Hol a lé?

Visszaéltek a magyar állam bizalmával, rosszhiszeműen kezelték a magyar adófizetők pénzét az RMDSZ Bihar megyei vezetői. Nyolcszázezer euró tűnt el kézen-közön a nagyváradi Ady-központra szánt magyarországi anyagi támogatásból. A csak részben elkészült úgynevezett Ady-központot új tulajdonosa a napokban dózeroltatta le. 800 ezer eurónak, azaz 264 millió forintnak pedig nyoma veszett. Azazhogy nem egészen.

Ime a történet röviden: 2001-ben, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület a Széchenyi-terv keretében 1,1 millió eurót nyert egy Érmindszentre tervezett kulturális zarándokhelyre és idegenforgalmi célú létesítményre. A magyarországi kormányváltás után a Medgyessy-kabinet az elnyert támogatást az RMDSZ bihari pártalapítványának, a Mecénásnak játszotta át.

2008-ban egy helyi önkormányzati ellenőrzés során kiderült: a nagyváradi Ady-központ elkészült épületében nem csupán közhasznú tevékenységet folytattak, ezért 230 ezer lejes adóhátralék állapítottak meg a tulajdonos Mecénás Alapítvány terhére. 2014-ben az önkormányzat és az alapítvány között köttetett cseremegállapodás értelmében utóbbi elcserélte a terület használati jogát és a szállodatorzót az ún. Léda-házra. Az előbbieket 310 ezer euróra becsülték, az utóbbit 283 ezer euróra, a különbözetet pedig beszámolták a felhalmozott adóhátralékba.

2015 augusztusában a félkész épület tulajdonjogát 920 ezer euróért a közismerten Szekus bekötöttségű, azóta elhunyt Mudura Sándorhoz tartozó cég szerezte meg. A Lotus Center nevű bevásárlólözpontot tulajdonló cég volt egyébként az RMDSZ-es alapítvány létrehozója is. Ők voltak azok, akik a komplexum lebontásáról döntöttek.

A másfél évtizedes történet végeredménye: nulla. És közben az átutalt 1,1 millió eurós magyar állami támogatásból mindössze egy 283 ezer eurót érő építkezéssel tudott elszámolni a Mecénás Alapítvány, 800 ezer euró pedig, azaz 264 millió forint gyakorlatilag eltűnt.

Az ügy tisztázását remélve Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnöke 2015 őszén feljelentést tett a DNA-nál Kiss Sándor, Biró Rozália, Lakatos Péter, Szabó Ödön RMDSZ-es politikusok, a Mecénás Alapítvány vezetői ellen.

 

 

Ez is érdekes

Himnusz a szabadságról

A sors különös kegye folytán érdekes, de inkább értékes élménnyel gazdagodhattam a minap: Budapesttől Kolozsvárig …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük