Mihez kezd az RMDSZ Orbán biankó csekkjével?

Share

Hiába ajánlkozott fel – mondhatnám: szemérmetlenül – az RMDSZ már a választások éjszakáján a győztes posztkommunistáknak, ezúttal nem vették igénybe szolgálatait: nélküle alakít kormányt a PSD és az egykori kormányfő, Tariceanu vezette demokrata-liberális szövetség (ALDE).

Megszokhattuk már, hogy választások előtt az RMDSZ rendre azzal a jelmondattal kampányol, hogy aszongya: ne döntsenek rólunk nélkülünk, aztán ha már bent vannak a törvényhozásban, azonnal kormányzati szerepet akarnak, méghozzá mindenáron. Hogy mire jó az nekik, mármint a “szövetségi” politikusoknak és klientúrájuknak, tudjuk, vagy ha nem, akkor sejtjük. Hogy mire jó nekünk, erdélyi magyaroknak, nos, azt is jól tudjuk: semmire. Merthogy az autonómia, az önálló állami magyar tudományegyetem, a magyar nyelvű orvosképzés, a nyelvi és szimbólumhasználati jogok, a magyarlakta vidékek gazdasági fellendítése egy ideje mintha már nem szerepelnének a célkitűzések között. Legfennebb néhány leaszfaltozott vidéki útra, kitatarozott falusi művelődési házra, újabban ravatalozó felépítésére lenne igény. Ezek lennének a “nemzetpolitikai” célok, legalábbis “szövetségi” értelmezésben. Mi ez, ha nem a “merjünk kicsik lenni” gyakorlati megvalósulása?

A kormányalakítási huzavonához visszatérve, tiszta szerencse, hogy az RMDSZ-t nem vették be a kormányzásba. Ide kívánkozik: Románia a korlátlan lehetőségek országa, itt minden megtörténhet, sőt, annak az ellenkezője is. Az esetleges parlamenti együttműködés még függőben van. Képzeljük el, milyen kényelmetlen – nevezhetném bátran tudathasadásosnak is – helyzetbe kerülhetett volna a párt, ha a két év múlva esedékes centenáriumi ünnepségek a kormányban érik. Hogyan ünnepelhettek volna, amikor a magyar külügyminiszter – Orbán helyeslése mellett – egyenesen megtiltotta a magyar diplomáciai testület tagjainak, hogy részt vegyenek a december 1-jei ünnepségeken, tartsák azt bárhol a világban. De lehet az is, hogy két év múlva az RMDSZ-ben senki sem emlékezik már arra, hogy elsősorban a Fidesz-nek és a magyarországi közmédia támogatásának köszönheti az idei sikert. Az előzmények ismeretében könnyen elképzelhető…

A politikai logika szerint gondolkodva, a felkínált nemzetpolitikai blabla ellenére, a barátság, a hála politikailag értelmezhetetlen fogalmak. A politika tudvalevőleg elsősorban érdekekről szól. Most a politikai érdek azt kívánta, hogy a Fidesz és az RMDSZ összefogjon. Tovább megyek: az eddigiekből következően azt is feltételezem, hogy a Fidesz nem önzetlenül segített az RMDSZ-en. A dolog természetéből adódóan, a politikai logika szerint pedig az “önzetlen” segítséget rendszerint nem adják ingyen, megvan annak az ára.

Csak remélni lehet, hogy Orbánék támogatásának ára az RMDSZ politikájában rövidesen érzékelhető szemléletváltás, a gyökeres megújulás lesz. Amire azonban – az 1989-es rendszerváltás óta eltelt huszonhét év történései, a “szövetség” eddigi kétszínű, köpönyegforgató, önfeladó politikájának ismerete mondatja ezt velem – semmiféle biztosíték nincs.

Share

Facebook hozzászólások

Ez is érdekes

Vorbic romünyeste?

Nem tudni, mi játszhatott közre a tanügyminiszter hirtelen támadt megvilágosodásában, de tény, rátapintott a lényegre, amikor …

6 hozzászólás

  1. Az RMDSZ soha nem a magyarság érdekeit képviselte, hanem a saját zsebeinek a megtöltése!

  2. Helyett pl: “Az RMDSZ célja soha nem a magyarság érdekeinek képviselete-, hanem a saját zsebük megtöltése volt”. Stb.stb

  3. Nos.
    Amennyire én innen vidékről látom,NEM az RMDSZ nyerte meg a választást. Alighanem kormánytényező sem lesz belőle.
    Amit látok . Meg tudja akadályozni a muszlim hölgy kétharmados többséget kívánó törvényeit. Ám látva a román választás “egyszerűsítését”. Na ebben abszolúte nem vagyok biztos.
    Szóval egyrészt majd látjuk,vagy nem. DE !! Jósolgatni,az annyira,de annyira… Látnokoknak való. Csurka úr ,már nem él….

  4. Ja!!!
    Van egy kérdésem.
    Az a nő román muszlim,vagy mégsem igaz a román nemzetállam? 🙂

  5. Még a húgyagyú juhászandrás sem adott rá választ.
    Jé????

  6. Amúgy nem ártott volna annyi tisztelet,hogy Orbán úrnak írja a költő,műfordító… stb.
    Lehet,hogy túl érzékeny vagyok,hiszen onnan annyi ,de annyi tgm származott már,hogy ideje lenne rendet vágni a nagy pofájukon.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.