Közismert tény, hogy a román politika legfőbb meghatározója, megingathatatlan állandója az irracionális oroszfóbia és a zsigeri magyargyűlölet. Hogy nem mellébeszélek, azt számtalan közvéleménykutatás, többé-kevésbé tudományos felmérés adatai bizonyítják. Mindebből következően vad kényszerképzetek gyötrik, keserítik meg a politikum mindennapjait.
Valahogy úgy vannak, mint a viccbéli alak, akinek mindenről „az” jut az eszébe. Ők az ország területi épségét féltik, elsősorban az orosz „nagyhatalmi törekvésektől”, illetve a magyar „irredentizmustól”. Mindenhol ennek jeleit fedezik fel, mindenből ezt olvassák ki, ezért aztán folytonos, mondhatnám beteges gyanakvásban, rettegésben telnek napjaik.
Állításom alátámasztásaként elegendő, ha a román médiában gyakran elhangzó hátborzongató eseményeket vizionáló véleményekre, illetve a nemzetféltésben már-már szinte eszüket vesztett nagyromán politikusok gyűlölettől elvakult kirohanásaira utalok. Mindezekhez a hamis történelemszemléletből eredő, a tények tagadásán, illetve tudatos félremagyarázásán alapuló, előre megfontolt szándékkal „karbantartott” tájékozatlanság biztosítja a muníciót.
Románia EU-s csatlakozása óta folyamatos megfelelési kényszer alatt éli napjait. Korábban persze Moszkvában mondták meg, merre az előre. A román elit számára elképzelhetetlen, hogy ne valmely nagyhatalom kegyeit keresse: mikor egyikét, mikor másikét. Igen, Bukarestben mernek, no nem kicsik, hanem megbízhatatlanok lenni. Ezért aztán megalakulása óta egyetlen háborút sem azon az oldalon fejezett be, amelyen elkezdett. És ezt a jelek szerint bizonyos helyeken – főleg ott, ahol az úgynevezett európai értékek mibenléte felől döntenek – igencsak honorálják.
Jelenleg éppenséggel két hatalmi központ, a brüsszeli és a washingtoni elvárásainak igyekeznek megfelelni. Ha nem másként, látszólag. Mert Romániában minden csak látszat. Minden olyan, mintha… Mintha demokratikus jogállam lenne, pedig dehogy… Mintha működő piacgazdaság lenne, pedig dehogy… Mintha a magyarkérdés megoldott lenne, pedig dehogy… Szerintük az akkor tekinthető majd végleg megoldottnak, amikor már egyetlen magyar sem él az országban.
Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy a bukaresti külügyminisztérium péntek esti közleménye arról számolt be, hogy az Európai Bizottság felkérésének eleget téve Románia más uniós tagországokhoz hasonlóan kész korlátozott számú menedékkérőt befogadni azok közül, akik életveszélybe kerültek a Földközi-tengeren. Értik: hivatalosan ugyan nem támogatja az illegális bevándorlást, tíz menedékkérőt mégis átvesz Máltától. Hogy mégis miért? Pusztán azért, nehogy megharagudjanak Brüsszelben.
Mintha az országot nem is Bukarestből, hanem Brüsszelből irányítanák…
S mind betelepítik Székelyföldre!
Nyilvánvaló az ok. Átvesz 10 migránst, ez semmi, nem oszt, nem szoroz, de mondhatják: bezzeg mi átvesszük, no de a magyarok!
Románnak lenni foglalkozás.
Akkor lesz meglepődés amikor majd küldik a következő 3000-ret és megmutatják mit nem olvastak el a szerződés apró betűs részében…..De már látom előre a román menekült politikát.Nem adnak semmit csak kenyeret meg ruhát.Erre a migrik megpucolnak nyugatra. Tessék be vótak’ fogadva de nem maradtak!
Ha meg visszatoloncolják hozzájuk, majd egy egynapos tanfolyamon Székelyföldi falugondokokat képeznek belőlük.Oszt’ vagy a Székelyek verik agyon vagy a medve eszi meg őket. Gond letudva.
Az árulás szó meghatározásaként az értelmezőben Romániát hozzák fel példaként!
Tökéletes a cikk meglátása és ahogyan olvasom, a kommentelők is kristály tisztán értik, s jól ismerik az oláh mentalitást. Nekünk, magyaroknak nem kell bemutatni az oláhságot. Kár, hogy a világ rendre benyeli ennek a sudribunkó népségnek az aljas húzásait.
A migráns-befogadásról: valóban, ismét csak a jól megszokott kettős oláh játék zajlik: ha a migránspárti oldal kerekedne felül (Isten óvjon meg attól), akkor majd döngetik a mellüket az oláhok, hogy ők bezzeg MINDIG IS migránpártiak voltak, nem úgy, mint a magyarok (analógia: pontosan ugyanennyire volt „MINDIG IS” oláh Erdély, Partium, Bácska stb…); ha pedig végül győz a józan ész és megálljt parancsolunk a migráns-simogatás világának (amire van esély), akkor elmondhatják magukról, hogy ugyan két vasat tartottak a tűzben, de haszonélvezőivé váltak a magyarok politikai küzdelmeinek (már ma is azok).
Fujj, de átlátszó, de aljas, de oláh!
Sajnos, vannak olyan magyarok, akik jó munkahelyért, azaz pénzért alájátszanak az oláhoknak. jelentéseket írnak, majd a nagy veszett forgószemű nacionalista politikai vezetők szítják a magyarellenességet. Erről szól a média. Rádió, televízió,újságok. Egy ilyen áruló magyarból janicsárrá vált család – sajnos – ismerőseim körében is… Következmény: a magyar kártya – megfélemlítés céljából – örökké bevetésre a gyarmattartó oláhoknál. Demokráciát fújtatnak, de a magyar másodrendű szülőföldjén, mindég az is marad, kilátás? Ugyan már!