Menekül, aki tud…

Amióta Románia számára Washingtonban kel fel a nap – valahol mindig fel kell kelnie, mikor Sztambulban, mikor Párizsban, mikor Moszkvában, mikor másutt –, amióta beindult, s a lehető legnagyobb fordulatszámra kapcsolt a korrupció elleni küzdelem gépezete – kik indították be, milyen (főleg hátsó) szándékkal, merthogy nem kimondottan önzetlenül, pusztán a korrektség jegyében, az holtbiztos –, azóta igencsak ingerültek a román politikusok. Beleértve az erdélyi magyarokat is.

Egy ideje a „kit visznek el ma?” kérdéssel kezdik a napot képünk arcátlan viselői, s a klientúrához tartozó úgynevezett üzleti körök. Hiába na, ha tetszik, ha nem, ára van a „világ urával” kialakított stratégiai partnerségnek, a NATO-védelemnek. És ezzel távolról sem azt szeretnám sugallni, hogy a követendő minta az amerikai lenne, inkább azt, hogy bizony az USA-nak nem barátai vannak, hanem érdekei, amiről sokan megfeledkeznek. Vagy csak úgy tesznek…

Hogy mi mindenre képes az űzött, bekerített vad, a sarokba szorított, vesztét érző ember, azt elméletileg tudtuk, tudnunk kellene. Gyakorlatilag viszont – bizonyos szabályt erősítő kivételektől eltekintve – csak most tapasztaljuk. Lássuk csak például a legutóbbi esetet, a Ponta-kegyenc tévémogul Sebastian Ghita önfeljelentő akcióját, amelynek lényege, hogy maga a korrupcióellenes ügyészség (DNA) feje is plagizált volna. A tévedés elkerülése végett: távol áll tőlem, hogy a hölgyemény védelmére keljek. Tudjuk – pontosabban: sejtjük, mert erre vonatkozó bizonyítékok egyelőre nincsenek –, hogy Laura Codruta Kövesi bizonyos washingtoni, a korrupcióellenes küzdelemben érdekelt – lásd Ukrajna esetét – körök bizalmát és támogatását élvezi.

A Ghita-vádról azonban már távolról látszik, hogy maga sem hisz benne… Az egész csak arra való, hogy ideig-óráig elterelje – na kiről is? – saját magáról a figyelmet. Merthogy a jelek szerint szorul a DNA-hurok a nyaka körül… És ilyenkor a legjobb védekezés a támadás – gondolhatja.

Hogy mindebből milyen tanulságot von le a politikum – ha egyáltalán még képes ilyesmire –, azt egyelőre nehéz lenne megmondani. Csak remélhető, nem azt, hogy „széllel szemben lehet, de nem érdemes…”