Mit érhet egy feljelentés?

Ha a feljelentett Traian Băsescu egykori román államfő, jelenlegi európai parlamenti képviselő, akkor tulajdonképpen semmit – adhatnánk meg az azonnali választ. De azért titokban reménykedjünk: hátha mégis…

Mindez a hír kapcsán jut eszembe, hogy Brassai Hunor, a Minta ifjúsági szervezet elnöke, az Erdélyi Magyar Néppárt marosvásárhelyi szervezetének vezetője, a gyergyóditrói események kapcsán tett súlyosan magyarellenes kijelentései miatt, bepanaszolta az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál az egykori államfőt.

„A román politikusok és közéleti szereplők valósággal sportot űznek abból, hogy ki tud uszítóbb és botrányosabb módon megnyilatkozni az erdélyi magyar közösség kapcsán. Ebből elég volt! Legutóbb Traian Băsescu volt az, aki pillanatnyi politikai haszonszerzésből azt nyilatkozta, a székelyföldi megyékben élő románok folyamatosan ki vannak téve az idegengyűlöletnek, utalva ezzel a gyergyóditrói eseményekre. A román politikus közösségünket nemes egyszerűséggel komplexusosnak nevezte, s hangsúlyozta, a székelység, valamint az erdélyi magyarság nem képes más etnikumú közösségekkel együtt élni” – állítja Brassai.

Hogy mi várható ezután? Arra való tekintettel, hogy az említett sóhivatal – hogy rászolgáltak az elmarasztaló jelzőre, azt eddigi tevékenységük fényesen bizonyítja, hisz rendre következmények, azaz: elmarasztaló határozatok, bírságok nélkül maradtak a magyarságot ért súlyos sérelmek, amelyeket most hadd ne soroljak fel –, annak vezetője, Asztalos Csaba által éppen a gyergyóditrói eset kapcsán nyilvánult meg a helyi közösséget elítélőleg, azt hiszem, nem sok jót várhatunk.

Ami pedig emberünket, a vén tengeri medvét illeti, őt hidegen hagyja egy esetleges őt elmarasztaló határozat, vagy akár bírság is. A hozzá hasonló politikai ragadozókat semmi sem állíthatja meg, ők csak a céljaikat követik, méghozzá mindenáron. És ebbe belefér akár az etnikai gyűlöletkeltés is. Ha az érdekei úgy kívánják, akkor képes korábbi véleményével homlokegyenest ellenkező álláspontra is helyezkedni. Ezt az „állatfajtát” nem érdekli más, csak a politikai zsákmány.

Tán emlékeznek még néhányan, amikor korábban, még államfőként március 15-e alkalmából köszöntötte a magyarokat. Hogyan lehetséges ez? Megmondom: úgy, hogy politikai érdekei akkor ezt kívánták meg. Ott volt ő Tusványoson is, annak az Orbán Viktornak az oldalán, akit azóta sok mindennel megvádolt, még azzal is, hogy Putyinnal karöltve Románia területi épségére tör. Mondta ezt az a Băsescu, aki annak ideján – immár bizonyítottan –  együttműködött a hírhedt Securitateval is.

Amikor érdekei úgy kívánták gyakran megfordult Székelyföldön, mutatkozott a székelyek körében, megtévesztve sok-sok itteni szavazót. Amint újra átvedlett pártpolitikussá, s érdekei úgy kívánták, azonnal magyarellenes hangot ütött meg.

A mondást parafrazálva: Băsescu a köpönyegét váltogatja, de a természetét nem.

Facebook hozzászólások

Ez is érdekes

Van az a pénz …

Alig három hónappal a PSD-kabinet menesztése után, az RMDSZ újabb hasonló akcióra készül: ezúttal az …

5 hozzászólás

  1. Jáger László

    Mint a szarnak 1 pofon!!
    Bár,ha befogadják azkor kezdődhet a herce-hurca….
    Bár ez is pénzbe kerül……
    barátilag
    J.L.

  2. Az öreg KAPITÁNY a magyar nyelvű médiára támaszkodva(!) ostorozza a magyarságot. Az öreg KAPITÁNY azt mondja, azt teszi, amit pl. az Erdély tv! Tehát NE A KAPITÁNYON csodálkozzunk, hanem inkább az Erdély tv-n.(!) Ezt kell megnézni!
    A YouTube-on megtekinthető: “Zebra: az erdélyi társadalom reakciója a ditrói helyzetre – 2020. február 10.”
    Ez a harmadik műsor néhány napon belül, melyben HAMISAN MUTATJÁK a ditrói-ügyet. (Néhány hülye facebookost ürügyként használva támadják a magyarságot, és gyűlöletet generálnak ellene!!!)

    Mit állít a műsorvezető ebben a műsorban? “Bárhogyan szemléljük a dolgot, rasszizmussal és diszkriminációval állunk szemben.” Punk-tum! Az Erdélyi TV csak így hajlandó tárgyalni Ditróról. Az nem érdekli az Erdély tv-t, hogy miért kell indiai messzeségből hívni a pékeket???!!! A KÜLLŐ családnak ez a “ficskája”, ez a demonsrációja a ditróiak felé vajon mennyi pénzbe kerül a sütödének??? Miért éri meg ez a kiadás a KÖLLŐ családnak??? – Ezekkel a kérdésekkel még egyetlen erdélyi magyar média sem foglakozott kimerítően.(!!!)
    Tehát ne az öreg KAPITÁNNYAL foglalkozzunk. FIGYELJÜK INKÁBB AZ ERDÉLYI MAGYAR médiát!
    (Képtelen voltam végig nézni ezt a műsort. Mert képtelen vagyok hülyeségeket és elmebetegeket hosszan bámulni.)

  3. Jáger László

    Ezt az erdélyi áthallást nem értem…
    Természetesen nem vagyok se székely se moldvai,se csángó,se gyergyói…
    1xű belföldi magyar vagyok…
    barátilag
    J.L.

  4. Jáger László

    Na és ki forgat köpönyeget Erdélyföldön!!!???..
    én nem az tuti!!
    barátilag
    J.L.

  5. Jáger László

    Ez Erdélynek is szól
    A liberálisok = diplomás kommunisták
    orbán szerint!!…
    Ez a legújabb brain stormingja a legnagyobb ideológusunknak…
    barátilag
    J.L.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük