Arcképvázlat: Borbély László

Az év elején A politika színpadán című beszélgetőkönyvvel haknizta körbe Erdélyt a román kormány volt környezetvédelmi és fejlesztési minisztere, az RMDSZ alapító tagja, jelenleg is egyik legbefolyásosabb figurája, név szerint Borbély László. Igen, az a politikus, aki 2011-ben, az RMDSZ nagyváradi kongresszusán arrogáns hangnemben utasította rendre a Fidesz-alelnökeként felszólalásában az RMDSZ megújulását szorgalmazó EP-képviselőt.

Az esetleges félreértések elkerülése végett szükségesnek tartom megjegyezni, hogy az alábbi sorokat nem könyvismertetőnek szántam, annál az egyszerű oknál fogva, hogy nem olvastam a “művet”, amelyben Ágoston Hugó kérdéseire válaszol emberünk. Marosvásárhely és Kolozsvár után, ahol a parlamenti választásokat megelőző kampány időszakában, annak részeként ismertették a könyvet, a Partiumban éppen a Magyar Kultúra Napja alkalmából tartották ildomosnak a bemutatót. Hogy mi köze lehet egy politikus életrajzi könyvének a kultúrához, azon a jelek szerint nem sokat rágódtak az RMDSZ helyi aktivistái. Arról sem hallhattunk még, hogy “központilag” hány könyv megrendelésére kötelezték az RMDSZ helyi szervezeteit.

Köztudomású, manapság már bárki, aki úgy gondolja, hogy másokat is érdekelhető gondolatai vannak a világ dolgairól, könyvet jelentethet meg. Feltéve, ha van elegendő pénze a nyomdaköltségekre, illetve elég anyagi támogatója… Borbély esetében mindkét feltétel adottnak tekinthető. Hogy kinek van haszna a vállalkozásból, a könyvet megjelentető csíkszeredai Alutus Kiadónak, vagy Borbélynak, netán a kérdező Ágoston Hugónak, arról valószínűleg hiába várunk tájékoztatást. Hogy Borbélynak van-e az olvasókat esetleg érdeklő érvényes gondolata a közösségről, az erdélyi magyarság jelenlegi helyzetéről, annak szellemi, lelki, erkölcsi állapotáról, azt nem tudom megállapítani…

Eddigi politikai pályafutásának közeli tanújaként, szenvedő alanyaként, talán nem tévedek nagyot, ha azt állítom, nem egy Bethlen Istvánhoz fogható politikus, két világháború közötti erdélyi elődeihez, mondjuk Sándor Jánoshoz vagy Willer Józsefhez sem hasonlítható. Mivel a könyvet nem olvastam, kénytelen vagyok feltételezésekbe bocsátkozni. Közismert, hogy a hasonló dolgozatok megszületésének legfőbb motivációja az önigazolás kényszere. Valamint a hatalmas egó, a hiúság. Hogy emberünket mi motiválhatta, azt nem tudhatom, de hogy kisebbségi politikusként szüksége lehet az utólagos önigazolásra, az biztosra vehető…

Ha az eddigiekből nem tűnt volna ki, bevallom: Borbély nem tartozik kedvenceim közé. Igaz, egy politikusnak nem elsősorban szimpatikusnak, hanem hatékonynak kellene lennie választói érdekeinek érvényesítésében. Mindazonáltal, ha a könyvben valaki talál bár egy utalást arra, hogy annak idején környzetevédelmi miniszterként, a kezdeti keménykedés után, miért lágyult meg a környezetszennyező vásárhelyi vegyipari kombinát iránt a szíve, vagy arra, hogy erkölcsileg miként tartja összeegyeztethetőnek, hogy – mentelmi jogának köszönhetően – neki haja szála sem görbült, miközben egykori tanácsosa most éppen börtönbüntetését tölti, ígérem, nyomban elolvasom.