Folytatódik a román szappanopera

A hét elején újabb fejezetéhez érkezett a közvetlen résztvevőkön kívül senki által komolyan nem vett, inkább kétes értékű szappanoperához, mintsem felelős politikához hasonlatos, újra és újra fellángoló hatalmi harc: a szocdemek (PSD) bizalmatlansági indítványt kezdeményeztek az Orban-kormány ellen. Komolyabb helyeken magukra valamit is adó politikusokból álló pártok ilyent általában csak kormánybuktató szándékból tesznek. Dehát – száz éve tapasztaljuk – Románia nem az a hely. Itt minden tett, kijelentés után ajánlatos, ha a mögöttes szándékot keressük, mert biztosan ott rejtőzik, mert az ad értelmet mindennek.

Akkor próbáljuk megfejteni: miért, mi célból indítványozták épp most, s nem máskor a bizalmatlansági indítványt? A PSD ideiglenes elnöke azzal indokolta a lépést, hogy szerinte „betelt a pohár”, és a kormányról szólva „itt az ideje, hogy vagy eltűnjenek, vagy pedig börtönbe menjenek…” A politikus szerint a kormányzat a hibás a járvány elszabadulásáért, mivel csak a helyhatósági és a későbbi parlamenti választásokra koncentrált, az egészségügyet pedig hagyta ebek harmincadjára jutni. Továbbá: klientelizmussal is megvádolta a kormányzó liberálisokat (PNL), akik a saját embereiket ültették különböző állami vezető funkciókba. Ami, mondjuk, igaz, de azonnal tegyük hozzá: ezt tették a szocik is korábban. Az pedig tény, hogy a koronavírus-járványból a liberális klientúra húzott hasznot.

A megválaszolandó kérdés: mi célt szolgálhat a kormánybuktatás, mi várható az után? Az világos, hogy az új kormányra kettős feladat vár: a járvány – vagy inkább a járványkezelés során hozott rossz intézkedések sora? – okozta gazdasági válság enyhítése és a parlamenti választások előkészítése. Az elsőt szerintem már rég a Fennvalóra bízták, a legfontosabb, hogy ki szervezheti meg a választásokat. Mert élénken él a fejekben: a legnagyobbat – és persze: következmények nélkül – az csalhat…

A jelenlegi parlamenti erőviszonyok fényében úgy fest, hogy komoly az esély a kormánybuktatásra. A szükséges 233 szavazatból a PSD-nek van 205, amihez ha hozzáadjuk a két exkormányfő pártjainak, a Tariceanu-féle ALDE-nak, illetve a Ponta-féle Pro Romania-nak a szavazatait, a Iohannis szóhasználatával „az én kormányomnak” máris csomagolnia kell. Figyelem: megy vagy marad a „Lajcsi-kormány”, nem az RMDSZ-en múlik. Elmúltak azok az idők, amikor az RMDSZ jelentette a mérleg nyelvét, amikor a voksain múlott egy-egy kormány sorsa. A mindenkori hatalom szemszögéből tekintve mára már amolyan felesleges ötödik keréknek számít a magyar(?) alakulat. Velük vagy nélkülük: egyre megy.

Facebook hozzászólások

Ez is érdekes

Megünnepeltetnék velünk Trianont

Döntött a román képviselőház: elutasította az államfő kérését, hogy tárgyalja újra – esetleg módosítsa – …

44 hozzászólás

  1. Jáger László

    Na és mi köze ehhez MO-nak!!!???..
    Ez román belügy….
    maradjunk ennyiben…
    barátilag
    J.L.

    • Mivel 1,5 millió erdélyi magyart is érint minden, ami Romániában van, ezért nekünk is van közünk hozzá. Akár tetszik, akár nem.

  2. Jáger László

    Ez az 1,5 millió közel 800 ezer ha tetszik,ha nem…
    csak ennyi
    barátilag
    J.L.

    • Szentgyörgyi László

      És ezt hogyan számolta ki?
      Mert a népszámlálási adatok mást mutatnak.
      Barátilag Sz. L.

