A hírek szerint áll a bál Székely Nemzeti Tanácsban, miután a szervezet nyolc széki vezetője közül öten aláírták azt a dokumentumot, amelyben egyebek mellett diktatórikus vezetéssel, illetve az autonómiaküzdelem „eredményességének veszélyeztetésével” vádolták meg Izsák Balázs elnököt. Aki természetesen tagadta az őt ért vádakat. Egyelőre messze állunk attól, hogy a konfliktus megnyugtatóan rendeződjék.
Emlékeztetőül: amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az RMDSZ nem hajlandó aktív szerepet vállalni az autonómiaküzdelemben, pusztán kampánycélból emlegeti négyévenként az önrendelkezést, a nem túl népes autonomista tábor határozott lépésre szánta el magát, létrehozva a civil szervezetként működtetett nemzeti tanácsokat: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot, illetve a Székely Nemzeti Tánácsot, majd ezek után a két politikai pártot: a Magyar Polgári Pártot és az Erdélyi Magyar Néppártot. Hogy miért kellett mindjárt négy külön szervezet az autonomista tábornak, azaz az RMDSZ ellenzékének, az józan ésszel felfoghatatlan. Nem állunk annyira jól alkalmas emberek tekintetében, hogy ezt a fényűzést megengedhetnénk magunknak. Ezért kevesebb talán több lett volna. Esetleg igazat kell adnunk azoknak, akik szerint túl sok volt az önjelölt dudás ahhoz, hogy megférjenek egy csárdában? Az RMDSZ politikai ellenzékének eme felaprózódása lehet az oka annak, hogy a „szövetség”, annak ellenére, hogy elvesztette szavazóinak jelentős részét, továbbra is háborítatlanul őrzi egyeduralkodói szerepét az erdélyi magyar politikában.
Az SZNT-hez viszakanyarodva talán kijelenthető: az autonómiához sajnos tapodtat sem kerültünk közelebb azóta, amióta a két, kimondottan e célt szolgáló „nemzeti tanács” létrejött. Annak ellenére sem, hogy már két ízben is sikerült eljuttatniuk autonómiastatútum-tervezetüket a román parlament asztalára. És még valami: az autonómia kifejezetten politikai cél, amiért kizárólag politikai eszközökkel lehet eredményesen küzdeni. Valljuk be, a román törvényhozás rábólintása nélkül itt autonómia soha nem lesz. Márpedig a román politikai viszonyok, a társadalmi mentalitás ismeretében kijelenthető: önként, jószántukból soha bele nem egyeznének egy ilyen, számukra hazaárulással felérő engedménybe. Erre csak megfelelő nemzetközi nyomásra lennének hajlandók.
Az adott körülmények között az, ami az SZNT-ben most történik, bizony pusztán pitiáner belső torzsalkodásnak tekinthető. A lényeget nem sokban befolyásolja. A lényeg pedig szerintem az, hogy talán újra kellene gombolni a mellényt. Az autonómiaküzdelem tekintetében mindenképpen.
„Az RMDSZ politikai ellenzékének eme felaprózódása lehet az oka annak, hogy a „szövetség”, annak ellenére, hogy elvesztette szavazóinak jelentős részét, továbbra is háborítatlanul őrzi egyeduralkodói szerepét az erdélyi magyar politikában.”
Ha egyeduralomra törnék,felapróznám az ellenzékemet. Kerül,amibe kerül. 🙂
Nem olvastam Machiavellit (nem akarok uralkodni) ,de biztos vagyok benne,hogy megírta.
Székely testvérek,
Attól tartok, reánk, anyaországiakra nem igazán számíthattok, amíg a jenkik bármelyike Erdélyben tartózkodik.
A román megszállóitok, az utolsó csepp vérükig ragaszkodnak majd Erdélyhez és Partiumhoz, mivel ebből élnek, s gazdagodnak.
Próbáljátok szelíden magatok megoldani a nézeteltéréseiteket, minden egyes székelyre szükség lesz, amikor a függetlenségetekért kell majd harcolni. Kitartás. Éljen a székely-magyar testvériség ! … göröngyös úton, setét éjjelen …
Tehát utolérte a „jó” magyar szokás a székelyeket is.
Ügyesek ezek az oláhok, bár nem ők találták ki, de remekül használják az oszd meg és uralkodj elvet.
Gratu érte román „tezsvírek”, csak így tovább, már nem is az autonomia a fontos, hanem az osztozkodás…
A gondolkodó többség biztosan feltételezte, hogy két előfeltétele biztosan lehet az autonómiának. Az egyik feltétel, hogy követelni folyamatosan szükséges. A követelés művelete egyben felkészülés a remélt, követelt autonómiára. (A világhiradóban gyakran látni lehet miként viselkednek azok a népcsoportok akik komolyan követelik a függetlenséget. Tehát a székelyek ebben még fejlődhetnek!) A követelés folyamatossága akkor sem felesleges, ha elhúzódik az ügy.
A gondolkodó többség szerintem azt is feltételezte, hogy „valaminek még történnie kell” ahhoz, hogy a románok korlátolt viszonyulása az autonómiához megváltozzon. Ugyanakkor mindenki megtapasztalhatja, hogy a világ folyamatosan változik, vagyis hol itt, hol ott váratlanul jelentős változások is bekövetkeznek. Az önfeladás, a kishitüség, a reménytelenség táplálása biztosan nem segít. Ennek ellenére Erdélyben nemzeti sport lett a folyamatos nyafogás, az aktívak kigúnyolása, a reménytelenség és a nárcizmus propagálása. Pedig megtapasztalható, hogy ezzel nem lehet spórolni, és előnyhöz jutni sem.
