlük.

Az EU alapító öregjei eme „európai értékek” hallatán valószínűleg maguk is elborzadnának, s azt mondanák: mi nem ilyen lovat – értsd: Európát – akartunk.