Friss bejegyzések

A kényszerű bozgor

– Nem hiszem, hogy elképzelhető megalázóbb élmény, mint amiben azon a bizonyos 2004. december 5-ei referendum másnapján volt részem – jelentette ki múltba révedő tekintettel. A kollektív emlékezet – különösen a politikai és közélet eseményeit illetően – igencsak rövid, sőt módfelett szelektíven működik, ezért talán nem árt felidéznem a történteket. …

Több »

A csillagát nekije!

Néhány napja folyik a hangos sivalkodás erdélyi magyar politikai (és nem csak) berkekben, amiért a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága úgy határozott, megvonja Kelemen Hunor RMDSZ-elnöktől a magas állami kitüntetést. Úgy felháborodtak egyesek, mintha mondjuk az autonómiát vonták volna meg. Már-már világvége-hangulat uralkodik a közéleten, mintha az említett érdemrend nélkül nem érne …

Több »

Mire lenne jó egy erdélyi román-magyar vegyespárt?

A nagyváradi városháza dísztermében tartott múlt pénteki konferencián felmerült többek között egy erdélyi vegyespárt alapításának gondolata. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Reconstructio Egyesület által szervezett konferencia résztvevői a román-magyar kapcsolatok jelenlegi állapotáról kialakult véleményeket járták körül, különös tekintettel az Erdély Romániához csatolását kimondó Gyulafehérvári Nagygyűlés jövő évi centenáriumára. A vegyespárt szükségességét …

Több »

Ne altatódalt, ébresztőt fújjanak! – Az erdélyi magyar politika tehetetlenségéről

Egyházi embertől szokatlanul kemény kritikával illette az erdélyi közéletet – beleértve a politikát és a történelmi magyar egyházak tevékenységét is – Czirják Árpád pápai prelátus. Akár azt is mondhatnám: megkongatta a vészharangot felettük. Minderre az elmúlt hét végén Gyergyócsomafalván megtartott VIII. Székely Fórumon került sor, ahol a rendezvény fő előadójaként a főpap megvonta …

Több »

A bosszú

Akiben nem működik teljes gőzzel az igazságérzet, annak nem ajánlom, hogy újságírásra adja a fejét – magyarázta fiatalabb kollégájának, majd azt is hozzátette: ez ugyan még nem elegendő ahhoz, hogy vigye is valamire a pályán, némi íráskészséggel megtoldva azonban már nem reménytelen a próbálkozás. Az tagadhatatlan, fejlett igazságérzettel áldotta – …

Több »

Marosvásárhely: Méghogy elmagyarosítják…

Ahogyan közeledünk az 1918-as Gyulafehérvári Nagygyűlés századik évfordulójának időpontjához, egyre erősödik a média és politikum bizonyos részében a beteges román nacionalizmus, ami többnyire kéz a kézben jár a zsigeri magyargyűlölettel. Ilyenkor nem kerülhetjük meg, hogy ne idézzük, hogyan vélekedett Illyés Gyula a kérdésről: patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot …

Több »

Köszönjük, Ferenc!

Bár sokan úgy éreztük, menten kinyílik a bicska – a valóságos és a jelképes egyaránt – a zsebünkben a “nemzet gyurcsánya” legutóbbi, a határokon kívül rekedtek szavazati jogának általa kívánt megvonására vonatkozó javaslatára, tulajdonképpen köszönettel tartozunk neki. Köszönettel, amiért amolyan lakmuszpapírként működik, jelzi a határt a normális és az anormális, az egészséges …

Több »

Hitbéli dolgokról

Életkora előreheladtával egyre inkább szükségét érezte, hogy rendezze viszonyát Istennel, s talán az egyházzal is. De az utóbbiban nem volt egészen biztos. Vallásos embernek tartotta magát, hitt Istenben, a mindent eligazító egyetemes akaratban, de az intézményesült, többnyire közvetítői hálózatként működő egyházzal valahogy nem tudott azonosulni. A templomot meg, ha lehet, …

Több »

Ahol a bal a jobb…

Megszokott jelenség – Romániában különösen -, hogy a tömegdemokráciák viszonyai között nem kimondottan ideológiák mentén szerveződnek a pártok. Sőt, a korábban még aszerint alakultak is rendre megfeledkeznek arról – vagy csak úgy tesznek -, melyik politikai családba is tartoznak: jobboldali alakulatok hagyományosan baloldalinak tudott, főleg gazdasági, szociális intézkedéseket hoznak, és fordítva. A …

Több »

A magyar-magyar kapcsolatok alakulásáról

Sokan vagyunk, akik bizonyos értetlenséggel szemlélik a magyar-magyar kapcsolatok területén, különösen az erdélyi magyar politika viszonylatában az utóbbi években végbement változásokat. Tudom, bár ez eseményeket kívülről követőként el nem fogadhatom, hogy a politikában nem a barátság számít, hanem az érdek, a terület legfőbb rendezőelve pedig nem az elv, hanem a haszonelv. Kizárólag a …

Több »