Stratégiai partnerek közt

Mottó: Ments meg, Uram, a barátaimtól, az ellenségeimmel elbánok magam.

Nap mint nap tapasztalhatjuk, hogy az orosz-ukrán háborús konfliktus kapcsán megszólaló román illetékesek, médiamunkások kizárólag az ukrán fél által hangoztatott elfogult álláspontot szajkózzák. Hogy ebben minek van nagyobb szerepe: a román lakosságra, de különösen a politikumra jellemző súlyos oroszfóbiának, vagy NATO-tagság által megkövetelt szövetségesi hűségnek, illetve az USA-val kialakított stratégiai partnerségnek, azt nehéz lenne eldönteni. Igaz, az utóbbi időben mintha változott volna a helyzet, egyes televíziós hírcsatornákon esetenként mintha árnyaltabban fogalmaznának mind a műsorvezetők, mind a szagértő véleménymondók. Ez a legnyilvánvalóbban azokból a kommentárokból tűnt ki, amelyek a moldovai államfő, Maia Sandu látogatását kísérték, amely során Bukarest segítségét kérte az országát sújtó villanyenergia-válság megoldásához. Hogy konkrétan mire jutottak, azóta sem tudjuk…

A korábban említett, az Egyesült Államokkal kialakított stratégiai partnerséghez visszakanyarodva nyugodtan kijelenthető, hogy Románia addig jutott annak „ápolásában”, hogy hajlandó volt megfeledkezni az Észak-Bukovinában élő románok melletti kiállásról is. Feltételezhetően az ukránok érzékenységére való tekintettel. Talán azt remélik, hogy az USA esetleg rákényszerítheti majd Kijevet, hogy változtasson az elsősorban az orosz lakosság ellen irányuló, az anyanyelvhasználati jogokat páratlan módon megszigorító, szinte teljesen eltörlő oktatási törvényen, amelyek – a magyarokhoz hasonlóan – a románokat is sújtják.

Hogy mennyire kreatívan értelmezik e tájakon a sokat emlegetett stratégiai partnerséget, azt híven tükrözi a legfrissebb történet: üzemanyaglopás gyanúja miatt szerdán őrizetbe vették a Konstanca melletti, amerikai ellenőrzés alatt álló katonai légi bázis hét román katonáját. A katonai ügyészség tájékoztatása szerint az említettek ez év folyamán több ízben kerozint és gázolajat loptak a bázisról, összesen mintegy 7 tonnányit. Emlékeztetőül: hasonló már megtörtént 2021 novemberében is, amikor az amerikai kormány becslése szerint kétmillió dollár értékben loptak gázolajat, ugyancsak az említett légi bázisról.

Mit lehet mindehhez hozzáfűzni? Nem sokat.

Ez is érdekes

Himnusz a szabadságról

A sors különös kegye folytán érdekes, de inkább értékes élménnyel gazdagodhattam a minap: Budapesttől Kolozsvárig …

3 hozzászólás

  1. Tényleg nem sokat lehet hozzáfűzni, ha a román illetékesek a lopást nemzeti szokásuknak nevezik – a világ előtt. Mindezt csak a rokon nemzetek tudják méltányolni, mint például a franciák.

  2. „A cseh külügy szerint Orbán miatt esett szét a V4”

    „Egyértelmű, hogy a korábban úgy ahogy működőképesnek mondható kelet-európai szövetség azért sodródott a szétesés határára, illetve vetette ki magából Magyarországot és vált V3-má, mert Orbán a megszálló oroszok pártját fogta a háborúban.
    A Fidesz-kormány egyedül maradt Európában Orbán miatt, vele senki sem vállal közösséget.”

Hozzászólás a(z) Namond bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük