A felelősséget márpedig vállalni kell!

Napok óta a dévai Szent Ferenc Alapítvány egyik otthonában kirobbant pedofilbotránytól hangos a magyar média. Az ügy elkerülhetetlenül politikai síkra terelődött, mivel az említett alapítvány első embere, arca, azaz Böjte Csaba atya a magyar kormány feltétlen anyagi és erkölcsi támogatását élvezte. A balliberális média értelemszerűen rögtön kereszttüzébe vette, nyilván az atyára, s nem mellékesen a kormányra próbálván lőcsölni a teljes felelősséget. A kormányhű orgánumok persze maguk is azonnal reagáltak, s mit tehettek egyebet, védelmükbe vették Böjte Csabát. Nyilván a politikusok sem maradhattak ki, lásd a Varju László és Dömötör Csaba közötti parlamenti csörtét. Annyira elmérgesedett a helyzet, annyira kiéleződött a szembenállás, hogy senki emberfia, aki megszólalni kíván ez ügyben, nem kerülheti el, hogy valamely táborba besorolják. Úgy látszik középút nincsen, azt kiköpi a politikai partizánkodás.

Mindezeket nem szem elől tévesztve, de figyelembe nem véve, valamint a tévedés kockázatát is vállalva, magam is megróbálom kifejteni szerény – és elfogult – véleményem. Lássuk a tényeket: az eset – esetek – megtörténtek. Az általa, általuk kiváltott botrány – Böjte Csaba ismertsége, „celebsége” folytán – meglehetősen hangos. Az olvasottságot, nézettséget, kattintást vadászó média gátlástalan módon ki- és felhasználta a kínálkozó kehetőséget… Az említett okok – ismétlem: az atya celebsége – miatt, úgy fest, mintha kizárólag Böjte Csabáról lenne szó, őt akarják az egyik oldalon „kicsinálni”, a másik oldalon megvédelmezni. Méghozzá mindenáron. A Szent Ferenc Alapítvány által működtetett intézményrendszer, illetve az otthonokban gondozott gyermekek sorsa miatt mintha senki sem aggódna. Még a pedofil szörnyeteg által bántalmazott gyermekekért sem. És ez kétségbeejtő pitiánerségről árulkodik.

Ismétlem: számomra világos, a történet nem Böjte Csabáról szól. Annak ellenére, hogy intézményvezetőként az atya felelőssége megkerülhetetlen, tisztázása minél hamarabb megtörténik, annál jobb – neki is, az alapítványnak is, az otthonoknak is, de főleg a gondozottaknak.

Összefoglalva: a Szent Ferenc Alapítvány, valamint az általa felvállalt feladat a lényeg, s nem az, hogy éppen ki irányítja azt. És ezzel – ebben biztos vagyok! – Böjte Csaba is egyetért.

Ez is érdekes

Tesznek ránk

Amint az előre látható volt, elutasította a luxemburgi székhelyű Európai Unió Törvényszéke a Minority SafePack …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.