  3. Jáger László

    A 2011 évi romániai népszámláláskor 1 millió 227 600 fő vallotta magát magyarnak…
    Azóta azonban sok víz folyt le a Dunán…..
    Sok 100 ezer ember költözött MO-ra vagy más európai országba ezért a 800 ezres becslés hitelesnek fogadható L!!
    Ha több annak csak örülni lehet….
    barátilag
    J.L.

    • zolatiguszti

      És aki Mo -ra költözött az egyből le is mondott a Román állampolgárságáról meg az ottani vagyonáról igaz Jéger úr!
      Tudnám akkor miért rugózik a Román közvélemény a külföldi levélszavazatokon?

  4. Jáger László

    Az összetartozás emlékhelye….
    Ez +mi a fene!!???..
    Régebben ezt úgy hívtak faluhelyen,hogy ez a kocsma….
    Itt gyűltek össze a férfiak és itt emlékeztek az elmúlt eseményeire és itt morfondíroztak a jelenről és a jövőről.
    Itt szövődtek a barátságok….

  5. Jáger László

    OV egója az egekbe szökött!!
    MO nem engedheti + magának,hogy gyenge és kicsi legyen!!!
    Ez az egér szindróma nála…….

  6. Jáger László

    Szemerédy Endre a legjobb magyar matekos!!??…
    Hát ezt még Szent István sem tudhassa…

  7. Jáger László

    Vona +védte szijjártót…
    Vona nem látja a fától az erdőt!!
    Itt nem az a lényeg,hogy a miniszter üdül,hanem ,hogy 1 miniszter 1kinek a hajóján üdül!!???
    Baráti szívességből,avagy pénzért!!???..
    Ha baráti szívességből azkor ezt Lfogadhatja-e 1 miniszter!???
    Ha pedig pénzért azkor közpénzből avagy magánpénzből!!!
    Kérdés pontosabban az
    ki fizeti a révészt és a vámot!!!????…
    barátilag
    J.L.

  8. Jáger László

    Orbán Gáspár is letette a tiszti esküt!
    Na és milyen haderőnemnél fog szolgálni!!!???..
    Csak nem lelkiekben erősíti a magyar honvédséget!!!???…
    Bár nem hiszem hogy nagyot tévedek,ha ezt hiszem….
    barátilag
    J.L.

  9. Jáger László

    Hát ez is 1 felejthető nap volt…..
    akárki +lássa.
    Holnap Menyhért nap lesz……
    barátilag
    J.l.

  10. Jáger László

    pesti tv!!
    Ez + milyen szifilisz mutáns!!!:::
    Csak kérdezem
    barátilag
    J.l.

  11. Jáger László

    WHO örömhír
    2 éven belül véget érhet a *vírus járvány!!???..
    Tessenek a feneküket a földhöz verni és a maszkot Ldobni,hamarosan….
    barátilag
    J.L.

  12. Alias tóth laci/torockai lett ismét a 90-100 fős mi hazánk elnöke…..
    gratulálunk nekije….
    barátilag
    J.L.

  13. Jáger László

    4 borsodi városban
    nagyon ózondús a levegő……
    csak ennyi
    barátilag
    J.L.

  14. Jáger László

    Öngyilkos lett 1 szlovákiai férfi,miután +tudta,hogy a*vírus tesztje +lett!!!!
    Hát ez a pasas sem hülyül már + az biztos!!!
    barátilag
    J.L.

  15. Jáger László

    Jeruzsálemben sem bánnak kesztyűs kézzel a tüntetőkkel!!!
    Ott is puhítják ,klopfolják őket rendesen mint a rántott húst a sütés előtt!!!
    Ez LN nem tiltakozik az EU és MO!!!????…
    barátilag
    J.L.

  16. Jáger László

    Demokrácia and migráció…
    Míg Ny-Európa befogadja a migránsokat K -Európa nem fogadja be!!
    Csak ennyi a különbség……
    barátilag
    J.L.

  17. Jáger László

    Érdekesebb
    Na és mit szól a fidex/orbán bíró úr szerencsi-t,újvárosi képviselő kampányához!!!???..
    Csak van róla véleménye!!???
    Na + a saját csúcsjelöltjéhez!!???
    A kis konczról ezidáig 1 árva szó sem esett!!!???..
    Csak ennyi
    barátilag
    J.L.

  18. Jáger László

    Az utóbbi 3 napban 8-an haltak + autóbalesetben…
    Az utóbbi 30 napban 17-en haltak meg a*vírus miatt….
    Csak ennyi összehasonlításként…..
    A2 adat magáért beszél.
    Nem beszélve a más betegségekben naponta elhuvtak számáról amely cirka 370 fő…..
    barátilag
    J.L.

  19. Jáger László

    KunhalmiÁ.
    Molnár Zs idejekorán lépett!!
    Miközben ehhez nincs + a kompetenciájuk!!!
    +nevezték az MSZP ME jelöltjét,habár az az MSZP csak szeptemberben választ pártvezetőséget…..
    Fölöttébb rosszul döntöttek…….
    Hamar beszédnek nincs értelme……
    Maradtak volna csendben,jobban jártak volna…
    csak ennyi
    Máskülönben Karácsony nem az ideális ME jelölt!!
    1 pártoktól független talán jobban összefogná az LNzéket…..
    barátilag
    J.L.

  20. Jáger László

    Őszintén bevallom
    Én annyi gyógyszert fogyasztottam az év 8 hónapjában,mint az elmúlt években összesen….
    Semennyit!!!!!
    Csak ennyi
    barátilag
    J.L.

  21. Jáger László

    MO nem rasszista
    Sőt szereti a zsidókat,cigányokat,arabokat,kínaiakat….
    A magyar kormány befogadja őket!!!
    Kivéve,ha nem!!!
    Hát istenem!!!???..
    Emberek vagyunk!!???…
    barátilag
    J.L.

  22. Jáger László

    Sz peti kimerítően Lmgyarázta,hogy mit is keresett az Adrián Sz laci jachtján!!!???…
    Magánügy!!!
    Csak ennyi
    barátilag
    J.L.

  23. Jáger László

    A magyar kormány nem tart igényt a 74 milliárd forintos Norvég alapokra!!!
    Miért???
    Mert nem ő oszthatná a pénzt az NGO-nak….
    Dögöljön + a szomszéd tehene is jelszóval…..
    Nem barátilag
    J.L.

  24. Jáger László

    A Lánchíd balhé lenyugvóban,de most jöhet a Biodóm balhé amit Karácsony nyakába lehet varrni!!!???..
    Habár nem ő kezdte L a beruházást…..
    Erről csak ennyit!!
    barátilag
    J.L.

  25. Jáger László

    Rétváry Bence mint ideológus….
    Nácizmus,kommunizmus ideológiája= a szivárványosok ideológiájával….
    Hát + áll az eszem az ilyen szimbolikán….
    összekavarja a tüzet,vizet,szivárványt a a kdnp hülyeségével politikai szinten…
    Csak ennyi
    barátilag
    J.L.

  26. Jáger László

    Závecz felmérése szerint a fidex népszerűsége óriásit javult az elmúlt 4 évben
    51%-ról 52%-a a biztos szavazók körében…
    Hát ez csodálatos….
    csakennyi
    barátilag

  27. Jáger László

    A fél fidex kormány karanténban/karámban…
    Mit szól ehhez ov!!???..
    Legközelebb hol lesz a kerti party!!!???..
    Ott bevezeti ezután majd kötelező a maxviselést,vagy felmentést ad a törzsfőnök!!!??
    Csak kérdezem
    barátilag
    J.L.

  28. Jáger László

    D Trump hihetetlen szerénységgel,de határtalan optimizmussal fogadta L ,hogy ő lehet a Republikánus párt elnökjelöltje az októberi választásokon….
    Hát még ilyent….
    L sem hiszem……
    barátilag
    J.L.

  29. Jáger László

    7 végén akár 39 fok Celsius is lehet!!???..
    Ha nem azkor tévedtem akár a meteorológia…
    Na majd talán jövőre….
    csak ennyi
    barátilag
    J.L.

  30. Jáger László

    Szíiijártó a belorusz nagykövetség előtt tüntetett Lukasenko LN
    2006-ban….
    Hát így változnak az idők….
    Csak ennyi
    barátilag
    J.L.

  31. Jáger László

    Na és mi köze vj-nek az új lengyel külügyminiszteri kinevezéséhez!!???
    Abszolut semmi!!

  32. Jáger László

    Budaii Gy +védte a magyar külügyet és annak diplomatáit,mert nagyszerű munkát végeztek!!!
    Miközben csak tették a dolgukat és végezték a feladatukat….
    Erről csak ennyit. Nem mellékesen támadta azon médiában dolgozókat akik erről nem számoltak be kellő dicsérettel mint ahogy kivételesen a ps tette!!???…
    Gyula,gyula hát ez szép volt és hozzád illő,méltó írás volt……
    barátilag
    J.L.

  33. Jáger László

    158 fövel nőtt a*vírusos fertőzöttek száma…
    Ehhez nagymértékben hozzájárult a fidex pikniken résztvevők száma…
    Nem tartottak távolságot,nem viseltek maszkot és nem mostak sem kezet,sem fogat,sem lábat….,csak ennyit a saját előírásuk betartásáról….
    barátilag
    J.L.

  34. Jáger László

    Amúgy semmi vész…
    SzIjjártó Kínában járt és hozott újABB 100 MILLIÓ SZÁJMASZKOT MINDNYÁJUNK ÖRÖMÉRE…
    mÁRIS +VAGYUNK VÉDVE!!!???…
    Orbán amúgy is lezárta a határainkat így a vírus a határon kívül marad!!!M????…
    cSAK ENNYI
    Máskülönben mindenki mosson kezet ebéd előtt!!!
    BARÁTILAG
    J.L.

  35. Jáger László

    Beindult az izraeli-arab barátkozás!!??,
    Háttérben minden este az USA politikai, gazdasági lobby áll!!!
    De sikerült nekik valamit letenni az asztalra
    Ennyit az olajról….
    barátilag
    J.L.

  36. Jáger László

    Miskolcon lopnak!
    Mármint gazdasági programot a fidex szerint!!
    Inkább örülnie kéne és támogatni ,hogy a saját programjuk is szerepel a Miskolc eljövendő gazdasági programjában!!
    Ennyit a korrektségről,tárgyilagosságról…
    barátilag
    J.L.

  37. Jáger László

    292-vel nőtt a fertőzöttek száma…
    Maszk ide-maszk oda…
    Ez a vírusunkat 1általán nem érdekli…
    Ő olyan vírus amilyen az influenza,
    Neki nem akadály 1 sebészeti szájmaszk sem!!!
    Átbújik minden lyukon!!!
    barátilag
    J.L.

  38. Jáger László

    Bauernek nem tetszenek az operatív törzs által hozott intézkedések…..
    Mivel vakcina,gyógyszer nincs ezért gyógyítani nem lehet!!!
    1edüli +oldás az adminisztratív korlátozások bevezetése !!
    Amely ugyan félmegoldás ,mert a vírus nem ismeri a határokat és az intézkedéseket!!
    Minden az embereken múlik elsősorban!!!
    Vagy ha ismersz jobbat azkor tedd közkincsé!!!
    barátilag
    J.L.

  39. Jáger László

    A gödi polgármester újra a város élén……
    Várjuk a helyi fejleményeket nagy kíváncsisággal!!!
    barátilag
    J.L.

  40. Jáger László

    OV Bledben kinyilatkoztatta
    Európa bajban,de MO rendben van!!
    Mekkora ennek a pasasnak az egója az nem igaz!!!
    barátilag
    J.L.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük