Gáz van – palagáz

Nézem, olvasom, hallgatom az ukrajnai háborúról szóló híreket, beszámolókat, kommentárokat. Információkat szeretnék, de nehéz különválasztani a híreket az álhírektől. Van mindenikből bőven, néha túl sok is. Bombáznak velük, lehetetlen kitérni előlük. Dúl az ádáz harc az információs hadszíntéren is, a közösségi média szokása szerint túltesz mindenen: manipulál, ahogyan a csövön kifér.

Errefelé, ahol élek, közvetlen tapasztalatok híján, csak kevesen tudják, tudhatják elválasztani a búzát az ocsútól, a féligazságot a teljes hazugságtól. Ha jól meggondolom, ennyi információnak nevezett akármivel felvértezve, bárki szakértőnek kiálthatja ki magát, s már hordhat össze hetet-havat, legalábbis az ukrán helyzetet illetően. De még a hitelesnek tűnő szakértők is olykor józan paraszti ésszel felfoghatatlannak tűnő állításokat eresztenek meg.

Hallani a történelemre hivatkozó józan érveléseket, amiként a közelmúlt politikai eseményeiból kiinduló következtetéseket is. Egyesek a történelmi jogokra, mások a nehezen értelmezhető nemzetközi jogokra hivatkozva érvelnek. Mind-mind szobahőmérsékleten, kényelmes fotelben kifejtett okoskodásokat, nagyrészt olyanokét, akik legjobb esetben kibicnek, ha minősíthetők. A kibicnek pedig, mint tudjuk, semmi sem drága. Még háborúban sem.

A lényeg: az igazán jelentős, a történelem alakulását befolyásoló, meghatározó eseményekről többnyire soha, vagy csak jóval azok lezajlása után szerezhetünk tudomást. Amiről beszámol a média, amit megírnak a történelemkönyvek, az nem más, mint sötétben való tapogatózás, vagy szándékos parasztvakítás. Ismerjük el: a zsurnalisztának, bár hajlamos azt hinni, hogy világraszóló események szemtanúja, sőt hiteles krónikása, rendszerint lövése sincs az események valódi hátteréről, azok szinte mindig titokban maradnak.

A politika mozgatórugója köztudomásúlag az érdek. Az olykor nagyon kicsinyes anyagi érdek. Szerintem, minden homályos történelmi és nemzetközi jogokra való  hivatkozás helyett, azt kellene keresni Ukrajna esetében is… Talán ide tartozik, talán nem, de a hír szerint legalább 120 palagázzal megrakott amerikai és európai hajó indult el az USA-ból Európa felé. Ami köztudomásúlag – legalábbis ez idő szerint – drágább, mint az orosz gáz, és a tárolása sem megoldott.

Mit lehet erre mondani? Gáz, az van…

Ez is érdekes

Himnusz a szabadságról

A sors különös kegye folytán érdekes, de inkább értékes élménnyel gazdagodhattam a minap: Budapesttől Kolozsvárig …

egy hozzászólás van

  1. „Amiről beszámol a média, amit megírnak a történelemkönyvek, az nem más, mint sötétben való tapogatózás, vagy szándékos parasztvakítás…”

    Erről van szó! De az emberek legnagyobb része még mindig azt hiszi hogy „mindent tud, jól informált”, csak azért mert előző este végignézte a 3antenna, retekklub, digitv, duna, cnn, stb, stb szennycsatornákon zajló cirkuszmutatványokat. Ráadásul elolvasta a pofakönyvet, és megosztott, és lájkolt, és…
    Pfuj! Sajnos ide süllyedtünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük