Velünk már mindent megtehetnek?

Megszokott jelenség – hozzá azért teljesen még nem szoktunk, de mindent megtesznek azért, hogy ez bekövetkezzék –, hogy a többségi nemzethez tartozók – különösen az olyan etnikailag vegyes vidékeken, mint Erdély – úgy kezelnek bennünket, kisebbségi magyarokat, mint ahogyan valaha a gyarmattartók a benszülötteket. Hogyan lehetséges ez? Legyünk őszinték: a magunk csendes belenyugvása, önfeladásba hajló passzivitása nélkül mindez nem történhetne meg ilyen könnyen.

Lássuk a legújabb példát: kedden zöld utat kapott a parlamenti szakbizottságban az a törvénytervezet, amely jövőtől, az esemény századik évfordulójától kezdődően román nemzeti ünneppé nyilvánítaná június 4-ét, a trianoni békediktátum aláírásának dátumát. A szoci kezdeményezésre benyújtott jogszabálytervezet szerint ezen a napon a történelmi esemény „jelentőségét” népszerűsítő rendezvényeket kellene tartani, és országszerte ki kellene tűzni a román nemzeti lobogót. Az állami és helyi hatóságokat pedig arra kötelezi, hogy logisztikai vagy költségvetési támogatást nyújtsanak a trianoni szerződés jelentőségét tudatosító tudományos, oktatási, kulturális rendezvények megszervezéséhez, amelyekről a közszolgálati médiának is be kell számolnia.

A kezdeményezők szerint a trianoni diktátumnak kell képeznie a kétoldalú román–magyar kapcsolatok alapját, előírásainak tiszteletben tartása pedig – a nemzetközi jog többi szabályának tiszteletben tartásával együtt – magától értetődő feltétele a két ország közti jó viszonynak. Magyarán: a magyaroknak előírja a román nemzeti ünnep tiszteletét, a Romániában élőknek pedig kötelezővé teszi az ünneplést. Hogy mi még úgy tudjuk – sőt: e tudás szerint éljük mindennapjainkat –, hogy magyar az, akinek fáj Trianon, nos, ez senkit nem érdekel. A törvénykezdeményezőket aztán végképp nem. Ők egyet tudnak: az ők nemzeti érzékenységére mindenkinek – különösen nekünk, magyaroknak kötelező ez! – tekintettel kell lenniük. A mások esetleges hasonló érzékenysége őket egyáltalán nem érdekli.

Honnan a vakmerőség, amellyel a történelmi tények feletti nagyvonalú átsiklásra, a múltnak pillanatnyi politikai haszonszerzés céljából való meghamisítására vetemednek? Talán az utóbbi két-kétszázötven esztendő – úgy az Erdélyi Iskola mozgalom képviselőinek színrelépésétől kezdődően – történelemszemléletét tekintve közel kerülünk a magyarázathoz. Az események kreatív, értsd: a valóságtól teljesen elrugaszkodó módon való értelmezésének komoly hagyománya van a román történetírásban. Állításomat számtalan példával igazolhatnám.

A legnagyobb baj, hogy a célzatosan meghamisított történelmet, mint megdönthetetlen evidenciát, érvként használják a napi politikában.

Ami pedig az említett jogszabálytervezetet illeti, törvény lesz belőle, kétségünk ne legyen afelől…