Ripacsok

Székely Csaba szakít a marosvásárhelyi színházakkal – olvasom az egyik hírportálon a szenzációsnak szánt címet. Bevallom – lehet, az én hibám, de –  valahogy nem taglóz le a bejelentés. S akkor mi van, ha szakít? Magánügy. Ezzel akár tovább is léphetnék, de megakad a szemem a drámaíró kijelentésén, amivel a közösségi oldalon bejelentett szándékát megindokolja:  „Tulajdonképpen Marosvásárhelyre fakadtam ki, nem tudom, hogy mivel bizonyíthatom még, hogy értek ahhoz, amit csinálok” – mondta a sajtó érdeklődésére válaszolva.

Na, helyben vagyunk – gondolom, hisz Vásárhelyről magam is sok mindent írkáltam, igaz, én érte haragszom, legalábbis szándékom szerint , nem ellene –, s nyomban nekilátok elolvasni azt, ami e témában itt-ott hozzáférhető. Bevallom: távol áll az ízlésvilágomtól mindaz, amit a szerző színműíróként, különösen a Bányavidék trilógia darabjaiban megjelenít. Ennek ellenére próbálom megérteni, mi is fáj elsősorban neki. Ő maga jelenti ki: nemsokára tíz éve annak, hogy drámát ír, sőt bebizonyította, mire képes, ennek ellenére mégsem érzi azt, hogy ennek a közösségnek, azoknak az intézményeknek, amelyek Marosvásárhelyen működnek, szükségük volna rá. Hát ez igen érdekes állítás, hisz kérdem én: nem ő a jelenleg leginkább játszott vásárhelyi, sőt kortárs erdélyi magyar szerző? Sőt a szakma bizonyos része által a leginkább felkapott, agyondíjazott alkotó is? „Amióta én igazgató vagyok, Székely Csabának öt bemutatója volt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban. Lett volna egy hatodik is, de azt a rendező elutasította” – kommentálta az egyik hírportálon az esetet Gáspárik Attila, a szóban forgó színház vezetője. Aki a bejegyzéshez maga is hozzászólt, de később törölte Facebook-oldalát, így a hozzászólása sem maradt meg. Tegyem azt is azonnal hozzá: arról a Gáspárikról van szó, aki 2014-ben saját kerek 49. születésnapját –  a Figaro előadást megszakítva – ünnepeltette meg a színészekkel.

Végül aztán csak kibújt a szög a Székely elégedetlenségének zsákjából, amikor emberünk kijelentette: azért távozna Marosvásárhelyről, mert a helyi színművészeti egyetemen nem alkalmazták tanárnak, mivel nincs doktori diplomája, pedig művészi teljesítménye alapján taníthatna, ahogy más színházi alkotó is megteheti. Mi fáj(hat) még neki? Hát például az, hogy nem alkalmazták dramaturgként a vásárhelyi társulatnál. Nem tisztem eldönteni: jogos-e Székely fájdalma, megalapozott-e az érzése, hogy mellőzik őt? Jut eszembe:  például Székely Jánost sem kényeztette el a vásárhelyi színház, ahol csak a rendszerváltás után tűzték műsorra . De azért, úgy tudom, sértődöttségében nem akart elmenni innen. Mint ahogyan Kincses Elemér sem, akinek két drámakötete is megjelent az utóbbi időben, s akit szintén nem gyakran játszanak a vásárhelyi teátrumban. Igaz, nem vagyunk egyformák, ki így, ki úgy reagál a különböző élethelyzetekre.

S hogy kerekebb legyen a történet, megszólalt Alföldi Róbert is – az általa rendezett Az ember tragédiája óta ő sem taratozik kedvenceim közé, hogy csak a művészi megnyilvánulásainál maradjak – , aki szintén szükségét érezte, hogy elmondja véleményét: „Nem tudom, hogy mi lesz velünk, ha az általam kultúrlényeknek tartott emberek is egymásnak esnek a szakmámban” – írta Alföldi Róbert üzenetében, amelyben arról próbálja meggyőzni a két felet, hogy beszéljék meg egymással a sérelmeiket. Nos, ezek szerint mégiscsak magányügyről van szó, azaz Székely Csaba magánsérelmeiről. A drámaíró jövőbeni szándékairól árulkodik, amikor kijelenti: „(…) most megvalósul a Vitéz Mihály bemutatója, és innentől kezdve nekem már nincs sok dolgom Marosvásárhelyen”.

Erre most mit mondjak? A “klasszikust” idézem, az említettek elvbarátját : el lehet innen menni.

Ui. Sokan bizonyára azt se bánnák, ha vinné magával feleségét, a vadliberális Parászka Borókát, akinek ámokfutása rengeteg emberben keltett jogos visszatetszést Erdély-szerte.       

Facebook hozzászólások

Ez is érdekes

Arafat

Ha leírom az Arafat nevet, a magyarországi olvasók zöme – már akik emlékeznek még a …

6 hozzászólás

  1. “a helyi színművészeti egyetemen nem alkalmazták tanárnak, mivel nincs doktori diplomája … nem alkalmazták dramaturgként … el lehet innen menni”

    Előírt szakképzettség nélkül állami intézményben sehol sem fogják alkalmazni.

  2. Bányavidék trilógia -már a témaválasztás is röhely – buzi székely kocsmáros meg egyéb, életidegen és tótágast álló helyzetek (de nem abszúrdnak szánva) egy bányavidéki községben.

    Bányalég..Bányabéka…Bányarém… ki a franc tart igényt Erdélyben egy,
    libnyafi ügynökök által “tisztára agymosott” szerencsétlen depresszív egyén darabjaira -amit amúgy is a fióknak írt?

  3. Csak ne Magyarországra jöjjenek. Van itt metszettpöcsű éppen elég…

  4. Hajdó Jolán

    Csaba azt reméli Magyarországon majd minden színház az ő színdarabjait fogja játszani (Marosvásárhelyen csak néhányat játszottak )……………..Boróka pedig …..kiköveteli a “magyar közrádiót”……már sokszor hangoztatta a marosvásárhelyi közrádióban,a Székelyföld Hangja rádióban!
    https://www.facebook.com/adjakvisszaaradionkat/videos/398283144028876/

  5. Nem látjátok kicsoda? Sajtóbandita:

    Mérget karmol a szívekre, gyilkolható hazugságokat köp a lelkekbe, gyilkol, de gyilkossága másoknak lesz tragédiája, rabol, de erkölcsbíró marad, hazudik, de igazság bajnokának ünneplik, s a tömegek népszerűsége öleli körül. Ez az ezerarcú véres bohóc, mérhetetlen arányú zsivány: a demokratikus tömegszerelem legcirógatottabb kedvence: a sajtóbandita!
    Újságíróink igen nagy részének nincs meg a kellő kultúrája, s az ezzel járó morális felelőssége! Erkölcstelen, imfámis, és őrült dolog, hogy erre a pályára rászabadulhasson minden analfabéta, morális hulladék, bomlott idegzetű szerencsevadász. Szabó Dezső Virradat 1921. 02. 06.
    Sajtó: olyan nyilvánosház, hol bérelhető férfiak igyekeznek eladni a politika torzszülött bájait, magukat, és árujukat kelletve. A megrontás fogalmát kimerítve. Ahol bűnözni lehet, büntetlenül, szeméremsértés szemérmetlenül, de nem véletlenül, hanem kizárólag pénzért!
    Hej, de elkapnám a nyakát minden koszos firkásznak, minden rohadt liberális sátánfajzatnak! Gogol

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük