Még mindig Trianon

Elteltek már azok az idők, amikor június 4-ről szívesen és, ha nem is az újat mondás, de legalább a szókimondás illúzójában írtam. Úgy voltam vele, mint az a tejfelesszájú, akinek minden vicc új. Egy ideje azonban már kerülöm, hogy újra és újra felböfögjem az unalomig ismételt történetet. Bár tudom: nem kell újat, felfedezésszámba menőt írnunk ahhoz, hogy ne legyen felesleges igyekezet a tragédiáról való megemlékezés. Bizony megvan az értelme a Trianonban, illetve az azt megelőzően és az azt követően történtek felemlegetésének. Ha nem másért, annyiért mindenképpen, hogy tudatosítsuk önmagunkban, de az akkori hullarablók mai utódaiban is, hogy százegy esztendővel a tragédia után még mindig itt vagyunk a Kárpát-medencében, még élünk. Ami szinte csoda. És amíg élünk, van remény. Mikor mire…

Mert a történelem tudvalevőleg nem igazságos. Ha az lenne, nem történelemnek hívnák. A történelmet ilyen-olyan kaliberű politikusok, illetve náluknál is gátlástalanabb gazdáik csinálják… Hát olyan is. Mint  mondtam: nem igazságos. És nem is lehet az, ameddig az erős kutya szaporodik elve alapján működik. A történelem egyik, talán az egyetlen rendezőelve a nyers erő. Az erő pedig nem mindig az erkölcs oldalán található. A történelem vonatkozásában Deák Ferenc örökérvényű gondolatai az irányadóak: „Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják. De miről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz, s mindig kétséges.” Addig is „bízzunk Istenben, és tartsuk szárazon a puskaport.” A szó átvitt értelmében mindenképpen.

Hogy ez a történelem értelmezésének túl rudimentáris módja? Ne adj’ Isten tudománytalan? Az. De hát ilyen maga a történelem. Gyakran primitív, többnyire brutális. A többi csak körítés, fölösleges szószaporítás, arra való, hogy a vesztesek lelkiismeretét elaltassa.

Ami pedig a „másik oldalt” illeti, nos ha nem is megbocsátható, ahogyan eljárt velünk szemben, de érthető: abból a tényből kiindulva, hogy mit tud, mit tanítottak neki a történelemből, szinte törvényszerű, hogy így viszonyul hozzánk. Másként nem is tehetne. Igazsága az erő igazsága. Ha elfogy mögüle az erő, oda az igazság. Hát így.

 

Ez is érdekes

Sokan vagyunk vagy kevesen?

Még mindig a romániai népszámlálásról, pontosabban a magyarságnak az előzetes adatokból kiolvasható vészes fogyásáról cikkeznek …

2 hozzászólás

  1. ” És amíg élünk, van remény. Mikor mire…” Utóbbi két szó mögött, de sok minden van… Nagyon sok minden!

  2. A szerencse forgandó.
    Az erőviszonyok is változnak, ezt nálunk jobban kevesen tudják. Ebben is bízzunk, ne csak a “puskaporban”.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.