Arthur a király, Barna csak Tánczos

Leírom, ha netán valaki nem ismerné, a műbalhé kreálásának román receptjét: végy egy barnamedvét – nálunkfelé van belőlük, mint másutt kutyán a bolha –, neve lehet akár Arthur, de feltelezhetően megteszi a Bello is. Igaz, ez utóbbit nem kifejezetten medvék viselik, de ki tudja, még az is meglehet, hogy igen. Aztán lövesd ki, ha nem is éppen a szóban forgó óriás macit, akkor egy másikat, majd keltsd hírét – erre van a média, s hátterében a különböző erre szakosodott szolgálatok –, hogy könyörtelen, de főleg dúsgazdag – vagy csak annak látszó – külföldiek gyilkolásszák a kapitális méretű medvéket Romániában. A végén pedig hintsd meg jól fűszerrel, hogy mindezt az álnok magyarok közreműködésével teszik. Az eredmény garantált: máris sikerült jól felpaprikáznod a tájékozottság, de főleg elfogulatlanság tekintetében gyengén eleresztett román közvéleményt.

Ez történt nemrég, pontosabban azért nem lehet tudni, mikor, mert a kilövési engedélyt állítólag február közepén adták ki, a „gyilkos” lövés szintén állítólag március közepén dördült, a visszhangja, újsághír formájában, pedig csak a napokban ért ide. Emígyen szólt: a kapitális méretű Arthurt a háromszéki ozsdolai vadásztársaság területén lőtte ki az Ausztriában élő Emanuel von und zu Liechtenstein herceg. A román média szerint a kilövés törvénytelen módon történt, az említett vadásztársaság műszaki igazgatójának a cinkosságával. Az oknyomozásban odáig jutott a román média, hogy rokoni szálakat vélt felfedezni az említett műszaki igazgató és a környezetvédelmi miniszter között – Márkos Barna és Tánczos Barna, mivel mindkettő Barna, természetesen nem lehetnek mások, csak rokonok, legalábbis a román oknyomozói logika szerint –, következésképpen követelte a tárcavezető azonnali lemondását.

Miután ily módon sikerült a magyarok ellen hangolni a román közvéleményt, már szinte senkit sem érdekel, hogy közben kiderült, az „oknyomozás” semmi konkrétumra nem derített fényt. Már az sem biztos – legalábbis az ügy kapcsán megszólaló herceg által elmondottak erre engednek következtetni –, hogy valóban Arthur lenne az áldozat…

Bár az egész kezd a viccbéli kabátlopási ügyre hasonlítani, azért nem ártana a szokásos cui prodest? kérdést feltenni.

Ui. Azoknak a magukat állatvédőknek tartóknak pedig, akik krokodilkönnyeket hullatnak Arthurért, azt üzenem: fogadjanak be egy-egy medvét a maguk környezetébe, akarom mondani vadászmezőjükre, aztán majd még beszélhetünk az ügyről…