Fertőtlenítőszer helyett szenteltvíz

Minden előzetes (és utólagos) figyelmeztetés, nyögvenyelősen bevezetett óvintézkedés, részleges kijárási tilalom, veszélyhelyzet kihirdetése ellenére, a román kormány belügyminisztere – szembemenve Iohannis államelnök felhívásával – most úgy látta jónak, hogy az ortodox húsvét idejére enyhítsen a kijárási tilalom szigorán. Ami egyet jelent az egészségügyiek eddigi erőfeszítéseinek a lenullázásával. Következésképpen a belügyminisztérium és az ortodox egyház az egyezmény által – nagypénteken és nagyszombaton a hívek szabadon felkereshetik a templomaikat – gyakorlatilag a koronavírus-járvány terjedésének aktív elősegítőivé váltak. Hogy nem a levegőbe beszélek, azt bizonyítja az eset, amikor alig három hete a kolozsvári ortodox katedrális előtti téren a pópák a hatósági rendelkezéseket és az alapvető egészségügyi elővigyázatossági szabályokat felrúgva, ugyanazzal a kanállal osztották a vírust a híveknek.

A belügyminisztérium meghátrálása azt jelzi, hogy Románia, minden ellenkező látszat ellenére, nem tekinthető szekularizált államnak, itt az ortodox egyház tevékenyen beleszól a napi politikába. Az a tény pedig, hogy az alig egy héttel korábbi római katolikus és protestáns húsvét idejére szóba sem jött a szigorú rendelkezések bármiféle lazítása, bizony egyéb kérdéseket is felvet: mint például a szabad vallásgyakorlás, a különböző vallási felekezetek egyenlősége, stb… Nem beszélve arról, hogy a tömegek ellenőrizetlen utcára vonulásával felerősödhet a járvány terjedése, ami a szükségállapot elnyúlását, a kijárási tilalom meghosszabbítását vonhatja maga után. A nagy kérdés: meddig bírja az állam az erejét meghaladó anyagi erőfeszítést, mikor roppan össze a járvány és a pénzhiány terhe alatt? Ilyen körülmények között szóba sem jöhet a gazdaság újraindítása, ami beláthatatlan következményekkel járhat a tartalékait felélő munkavállalók és munkáltatók további sorsát illetően. A Nemzetközi Valutaalap szerint év végére 10 százalékos munkanélküliségre, a gazdaság jelentős visszaesésére számíthatunk.

A leírtak alapján egyértelmű: Románia a járvány terjedését nem a fertőtlenítőszerek, hanem a szenteltvíz által reméli megakadályozni. Mit lehet ehhez még hozzátenni? Semmit.

Esetleg: Isten irgalmazz nekünk!

Facebook hozzászólások

Ez is érdekes

Új undokok* ideje

A lassan unalomig ismételt megállapítás szerint Marosvásárhely, az egyes románok szerint úgynevezett, azaz nemlétező Székelyföld …

31 hozzászólás

  1. Jáger László

    Csak mellékesen +jegyzem
    Elhunyt 1 virginiai püspök aki az isten gyógyítóm erejében hitt a *vírussal szemben!!!
    Ennyit a szenteltvízről!!!
    barátilag
    J.L.

  2. Romániában, a Regácban beköszöntött a XVII.-XVIII. évszázad fordulója.

  3. Jáger László

    Már csak az érdekelne
    Milyen a korfája,kor összetétele a MO-i * vírus fertőzötteknek és a gyógyultaknak,mert az elhunytaké többnyire közismert…
    barátilag
    J.L.

  4. Jáger László

    Ezek szerint az Isten jelenleg még a *vírus oldalán áll és nem az emberekén!!!???…
    Hát ez hogy lehetséges!!!???..
    Van valaki aki ezt +tudja magyarázni!!!??..
    Sajnálom,de én nem tudom….
    barátilag
    J.L.

    • JÁGER : “Ezek szerint az Isten jelenleg még a *vírus oldalán áll…”
      Az mindig nagy szellemi produkció, amikor egy ateista kommunista boncolgatja Isten tetteit!!! És szeretné megfejteni a történések “hátterét”.

  5. Jáger László

    Zsémbeske te már valamit tudsz!!???..
    Áruld már L mindenkinek milyen a te istened és mikor láthatjuk mi földi halandók őt a teljes fizikai valóságában!!!???…
    Netalántán a mennyországban 1Sek!!!???..
    barátilag
    J.L.

  6. Jáger László

    ov nem bízik az ateista politikusokban…
    Habár az 1990s években még nem így nyilatkozott!!!
    Változnak az idők változnak az emberek,változik a szilárd,kőkemény +győződésük!!???…
    puhul akár a hús a kloffoló alatt….??!!
    barátilag
    J.L.

    • JÁGER : “Orbán Viktor nem bízik az ateista politikusokban…”
      JÁGER olyan TÚL bátor, aki nagyon zavarba hozza az olvasót.
      A YouTube-on mindenre van “gyógyszer”!
      Olyan kisfilm is van, hogy “Orbán Viktor tanúságtétele”.

  7. Jáger László

    +oldásnak javaslom
    Idén maradjon L az érettségi
    Nevezzék egyetemi felvételinek a lezajló vizsgákat!!!
    Így lenne korrekt!!!
    barátilag
    J.L.

    • JÁGER írta “Megoldásnak javaslom… stb.)
      Csak azt a tényt szeretném ismertetni az itt olvasókkal, hogy Magyarországon jellemzően (néhány ritka kivételtől eltekintve) az érettségi vizsga egyben felvételi vizsga. Nagyon kevés iskolában van külön felvételi. Pont ezért, pont a tovább tanulók érdeke miatt fontos az érettségi vizsga megrendezése.
      (JÁGER már a maga számára elképzelt világban él elszakadva a valóságtól. Ez nem baj. Csak a beírásaival kell óvatosnak lenni.)

  8. Jáger László

    Ez a vizsga nem nevezhető érettséginek ugyanis a szóbeli Lmarad….
    Olyan fél+oldás !!!
    A kecske is jóllakjon és a káposzta is +maradjon…Nevezzük inkább felvételi tesztnek!!!
    Akik igazán érettségizni akarnak azok halasszák későbbre a +mérettetést!!!…..
    barátilag
    J.L.

    • JÁGER : “Ez a vizsga nem nevezhető érettséginek…stb.”
      Láthatjuk szerencsénkre nem JÁGER, és a hozzá hasonló “agytrösztök” döntenek az érettségiről!!!
      Aki érettségit halaszt, az egyben évet halaszt a tanulmányaiban. A saját sorsát és a felső iskolák sorsát is nehezíti.
      (JÁGER a hülyeség versenyben a PDSZ-el vív kűzdelmet!)

  9. Jáger László

    *vírus helyzet
    ország fertőzött elhunyt gyógyult
    USA….736000….78803….66604
    spanyol194416….20669….76796
    olasz….175925….23227….44000
    Francia.152978….19323….36584
    német.243724……4538….85400
    angol…115314….15498……414??
    D-Korea.10661……..234……8042
    román…..8418……..417……1730
    magyar….1916……..189……..250
    szlovák….1809……….11………..-
    barátilag
    J.L

  10. Jáger László

    Bocsánat
    USA
    Elhunytak száma 38 803
    barátilag
    J.L.

  11. Jáger László

    IIyen érettségi még nem volt MO-on…
    Nem kötelező az érettségi!!???..
    Valaki kitalálta a fából a vaskarikát…..
    jövőre már az írásbeli is Lmaradhat,ha így folytatjuk!!!???…
    Ez a papír olyan lesz, mint amit nem is érdemes figyelembe venni ,mert olyan félnótás ….
    nesze semmi,fogd + jól …
    Értékét veszti!!!!!!
    barátilag
    J.L.

    • JÁGER kérdezte : “Nem kötelező az érettségi!!???..”
      ZSÉMBES nem ismer olyan helyet a Világon ahol kötelező az érettségi. Aki ismer ilyen országot, az ne titkolja! (JÁGER a fáradtságnak erős jeleit mutatja.)

  12. Jáger László

    német fertőző 143724
    barátilag
    J.L.

  13. Jáger László

    A következő variáció sem kizárt!!???..
    Minek a ballagás és az érettségi!!??..
    Úri passzió hülyegyerekeknek!!!???..
    Anélkül is szép az élet és eppur si muove….+!!??
    barátilag
    J.L.

  14. Jáger László

    Sebészeti maszk
    Orvosilag igazoltan nem védőeszköz !!
    Placebo,pótcselekvés!!!
    Nem vakcina,de nem is gyógyszer!!
    Olyan mint a lábtörlő a lakás előtt!!
    Nem sok értelme van…
    Ez maszkírozása a valóságnak…
    barátilag
    J.L.

  15. Jáger László

    *vírus helyzet MO-on
    2020 04 21
    fertőzött 2098
    elhunyt 213
    gyógyult 287
    Obán doktor a botcsinálta virológus anyák napjára teszi a fertőzés tetőzését!!!???..
    Hát majd +látjuk…
    barátilag
    J.L.

  16. Jáger László

    Hiszed vagy nem hiszed
    pálinkából is lehet csinálni fertőtlenítőszert,ha nem fogy a pálinka!!???..
    tiszta haszon….
    barátilag
    J.L.

  17. Jáger László

    Mol kézfertőtlenítő
    Hygi 2dll ára 1990 forint
    Nem más mint 80% EtOH!!!
    Tiszta rablás MOL módra!!!
    Inkább veszek 2dl pálinkát máris jobban járok!!!
    barátilag
    J.L.

  18. Jáger László

    Elnézést
    2Liter Hygi ára 3990 forint!!!
    de ez a tényeken nem változtat.
    Meginni nem ajánlott hiába magas az EtOH tartalma…
    Maradjatok inkább a hagyományos 2dl-snél….barátilag
    J.L.

  19. Jáger László

    A drogériákban kaphatók ennél sokkal olcsóbb kézfertőtlenítő szerek is !! Nem meg bedőlni a MOL terméknek és nem kell feltétlenül a MOL kutaknál vásárolni!!!!
    barátilag
    J.L.

  20. Jáger László

    MOl kutaknál a hygi spray ára 200 milliliteres/2dl kiszerelésben potom 1990 forint…
    Mondhatni a hülyének ,+éri….
    Ezt a MOL is így gondolja!!!???..
    És még glicerint is tartalmaz a 80% EtOH mellett
    barátilag
    J.L.

  21. Jáger László

    *vírus helyzet MO-on
    fertőzött 2443
    elhunyt…262
    gyógyult..458
    barátilag
    J..L.

  22. Jáger László

    Magánvélemény
    Én sem támogatom a máj.4-ei érettségi indítását…
    Lhalasztása mellett vagyok és a teljes írás-szóbeli vizsgáztatás mellett!!
    Gondolom nem vagyok 1edül…
    barátilag
    J.L.

  23. Jáger László

    1vmentőápoló is doktor a maga módján a mentőben akár orbán az operatív törzs élén!!
    Emberi életeket ment!!
    Nem kéne lebecsülni!!
    barátilag
    J.L.

  24. Jáger László

    *vírus helyzet MO-on
    2020 04 27
    fertőzött 2583
    elhunyt 280
    gyógyult 498
    A vészhelyzet kihirdetése óta kb 19500- an haltak +MO-on más betegségekben
    ami azt jelenti,hogy 360-370fő/nap…..
    barátilag
    J.L.

  25. Jáger László

    Budai gyuszkónak javaslom máris jelentse fel az LNzéki elmebetegeket!!
    Máris +lesz a 2000. elvesztett pere…
    Hát erre inni kell!!…
    barátilag
    J.L.

  26. Jáger László

    *vírus 2020 04 30
    fertőzött 2775
    elhunyt 312
    gyógyult 581
    A helyzet még rossz,de nem reménytelen…
    barátilag
    J.L.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük