Leltár

Ha minden igaz, 2021-ben újra népszámlálást tartanak Romániában. Nem állhatom meg, hogy meg ne jegyezzem: mint minden statisztika, a cenzus is a megrendelő, azaz az állam szája íze szerint kozmetikázza – magyarán: hamisítja – az adatokat. Hogy pedig mit kíván az egységes és oszthatatlan, sőt nemzeti román állam, nos az a százesztendős gyakorlat, tapasztalat alapján világos: hogy mennél több román, és mennél kevesebb magyar nemzetiségű állampolgárt számoljanak össze. Mintha a nagy számok törvénye alapján bekövetkező fogyásunk – a kétségbeejtő demográfiai trendekben tetten érhető  önsorsrontásról most szót se ejtsek – mértékével nem lennének megelégedve, még rá is segítenek egy-egy „elfogulatlan” statisztikával.

Jövőre tehát újra megszámlálnak. A korábbi gyakorlathoz képest, ezúttal változott módszer szerint történik majd a cenzus. Az összeírásnak három szakasza lesz: elsőként összegyűjtik, összegezik a lakossági nyilvántartónál, a nyugdíjpénztárnál, az egészségbiztosítási pénztárnál, a telefonszolgáltatóknál fellelhető adatbázisokat. A másodikban lehetőséget biztosítanak a lakosságnak online kitölteni a kérdőívet. A harmadik menetben számlálóbiztosok keresik fel azokat, akik kimaradtak az online fázisból. Magyar szempontból a legfontosabb változás, hogy ezúttal lehetőség lesz magyar nyelvű kérdőív használatára is, amit megkönnyít majd, hogy most először elektronikus módon folyik majd a teljes adatgyűjtés.

Hogy a felsoroltak, a lehetőségek kategóriájába tartozó könnyítések segítségével mennyire valósághű képet kapunk majd arról, hányan vagyunk, lehetünk magyarok Romániában, nos, az a jövő zenéje. Ismerős a mondás: minden eszköz annyit ér, amennyit a használója. Mindenestre az a tény, hogy a fertőzöttségi ráta kiszámolásánal Bukarest esetében egyesek 2,3, míg mások 4,6 millió lakossal számoltak – a két számadat közötti eltérés nagyságrendileg megegyezik egy Budapestnyi város népességével –, mindent elárul arról, mennyire kreatívan bánnak errefelé a számokkal.

Egyébként a 89-es rendszerváltás utáni népszámlálások közötti időszakokban – részben a születések számának csökkenéséből, részben a kivándorlásból fakadóan – nagyjából 200-200 ezerrel fogyott az itteni magyarság létszáma, az 1992-es 1,6 millióról a 2011-es 1,2 millióra. A nagy kérdés: jövőre leszünk-e még 1 milliónyian?

Ez is érdekes

Himnusz a szabadságról

A sors különös kegye folytán érdekes, de inkább értékes élménnyel gazdagodhattam a minap: Budapesttől Kolozsvárig …

egy hozzászólás van

  1. Szomorú, de érthető. E következtetést azon Erdélyből áttelepültek véleményére alapozom, akik boldogan mennek vissza szülőföldjükre és örömmel jönnek vissza az Anyaországba, élni, lakni, dolgozni. Itthon-otthon keserű érzésével. A többiek, a nagy elégedetlenkedők, akik a „rendszerváltáskor” jöttek, mind továbbmentek Nyugatra és még arrébb Kanadába, mert nem a várt Kánaánra leltek.
    A népszámlálásról annyit, hogy nemcsak a hivatalok csalhatnak, hanem a kitöltők is, mert – legalábbis Magyarországon – a kérdezőbiztosok nem kérhetnek, vehetnek kézbe semmilyen okiratot, bemondásra töltik ki az íveket, hogy a netről ne is beszéljünk.
    No és itthon a görögökön kívül nem találkoztam olyan egyénnel, aki ne magyarnak vallotta volna magát… Odaát lehet, hogy fordítva is előfordulhat?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük