Pisti és a történelm, no meg a valóság

Alig egy hete történt, hogy – most ne firtassuk: isiászos befolyásoltságában, netán sanda hátsó szándéktól vezérelve – az Európai Bizottság elnöke azt találta mondani: Erdély és Románia egyesülésének centenáriuma nemcsak román, hanem európai ünnep is. Tette mindezt a magasságos Európai Parlament plénuma előtt. Hogy ez súlyosbítja-e Juncker kijelentését, avagy esetleg akár mentő körülményként is felhozható mellette – különös tekintettel a fényes tekintetűek utóbbi időben viselt dolgaira –, azt hiszem, elég nehezen eldönthető…

Mindenesetre Zsanklód egyből a centenáriumi eufóriában – mondhatnám: „isiászos” túllelkesültségben – szenvedő román nacionalisták kedvencévé avanzsált. Hogy éppen kit, kiket tartanak a románok kedvencüknek, esetleg barátuknak és kit, kiket az ország legfőbb ellenségeinek, arról a legutóbbi kutatások eredményei árulkodnak: eztek szerint továbbra is Oroszország és Magyarország jelenti a legfőbb mumust. Ez egyébként nem meglepő, hosszú idő óta minden hasonló felmérés ugyanezt az eredményt hozza.

Az elhíresült junckeri kijelentés nagy felháborodást váltott ki a magyarok, különösen az erdélyiek körében. Még az erdélyiek barátjának nehezen tekinthető Újhelyi István MSZP-s EP-képviselőt is szólásra, sőt tettre késztette: történelemkönyvet – Molnár Miklós Magyarország rövid története – küldött Zsanklódnak, hogy „jobban megismerhesse a magyarok és Magyarország sikerekben és sorstragédiákban egyaránt gazdag történelmét”. Mert – ahogyan azt Újhelyi írta –: „van mit tanulnia”. Ebben a tekintetben egyetértünk. Másban aztán semmiben.

Újhelyi István régi ismerősünk nékünk, azóta jegyeztük meg a nevét, amióta –elefánt a porcelánboltba – berontott az erdélyi magyar politikába. A Magyar Ifjúsági Értekezlet 2008 szeptemberében rendezett nyári akadémiáján arról beszélt, hogy az MSZP mindig mindenben támogatta az RMDSZ-t. „Ehhez képest ők azt kérték, ezt ne mondjuk el sehol, nehogy Erdélyben kiderüljön a dolog. Viszont amikor Erdélybe jövök, most még mindig azzal jönnek egyesek, hogy minek tesszük be ide a lábunkat, amikor semmit sem segítünk, csak ártunk…” – hangoztatta az MSZP-s képviselő.

Idén aztán újfent Erdélybe merészkedett emberünk, igaz, a Tusványos közönsége előtti nyilvános szereplést már nem vállalta. Ehelyett tett egy szellemesnek szánt kijelentést: az első bálványosi szabadegyetem mottóját, „átmenet a diktatúrából a demokráciába”, cserélje le a Fidesz-rendezvény, s legyen az „átmenet a demokráciából a diktatúrába”. Mit lehet erre mondani? Ezzel sem lopta be magát, illetve pártját az erdélyi magyarok szívébe.

Junckerhez visszakanyarodva, szerintem teljesen fölösleges gesztus volt a  történelemkönyvvel való megajándékozása, a chemnitzi Marx-szobor felavatása óta világos: nem ismeri a történelmet, de nem is érdekli sem a múlt, sem a jelen – annál kevésbé a jövő.

Újhelyi pedig valszínűleg pusztán népszerűsághajhászás céljából próbálkozott a történelemkönyvvel… Ami a legszomorúbb egy EP-képviselő esetében: a téves  valóságérzékelés. Mondjuk ki: Erdélyben – legalábbis a 2004-es referendum óta – a balliberális oldalnak még jó ideig nem teremhet babér.

És ez így van jól.