Nem ránk tartozik

Még mindig a román államelnök-választásról, amelynek második fordulójára vasárnap kerül sor. Az első menetben, ha még emlékezünk rá, az RMDSZ is indított jelöltet, méghozzá elnöke, Kelemen Hunor személyében.

Hogy miért, mi célból, azt a mai napig sem voltak képesek hitelt érdemlő módon megmagyarázni. Szerintem csak, mert tehették. Nos, az RMDSZ elnöke be is söpört 357 014 szavazatot, ami az összesen leadott voksok 3,87 százaléka. Sok-e ez vagy kevés? Attól függ, honnan nézzük. Annak figyelembe vételével, hogy a választók zöme nem tudta, miért, mi célból – azt maguk sem feltételezték volna, hogy esetleg győzelmi esélye lett volna a „szövetségi” elnöknek – citálták, olykor visszataszítóan erőszakos módon, szinte zsarolva az urnák elé, akkor sok. Ha viszont arra gondolunk, hogy minden erőlködés ellenére – a kampány hajrájában szinte alig volt erdélyi magyar, akinek telefonjában meg ne szólalt volna Kelemen „Respekt” Hunor voksolásra buzdító hangja – a szavazásra jogosult erdélyi magyarok alig egyharmada adta rá a voksát, akkor bizony elég kevés. Mindenesetre ahhoz elegendő volt a 3 százalékos eredmény, hogy az állami költségvetés állja a kampánykiadásokat. Ha jól meggondoljuk: ez sem semmi.

Most pedig következik a döntő menet, amelyben magyar szempontból csupán a kisebbik rossz alternatívája maradt. Hogy melyik lenne az, s miért, azt igen nehéz megállapítani. Egyébként is: mi közünk nekünk a román államfő-választáshoz? A történet nem rólunk szól, ne is ártsuk bele magunkat. Főleg aktuálpolitikai meggondolásból, pártpolitikai játszmák – még ha magyar párt érdekeiról is van szó – játékszereként. Mert azt, gondolom, senki erdélyi magyar ember – még ha politikus is – nem gondolhatja komolyan, hogy cseppet is érdekelné, érdekelhetné – legalábbis az adott történelmi-társadalmi körülmények között – egy román államfőt az erdélyi magyar nemzeti közösség boldogulása. Inkább a sorsrontásban lenne érdekelt. Legalábbis a történelem ezt bizonyítja.

A választópolgár számára ilyen esetekben jönne jól a politikum bölcs eligazítása. Csak hát mit mondjon az erdélyi magyar politikus, amikor jószerével maga sem tudja? Meg aztán: ki hisz manapság a politikusoknak? Különösen Romániában. Kelemen, még az első forduló előtt, arra az újságírói kérdésre, hogy miért nem veszítik el a szavazatukat, ha a nevére ütik a pecsétet, a következőt válaszolta: „azért, mert ez a jó választás.” Világos beszéd. Vagy mégsem?

A vasárnapi szavazás előtt azonban már tanácstalanok az RMDSZ „voksolás-ügyi szakértői”: annyi mondanivalójuk van az általuk – igaz, csak egyharmad arányban – felcsigázott erdélyi magyaroknak, hogy szavazzanak lelkiismeretük szerint. Úgy mellékesen: hát nem lett volna jobb, ha szintén a polgárok lelkiismeretére bízzák, hogy részt vesznek-e az első fordulóbeli szavazáson vagy sem?

Hogy melyik opció jelentheti a kisebbik rosszat, arról szemérmesen hallgatnak. Azaz mégsem, hisz az RMDSZ elnöke bevallotta: ő személy szerint Iohannisra adja szavazatát… Igen, arra a szász származású, a románnál is románabb politikusra, aki szerint Romániában az etnikai kérdést példásan megoldották.  Aki annak idején megtagadta a székely zászló átvételét.

S aki következetesen elzárkózik attól, hogy találkozzék a magyar államfővel.

Hát itt tartunk.