Nem mondok újat, amikor azt állítom: Románia a korlátlan lehetőségek országa. És a korlátolt képességű államhivatalnokoké – tenném hozzá azonnal. Ez utóbbiban azért nem lennék annyira biztos. Mert mi van, ha a korlátoltság kizárólag a hozzám hasonló beavatatlanoknak, a felszínes szemlélőknek szánt látszat? A háttérben pedig ott a pőre valóság: a mindenen átgázoló gátlástalan haszonvágy.
Az elmúlt héten az olasz álplasztikai sebész esete borzolta a kedélyeket, aki 2018 tavaszától négy bukaresti magánklinikán vágta-szabta-alakította a celebeket. A sajtó kiderítette, hogy a magát esztétikai sebésznek kiadó férfi korábban Nagy-Britanniában, Spanyolországban és Olaszországban is dolgozott, mindenféle képesítés nélkül. Igaz, szülőhazájában korábban már másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek hasonló csalásért. A nyolc általánost végzett olasz állampolgár életrajzában állítólag az áll, hogy az USA-ban szerzett diplomát.
Emberünk az orvosi kamara engedélye nélkül, csupán a közegészségügyi igazgatóság által kibocsátott jóváhagyással gyakorolta „hivatását”. Az esetet a román média napokig követte, ennek következményeként az egészségügyi miniszter is állásfoglalásra kényszerült: azonnal vizsgálatot rendelt el azzal kapcsolatban, hogy a bukaresti közegészségügyi igazgatóság miként adhatott működési engedélyt az álorvosnak.
Jóformán még el sem ült a botrány által kiváltott hagzavar, máris robbant a hír: az olasz álorvos engedélyét román álügyvéd szerezte. Ez abból derült ki, hogy az azóta előzetesben ülő olasz azt állította, hogy megbízott egy ügyvédet, aki jelentős összeg fejében kijárta neki, hogy megkapja a szükséges szakhatósági engedélyt. Utánanéztek: az ügyvéd nem szerepelt az ügyvédi kamara nyilvántartásában. Tehát van az a pénz, amiért bárki bármire hajlandó… Ez – amint az eset is bizonyítja – Romániára fokozottan érvényes.
Hogy nem elszigetelt esetről van szó, azt bizonyítja, hogy az egyik hírtelevízió maga is felkutatott egy kőművesből átvedlett „fogorvost”, aki jelenleg is kezeli faluja pácienseit, méghozzá közmegelégedésre. Az ő neve sem szerepel a fogorvosi kamara nyilvántartásában. Amint mondják, ő feleségétől leste el a szakma alapfogásait. Ellentétben az olasszal, aki feltételezhetően a youtube-ról szerezte ismereteit.
A szomorú az, hogy az ügy, a pillanatnyi általános felháborodás dacára, amint az mifelénk általában lenni szokott, szép lassan feledésbe merül. Méghozzá következmények nélkül. S marad minden a régiben.
Nyugtalanító és bosszantó a dilettáns Zatyi József okoskodása. Mert tudható, az orvos is ember, tehát sajnos tévedhet és hibázhat. Azt is tudjuk, az ember nagyon összetett rendszer, olykor könnyen gyógyul, más esetben lehetetlen gyógyítani. Akik csodákat remélnek az orvoslástól, azok mindig csalódnak. Akik a kórházakat sok csillagos hotelnek álmodják meg, azoknak is garantált a csalódása. Vagyis sokan még nem nőttek fel, és soha nem nőnek fel a realitás világához, a reális értékelések megalkotásához.
Zatyi József esetében mi valójában nem tudhatjuk mi történt. Nem tudjuk, ki állapította meg a műhiba megtörténtét. Ki állapította meg a műtétek feleslegességét. Csak annyit lehet biztosan kiszűrni Zatyi beírásából, hogy a beíró nem orvos, nagyon határozott, nagyon elégedett magával, és nagyon okosnak is tartja magát. Ebből egyenesen következik a másokkal szembeni folyamatos elégedetlenség. És láthatóan Zatyi szívesen rontja a közhangulatot az orvosok iránt. Aminek semmi értelmét nem látom. (Pedig nem vagyok orvos. Gyógyult beteg vagyok.)
Mindenki a saját kárán tanul. Az okos pedig a másén …
Tessék már végre megérteni, az orvosok sem istenek. Ők is pisilnek, az ő székletük is büdös és még enniük is kell néha.
Sokat tanultak (már aki nem libáért, vagy kapcsolatok által jutott diplomához), remélhetőleg sokat tapasztaltak, ennek ellenére némelyikük „csodákra” képes, mások csak a gyártók által javasolt vegyszert (gyógyszert) írják fel a szindrómák alapján, a kiszolgáltatott pácienseknek.
Kérem, ha valaki megbetegszik, hallgasson a lelkére, a szívére és azt az orvost – gyógyítót és gyógymódot válassza, amelyik szerinte a leginkább hasznos.
Legyen az allopátia (vegyszer-gyógyszer), vagy természetgyógyászat, mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya.
Az allopátia a tünetek alapján, ellenhatású vegyszereket javall viszonylag gyors hatás, de jelentős és többszörös mellékhatás(ok) mellett, a valódi természetgyógyászat pedig akár évezredes tapasztalatok alapján bevált, a természetben megtalálható hatóanyagokat alkalmaz, viszonylag hosszabb hatásidő mellett, de csaknem teljesen kizárva a mellékhatásokat.
A választás a gyógyításra szoruló személyiségé.
Természetesen akut vakbelet, súlyos fizikai sérüléseket nehezen és magas kockázattal lehet csak természetgyógyászati módszerekkel gyógyítani, ezekhez sebész kell, az utógondozást majd a természet erői elvégzik.
A vegyszeres gyógyítás (allopátia) viszont – a tapasztalatok és kutatások alapján – magas mellékhatás kockázattal jár. Egy vegyszer (gyógyszer), kb. 3-5 mellékhatást tud produkálni, amelyekre természetesen újabb vegyszereket javallanak (írnak fel), amelyek természetesen újabb és újabb mellékhatásokat generálnak (idéznek elő), így a spirál folyamatos. Vajon ki jár jól ebből ?
Ja, amúgy az orvos szavunk az orv szótőből származik, ami mint köztudott, nem-igazán pozitív jelentés.
Tanácsosabb lenne a gyógyító szót alkalmazni azokra az emberekre, akik valóban hivatással gyógyítják embertársaikat, az orvos nevet pedig hagyjuk az egyebekre …