(Az itt beírkálók valamelyest reprezentálják az erdélyiek gondolkodásmódját. Tehát a többségben nem az önbizalom dagad… Sokkal jellemzőbb a nihil, a közöny, és a károgás.)
Nem mindenben értek egyet Szentgyörgyivel. És nem fontos, hogy mindenben egyetértsünk egymással!!! Hagyom a részleteket.
Amiben azonban fontos lenne sokaknak egyetérteni, hogy nem Izsák Balázs miatt késik az autonómia. Mert Izsák biztosan nyitott minden olyan ötletre, amivel a csüggedt, lusta, és szunyókáló székelységet fel lehet rázni. Mert a legsúlyosabb gond az, hogy az autonómiát követelők egyre kevesebben vannak márciusban (3-5 ezren) Marosvásárhelyen. Ez a létszám a románokból bizonyára derűt, elégedettséget vált ki. És biztosan nem Izsák miatt passzív és közönyös az erdélyi magyarság. Tehát teljesen kontraproduktív lesz az SZNT-ben megnyitott konfliktus. És csak árthat az autonómia ügyének.
A mellényt valóban újra kellene gombolni. De túl sok módja a gombolásnak nem létezik!
A székelység többségében erősebb a félelem, mint az igény. Először talán ezen kellene változtatni.
Valójában szerintem a fő gond, hogy a székelység teljesen felkészületlen, és ez már nagyon messziről jól látszik.
Katalánoknak százszor jobb a dolguk, mégis lázadnak és nem egymást „irtják”…
„Mert a legsúlyosabb gond az, hogy az autonómiát követelök egyre kevesebben vannak márciusban (3-5 ezren) Marosvásárhelyen”
Az azonban nem világos, hogy a sokkal több magyar lakos közül csak ennyien követelték az autonómiát, vagy egyáltalán alig van ott már több magyar?
Végül is az autonómia feltétele lenne az illetö nemzetiségü lakósság száma, sürüsége az adott helyen. Az autonómiát legalább részben biztosító intézmények jelenléte, saját munkaadó vállalatok jelenléte, elég látogatottságú tanintézetek és így tovább.
Ilyen szempontból nagyon is jelentös, ha a román állam „elveszi”/elveheti a marosvásárhelyi orvosi egyetemet. Ha megakadályozza/-hatja hogy müködjön a püspökség által támogatott magyar iskola. Ha mindegyre román tanárokkal tölti fel az iskolákat. Ha mindegyre román polgárokat telepíthet be, a magyar népesség sürüségének felhígítására.
Ezek mind olyan intézkedések amelyeknek célja s szándéka az autonómiás követelések okának, megindokolásának a meghiúsítása.
„Ez a létszám a románokból bizonyára derüt,elégedettséget vált ki”
(Valszeg a székelység okosan gondolkodó pártfogójából úgyszintén.)
Természetesen, hogyan lehessen egy autonómiát ennyi emberrel fenntartani? De ha a román állam maga, amellett minden lélegzö román -pártállásától s minden egyébtöl függetlenül- mindent megtesz azért, hogy csökkenjenek az autonómia mellett szóló érvek? Ha virágzik ez ügyben a teljes és mindenkori román nemzeti összefogás, akkor?
Hasonlóan járnak el mint az Európába betelepítettek, fegyver nélkül foglalnak; szaporodó jelenléttel.
De követelje a székelység az autonómiát, szakadatlanul, mert csakis azon múlik minden!
Izsák Balázs biztosan nyitott a „csüggedt, lusta, szunyókálva nyafogós,” székelyek ötleteire?
De mi lenne, ha Izsák Balázsnak magának is támadna egy-két, a témába vágó ötlete, végül is azért vállalta azt a feladatot.
Az is megvan, úgye, hogy „látszik jól már messziröl, hogy a a székelység teljesen felkészületlen” ?
De akkor ön, Zsémbes @, maga is lefözhetné egyszer a kedves barátságosan jellemzett székelyeket, „Az itt beírkálókat” is. Hiszen ön igencsak duzzad az önbizalomtól, nem sajátja a nihil, nem szokott károgni. Aligha kerül túl sokba, írkálja meg Izsák Balázsnak az ötleteit. Egy pár papírlap, egy bélyeg, egy szemüveg a címzett orrán s nyomban el is indulhatnak a már nem szunyókáló, de még halkan nyafogó székelyek az önállósodásuk útján.
Hát ha ki akarja kényszeríteni a méltó reakciót a szaktudása, a helyismerete s egyéb tudásai birtokában leadott „véleményével” kapcsolatban, akkor:
–Ha valaki jóindulatú egy üggyel kapcsolatban, akkor az a személy nem használ túlsúlyban becsmérlö minösítéseket és szidalmakat.
–Maga kérem, magas lovon hiszi magát, ahonnan tudálékosan leszid és kioktat
— meri a a hozzászólokat szemtelen módon „jellemezni”, az általuk mondottakat nagy semminek nevezni, anélkül hogy ismerné öket.
Summa summárum, maga egy pofátlan valaki, aki szemtelenül s leértékelöen, egyben teljesen fölöslegesen beleszól olyan ügyekbe, amelyekröl halvány lila göze sincs. Vagy ha van, akkor a pofátlansága, a beképzeltsége s a rosszindulatúsága az egeket veri.
Egyben, írhat akármit, én azt többé nem olvasom el, nemhogy válaszra méltassam.
Le tetszett vizsgázni.