Lesz, ami lesz…

Igencsak lényeglátó megállapításokat tett az erdélyi magyarság helyzetét összefoglaló előadásában Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester az RMDSZ helyi szervezetének szerdai tisztújító ülésén. A Van-e magyar jövő Erdélyben? kérdésre megfogalmazott válaszokból tisztán kitűnik, mik lehetnek a közössége sorsát szívén viselő politika szervezet, egyén feladatai a következő néhány évben, évtizedben.

Íme a lényeg: Trianon után a román állam a magyar közösség eltüntetését tűzte ki célul – mutatott rá Antal. Ezt szolgálták – rendszerektől függetlenül – mindazok a politikai, gazdasági és etnikai homogenizációs törekvések, amelyeket ennek a célnak az elérése érdekében hoztak. Sorra váltak román többségűvé az erdélyi nagyvárosok: Kolozsvár, Nagyvárad, Szatmárnémeti. Székelyföld egykori fővárosa, Marosvásárhely „eleste” után ma már Sepsiszentgyörgy a román etnikai terjeszkedés fő célpontja. Bár, ha hinni lehet a statisztikáknak, Székelyföldön megváltoztak a demográfiai trendek: a román lakosság létszáma nagyobb arányban fogyatkozott, mint a magyar.

Antal Árpád kimondta a sokak által tagadott tényt : amióta a román hatalom számára nyilvánvalóvá vált, hogy számításaik nem váltak be, az erdélyi, különösen a székelyföldi magyarság életképesebbnek bizonyult, mint ahogyan azt hitték, beindította a magyarság elleni hibrid hadjáratot. Ami gyakorlatilag a nem hagyományosan katonai eszközök kombinált módon történő bevetését, azaz a propaganda, a gazdasági eszközök, a lélektani hadviselés, a félrevezetés, a szabotázs, a bomlasztás összehangolt és körmönfont alkalmazását jelenti.

Mindezek ellenére a székelyföldi elvándorlás mértéke jóval alacsonyabb, mint egyes román régióké, ahonnan a lakosság közel fele vándorbotot fogott. Igaz, a háromszéki 21,98 százalékos fogyás sem szívderítő. A megoldás kézenfekvő: a gyerekvállalás. „A legjobb válaszunk mindarra, amit a román állam velünk szemben végez az, ha sok gyereket vállalunk. Ha bátor a közösség és mer sok gyereket vállalni, akkor nyerni tudunk” – állítja a szentgyörgyi polgármester. Aki megfogalmazta a célt is: Sepsiszentgyörgy – mára a legnagyobb magyar többségű erdélyi város – legyen Székelyföld szíve! Ez tiszta beszéd. Sőt, tekintve a jelenlegi nemzetpolitikai kontextust, nem is elérhetetlen.

„Most alapozzuk meg a következő száz évet, ehhez pedig Sepsiszentgyörgyön olyan közpolitikákat kell kialakítani, amivel el tudjuk érni, hogy az erdélyi magyar fiatalok ide jöjjenek tanulni, bulizni, dolgozni és családot alapítani” –  vázolta fel Antal Árpád.

Nem tehetem meg, hogy ne emlékeztessek: korábban, amikor 2000-ben Marosvásárhelyen először választottak román polgármestert, már hallottunk hasonlót. Akkor az RMDSZ elnöke, Markó Béla ígért Vásárhely-stratégiát szinte azonos célokat megfogalmazva…

Aztán lett, ami lett.

Ez is érdekes

Himnusz a szabadságról

A sors különös kegye folytán érdekes, de inkább értékes élménnyel gazdagodhattam a minap: Budapesttől Kolozsvárig …

egy hozzászólás van

  1. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a nagy szabadságharcokos, mint a Momentum, AI, HB, stb mikor fogja felemelni a hangját a határon túlra szorult magyar kisebbségek érdekében, mert eddig a pl a melegekért állandóan felszólaltak, pedig az nem is kisebbség, hanem egy deviáns magatartásforma.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük