Az RMDSZ a CEU-t választotta

Az erdélyi magyarok sem maradhattak ki – vagy önként, senki által nem kényszerítve, (Internacionálét?) dalolva soroltak be maguk is – a budapesti Soros-egyetem körül kirobbant, a liberális oldal által felturbózott, felhabosított botrányból.

Az korábban is nyilvánvaló volt – elsősorban a nemzeti vonatkozású témákban elfogalalt álláspontjaik alapján -,hogy az erdélyi, főleg kolozsvári magyar egyetemi értelmiség tagjai a harcos liberálisok közé tartoznak. Megnyilatkozásaik a liberális demokrácia jegyeit viselik, napjaikat a politikai korrektség – jelentsen ez bármit is – bűvöletében élik. A globalista és nemzeti érdek, a liberalizmus és az illiberállis demokrácia ellentétpárból nyilvánvaló, hogy melyiket választják. Beszéljünk világosan: ők azok, akik az RMDSZ által az utóbbi huszonöt évben követett “merjünk kicsik lenni” politikai magatartást, harcmodort sugallták.

A botrány szinte másnapján már az erdélyi magyar Soros-kitartottak is kötelességüknek érezték – esetleg sugallták nekik valahonnan? -, hogy letegyék a garast a CEU mellett. Százan a Soros-függő erdélyi magyar egyetemi oktatók, kutatók és véleményformálók közül azonmód aláírták azt a Balog Zoltánnak címzett, hétfőn nyilvánosságra hozott nyílt levelet, amelyben arra kérik a magyar kormányt, hogy vonja vissza a CEU működését “veszélyeztető” törvénymódosítási javaslatot. Az aláírók, mintha nem tudnák, mi is a konfliktus lényege, feltehetőleg a peregrinusokra hivatkozva azzal érvelnek , hogy több évszázados hagyománya van annak, hogy erdélyi diákok hazaviszik szülőföldjükre a nyugati egyetemeken szerzett tudásukat, amivel jelentős mértékben hozzájárultak „az erdélyiség és a magyarság megőrzéséhez, megmaradásához” is. Az egykori peregrinusokra valóban illik az állítás, de ahogy elnézem az utóbbi huszonöt-harminc év történéseit – különös tekintettel a két legutóbbi népszámlálás között negyed millióval megfogyatkozott erdélyi magyarságra -, az utóbbi időben nem sokan jöttek haza, legalábbis annyian biztosan nem, hogy kontinuitásunkat a szülőföldön biztosíthatnák.

A kolozsvári libsi értelmiség után, maga Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is úgy érezte, nyilvánosságra kell hoznia véleményét. „Ha sor kerülne az egyetem bezárására, az óriási veszteség lenne Magyarország, Közép-Kelet Európa, az akadémiai szféra, a humán- és társadalomtudományok számára (…)” – mondta. Azaz, a CEU kapcsán a Soros-hívek és a magyar kormány között kibontakozott konfliktusban Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a CEU mellett tette le a garast. Hogy mindenki megértse: a magyar kormány ellen!

Innentől a helyzetet illetően, azt hiszem, minden spekuláció fölösleges…

Ez is érdekes

Himnusz a szabadságról

A sors különös kegye folytán érdekes, de inkább értékes élménnyel gazdagodhattam a minap: Budapesttől Kolozsvárig …

2 hozzászólás

  1. Kelemen Hunor a mentalitását tekintve már inkább román, mint magyar.

  2. Gáspár Anett

    Arcában az előjel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük