Friss bejegyzések

A Ditró-szindrómáról

Alig egy hónapja, hogy kipattant a gyergyóditrói botrány, a az alig ismert székely nagyközség hirtelen a (világ)sajtó érdeklődésének középpontjába került. Történt, hogy a helyi kenyérgyár – mert alkalmazottai számát, a termelés nagyságát tekintve az említett sütöde azért jócskán túlnőtte egy falusi pékség méreteit – két Srí Lankából verbuvált vendégmunkás alkalmazásával próbálta megoldani az akuttá vált munkaerőhiányt. A ceyloni pékek megjelenése hirtelen indulatokat váltott ki a ditróiakból, amit nyomban felkapott a helyi magyar és román nyelvű média, s azonnal megtudta a világ, milyen idegengyűlölők, rasszisták a gyergyóiak. Hogy közben nem a szegény vendégmunkás pékek ellen szólt a tiltakozás, hanem inkább a kenyérgyár tulajdonosa ellen, az már szinte senkit sem érdekelt, az esetről tendenciózusan beszámoló médiamunkásokat aztán végképp nem.

Az azóta eltelt napok, bár a mesterségesen felfújt botrány elülni látszik, semmi újat, semmi lényegbevágót nem hoztak. A magyar érdekképviseleti szervezet  vezetői ahelyett, hogy a konfliktus valódi okainak feltárását segítsék, esetleg megoldást kerestek volna, inkább maguk is elítélték a tiltakozó ditróiakat – lásd Markó Béla, Kelemen Hunor és a diszkrimináció elleni „főharcos” Asztalos Csaba megszólalásait –, igazi polkorrekt módon maguk is a rasszizmus bélyegét sütötték sajátjaikra. Hogy a kép teljes legyen: maga a leköszönő gyulafehérvári érsek, Jakubinyi György is elmarasztalta a hívei mellett kiálló helyi papját. A vállalkozó pedig, ha már maga mögött tudta a politikum támogatását is, a konfliktus feloldása helyett, inkább a kicsinyes dacot választotta, szembement a falusi közösséggel. A helyiek 1800 aláírással ellátott petíciója ellen a kenyérgyár tulajdonosának az volt a legfőbb kifogása, hogy nem román nyelven írták, merthogy „mégis, Romániában élünk”. Sőt, a legfrissebb hír szerint újabb négy péket várnak, ezúttal Nepálból… Ezzel csak újabb olajat öntöttek a tűzre, aminek beláthatatlan következményei lehetnek. Ami már most látható: Köllőék – mert így hívják az istenadtákat – végleg kiiratkoztak a ditrói közösségből. Hogy vállalkozásuk túléli-e a konfliktust –  merthogy egyre kevesebben vásárolják termékeiket –, az a jövő zenéje…

Konklúzió helyett rögzítsünk néhány nyilvánvaló tényt: a ditrói eset kapcsán semmiképpen sem lehet  idegengyűlöletről, netán rasszizmusról beszélni, annál inkább egészséges önvédelmi reflexről. A konfliktus nem a helyiek és a ceyloni vendégmunkások, hanem a helyiek és az őket, jogaikat semmibe vevő munkaadó között alakult ki. És jegyezzük meg: nem elszigetelt esetről van szó. Hasonló példákat bárki mondhat. Köztudomású, hogy az átlagbérek a székely megyékben a legalacsonyabbak. Ott, ahol a politikum és a vállalkozói szféra egészségtelen összefonódása egyértelműen kimutatható. Nem véletlen, hogy a kartellezés gyanúja a sajtóban is felvetődött, anélkül, hogy valaki igazolta vagy cáfolta volna. Az említettek tették lehetővé egy kapzsi, kizárólag saját anyagi gyarapodásának célját követő, mindenkin túlgázoló, elembertelenedett vállalkozói réteg kialakulását Székelyföldön.

Nem véletlen, hogy a bűnesetek kapcsán megválaszolandó kérdés ez esetben is felmerül: cui prodest?  Elsősorban azoknak, akiknek közvetlen érdeke fűződik ahhoz, hogy az etnikailag még homogén régióból a jól képzett munkaerő elvándoroljon, másutt keresse boldogulását, hogy az így keletkezett űrt másokkal, akár távol-keletiekkel pótolják. Egyelőre. Teszik mindezt azzal a nem titkolt hátsó szándékkal, hogy hátha megtelepednek, megbontva az itteni tömbmagyarságot.

Jó, ha tudják a székelyföldi köllő-félék, hogy mi is tudjuk, és azt is, hogy tetteikért előbb-utóbb elszámolással tartoznak majd. Ha másutt nem, a Fennvaló előtt.

Facebook hozzászólások

Ez is érdekes

Hulljon a férgese!

Romániában ez idő tájt csúcsokat döntöget a napi koronavírus-fertőzéses esetek száma. Mennél több tesztet végeznek, …

26 hozzászólás

  1. Jáger László

    Kiderült!!!
    Ditrón szeretik a kenyeret és a pékeket is!!!
    A ceyloniakkal sincs már baj,mert továbbálltak….
    Szent a béke Ditrón!!!!!!???…
    barátilag
    J.L.

  2. Négy nepáli az pont kétszer annyi, mint két ceyloni, ezért, ha a két ceyloni napi 200 kenyeret sütött, akkor a 4 nepálitól elvárható legalább 400 kenyér naponta. Bár, ha a ditróiaknak nem fog ízleni a nepáli kenyér sem, akkor a küllőék előbb – utóbb ss,,ban lesznek.

  3. “TÖKFEJ” : “… ha a ditróiaknak nem fog ízleni a nepáli kenyér sem, …”
    JÁGER : “A ceyloniakkal sincs már baj,mert továbbálltak….”
    Ezek alapján nem könnyű eldönteni, hogy JÁGER a tökfej, vagy “TÖKFEJ” a nagyobb tökfej.
    Amit mindkét fórumozóról tudunk, hogy nem kedvelik a ditrói magyarokat, akikben még van természetes önvédelemre hajlam. Igen, vannak magyarul beírók, akik NEM KEDVELIK a “valódi” magyarokat! Ezért gúnyolódnak rajtuk.
    JÁGER beírásaiból azt is tudjuk, hogy elkötelezetten ballibes beállítottságú. Nála a nemzetben gondolkodó magyarok iránti ellenérzés (Niedermüllerhez hasonlóan!) természetes.

  4. Jáger László

    1 biztos zsémbes nem 1 helikopter amint látható….
    Szerencsére semmi közöm a ditróiak ügyéhez sem zsémbeske azon tudásához amit most szíveskedett +osztani velünk..
    Zsémbeske azt is tudja,kitalálta nagy eszével ,hogy én mit is gondolhatok mondjuk róla és az ő nemzeti gondolkodásáról….
    Ezt nem osztom +mert nem lenne+!!!
    barátilag
    J.L.

    • MIT ÍRT korábban önvallomásként JÁGER?
      Jáger László írta ide: “MADARAT TOLLÁRÓL” (febr.16) 2020-02-18 : 06:21
      Orbán anno liberális volt,sőt a Liberális Internacionálé alelnöke is!!!!!
      Liberális= diplomás kommunista!!???::
      Hát ez ami tökéletes baromság,még ha orbán is mondta!!!:..
      barátilag
      J.L.

      Zsémbes írta JÁGER-nek 2020-02-23 : 05:14
      JÁGER idézet: “madarat tolláról” “Orbán anno liberális volt” – tegyük hozzá: 30 évvel ez előttről próbál okoskodni a “nagyokos” JÁGER.
      Az életük folyamán a szerzett tapasztalatok, felismerések által az emberek elképzelése erről-arról szokott változni. (Kivéve a tapló agyú “NAGYOKOSOKAT”!) Például Orbán fiatalon (30 éve!) elsősorban az antikommunista, liberális SZDSZ párttal szimpatizált. Ez így igaz. DE A LIBERÁLIS SZABAD DEMOKRATÁK SZÖVETSÉGE VÁLTOZOTT ANTIKOMMUNISTÁBÓL KOMMUNISTA BARÁTTÁ 1992-94 között.!!! (Erről nem írt JÁGER!) Ez után, vagyis erős csalódás után(!) Orbán eltávolodott a liberális SZDSZ-től. Sokan annak is jelentőséget tulajdonítanak Orbán életében, hogy Antall József a kórházban röviddel halála előtt hosszan beszélgetett Orbánnal. Nem vitatható, hogy Orbán politikai alapvetése 1994 után változott. És ezt a változást el tudta fogadtatni a Fidesz alapítók többségével is.(!) Így lett évek alatt az “SZDSZ ifjúsági szervezetéből” nemzeti, konzervatív irányultságú párt. Csak hangsúly eltolódás történt: fiatalosan liberálisból konzervatív középkorúvá lettek a Fideszesek.
      NA DE MI TÖRTÉNT AZ OLYAN KOMMUNISTÁKKAL, AKIKBŐL 1990 után egyik pillanatról a másikra “ÉLKAPITALISTA” LETT. MAJD nem sokára “ÉLLIBERÁLIS”. A Magyar Szocialista Párt derékhada VÁLLALTAN KOMMUNISTÁBÓL “alakult át” VADKAPITALISTÁVÁ. Ez nem csak hangsúlyeltolódás volt! Ez 180 fokos FORDULAT volt! Miként az antikommunista SZDSZ összebútorozása a pár éve még magukat kommunistáknak vallókkal is 180 fokos fordulat volt.(!!!) ERRŐL SEM TESZ EMLÍTÉST JÁGER!
      A mostanában a beírásai alapján “nagyokos” liberál-globalista (vélhetően volt kommunista) JÁGER miért nem említette még soha a KOMMUNISTA ÉLCSAPAT átöltözését KAPITALISTÁVÁ??? Esetleg mert maga is érintett?!

      Jáger László “válasza” ZSÉMBES-nek 2020-02-23 : 06:01
      Nem zsémbesen csak szerényen +jegyzem
      Én nem lettem köpönyegforgató mint 1Sek….
      nem lettem a kapitalizmus híve,szószólója sem…
      1Xű mérnökember lettem anno…
      Elveim a régiek ,nem változtattam rajta a széliránytól függően!!!!
      Orbán nem fejlődött ,hanem úgy változtatta/változtatja a az álláspontját ahogy más a fehérneműjét
      Így lett az egyházellenes ifjoncból illeberális bigott vallási fanatikus már amiként viselkedik!!!!
      No persze +engedem,hogy ez a képmutatás a politika része,csak ennek semmi köze a elvhúséghez etikához…
      Látszólag olyan szegény mint a templom egere,de a pénzeszsákot szerfelett dugdossa…..
      Ezt mindenki tudja!!!???..
      csak ennyi barátilag
      J.L.

      JÁGER február 23-i beírásából a következők derülnek ki:
      JÁGER erősen terhelt a korábbi rögeszméivel. Kényszerképzeteinek középpontjában Orbán áll. Olyan állításai vannak JÁGER-nek, például Orbán vallásosságáról, hitéről, melyről NEM LEHETNEK valódi ismeretei.
      JÁGER nem reagált arra, amit beírásomban (23-án) feltártam a kedvelt elvtársaival kapcsolatban.
      JÁGER beírása alapján beteges gyűlölködő, rágalmazó.

      • Orbán kb. annyira vallásos, mint a Mao meg a Sztálin voltak együtt.

        • “TÖKFEJ” : “Orbán kb. annyira vallásos, mint a Mao meg a Sztálin voltak együtt.” – “TÖKFEJ”-től nem lehet meglepetés egy kényszerképzet beírása.

  5. Jáger László

    Na és most kik sütik a kenyeret ditrón!!!
    fölöttébb érdekelne ez a világpolitikai esemény!!!???..
    barátilag
    J.L.

  6. Jáger László

    Már csak a nepáliakra lennék kíváncsi,hogy ők hogy vannak!!!??,
    amúgy mindenkinek friss cipót és jó étvágyat kívánok az ebédhez…
    barátilag
    J.L.

  7. Jáger László

    Köllő úr ismét alkalmaz 3 ceylonit és 3 nepálit a pékségében….Szent a béke ditrón!!!???…Csak ennyi
    barátilag
    J.L.

  8. JágerLászlój

    És ma is +sült a kenyér és a zsömle Ditrón….
    barátilag
    J.L.

  9. Jáger László

    A szindráma!! ma már a múlté mindenki békésen teszi a dolgát úgy mint régen!!!???…
    barátilag
    J.L.

  10. zolatiguszti

    Semmi gond kedves románkák, lehet tolni a tömb magyarság megbontósat, csak van egy gond.Ha ti így akkor mi meg úgy. Ha eljön a nap akkor mi is kb úgy fogjuk telibe szarni az etnikai viszonyokat ahogy ti és még onnen is kipucolunk benneteket ahol a monarchia idején már éltetek.Hja hát ha nektek ez a játékszabály jön be akkor élvezzétek ki!Takarodik mind a regába!Akkor is ha egész Erdélyben két egyfogú 80 éves székely fog bolyongani csak egész álló évben.

  11. Jáger László

    Na ettől még nem lesz több magyar Erdélyben,csak több román anyanyelvű a jövőben
    Erre kell reálisan számítani a 800 ezer fős magyarságnak……..
    ilyen a román migráció,….
    Románok be,magyarok ki….
    barátilag
    J.L.

    • “JÁGER” : “”Na ettől még nem lesz több magyar Erdélyben,csak több román anyanyelvű a jövőben …””
      “JÁGER” megint kárörvendően élcelődik az erdélyi magyarságon március elsején!
      NEM VETTE ÉSZRE a febr. 29-i kifejtést “JÁGER” többi önvallomásos beírásáról.

  12. Jáger László

    Csak 1-2 +jegyzést tisztelt uram
    Én nem lettem kapitalista rendszer híve
    Nem lettem orbán hívő,de elfogadom ,hogy ö se lett a szocializmus híve…
    Orbán vallásosságáról +van a szerény véleményem ,de ezt ne firtassuk…
    Ő református én pedig katolikus ,de ebben nincs semmi különös…
    Máskülönben másokért nem vagyok felelős,csak önmagamért…
    Én is voltam már óvodás,úttörő,KISZ tag sőt még MSZMP tag is….
    Nézeteimet mindig vállaltam,véleményem mindig volt, de eszmét soha nem cseréltem érdekből ,mint 1S mai vezetők!!!!
    Nagyjából kielégítő a válaszom !!??..
    barátilag
    J.L.
    J.L.
    Barátilag

    • “JÁGER” : Csak 1-2 +jegyzést tisztelt uram
      Én nem lettem kapitalista rendszer híve
      Nem lettem orbán hívő,de elfogadom ,hogy ö se lett a szocializmus híve…
      Orbán vallásosságáról +van a szerény véleményem ,de ezt ne firtassuk…
      “JÁGER” primitív és nagyon buta ember. Ez derül ki a beírásaiból. A beírásai önvallomásosak.

    • “JÁGER” : “Csak 1-2 +jegyzést tisztelt uram
      Én nem lettem kapitalista rendszer híve …” – ezt régen sejteni lehetett!
      “JÁGER” beírásai önvallomások. Aki olvassa “JÁGER” szapora beírásait a
      fórumra, az valamelyest megismerheti a beíró közéletről vallott elképzeléseit.
      Magam is “JÁGER” beírásaira támaszkodom, amikor reagálok “JÁGER” beírásaira.
      Amit biztosan tudhatunk, hogy NAGYON NEM KEDVELI Orbánt. Ezért iránta “szigorú” és “igazságtalan”. Arról azonban nem ír JÁGER, akit kedvel. Elhallgatja ki a favoritja! De nem nehéz kitalálni! NINCS NAGY VÁLASZTÉK az ellenzéki oldalon. Aki hozzá hasonlóan gyűlöli Orbánt, az Gyurcsány, valamint a régi elvtársai, meg az új, fiatal elvtársai. A paletta széles. “JÁGER” : “Nem lettem Orbán hívő,de elfogadom ,hogy ö se lett a szocializmus híve…” – érthető, a szocializmusnak, és a “régi” kommunistáknak ma is vannak hívei. Tudjuk. Valóban igazat állít JÁGER, idézem: “Nézeteimet mindig vállaltam,véleményem mindig volt, de eszmét soha nem cseréltem …”
      Nem lepett meg a beírása. Eddig is tudtam “hol áll” “JÁGER”.

  13. Jáger László

    +bukott a kormány!!
    Azkor most jönnek az új választások!!!???
    Csak propán bután kérdezem!!!???….
    És azkör lesz magyar-magyar összefogás!!???..
    Ezt is kérdezem!!!???..
    barátilag
    J.L.

    • “JÁGER” írta : “+bukott a kormány!!” (03.04-én délelőtt írta ezt “JÁGER”.)
      Van aki már délelőtt is részeg? Úgy látszik, van aki már délelőtt is …

  14. Jáger László

    ludovic orban kormánya +bukott febr.5.-én Romániában a parlamenti szavazáson…
    barátilag
    J.L.

  15. Jáger László

    Drága zs barátom
    okfejtése racionális ,de mit és kit akar ezzel +győzni
    Engem biztosan nem ,mert különösebben nem is érdekel!!!
    Talán csak nem saját magát és a rendszerbe való hitét!!??,
    Hát csak rajta turbózza magát és maradjon továbbra is gorbán hívő ….
    Ezzel nálam nem megy semmire …Mondhatni nem oszt nem szoroz az ilyen olcsó pr fogás…
    Remélem ezután nálam nem kísérletezik…
    Ahogy a csak a fidex,theo,na ne mond,köhécseltem,elvtársak sem…
    Ez a jobboldali szindróma nálam nem válik be…
    1enesen kontraproduktív…
    barátilag
    J.L.,

    • JÁGER idézet: “madarat tolláról” “Orbán anno liberális volt” – Ez így igaz! És már láthattuk “JÁGER” tollait is. Csak ennyi volt a cél.

  16. Jáger László

    Amúgy csendesen telik ez a pénteki nap …
    semmi izgalom….
    Jó étvágyat kívánok mindenkinek!!
    barátilag
    J.L.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük