Politikai pluralizmus: kell-e nekünk?

Tisztújító kongresszust tartott múlt szombaton az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). A 2011-ben a Magyar Polgári Pártból (MPP) kivált, Tőkés László befolyása alatt álló politikusok által alakított EMNP, az igen jelentős Fidesz-támogatás ellenére, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Első megmérettetésükön, 2012-ben az erdélyi magyar politikai pluralizmus megteremtésének céljából létrejött erők – az MPP és az EMNP – összesen nem szereztek annyi voksot, mint négy évvel korábban a polgáriak egyedül. A 80-20 százalékos, majd 85-15 százalékos támogatottságra való hivatkozás azóta is egyik állandója az RMDSZ-politikusok érvelésének.

Nem mellesleg: ez volt az a fordulópont, amikortól határozottan megváltozott a Fidesz viszonyulása az RMDSZ ellenzékéhez. 2012-re eldöntetett, hogy a Fidesz, a bábáskodása mellett létrehozott kispártok helyett – amelyek nem váltották be a hozzájuk fűzőtt reményeket, nem sikerült maguk mögé felsorakoztatniuk az erdélyi magyar választópolgárokat – azokat a „Szövetség”-en belüli erőket preferálja, amelyek szerintük partnerek lehetnek majd az erdélyi terveik kivitelezésében. Az RMDSZ megreformálásában talán maguk sem hittek. Mindenesetre e felismerés jegyében döntetett el az RMDSZ „elefántjainak” – Markó, Borbély, Verestóy, Frunda – háttérbe léptetése,  illetve Tőkés László és Szász Jenő kivonása az erdélyi magyar politikából. Mint ismeretes előbbit EP-mandátumhoz, utóbbit az NSKI elnöki pozíciójába juttatták. Ezzel a nevük által fémjelzett pártokat is sikerült vakvágányra állítaniuk, legalábbis annyira, hogy ne zavarják, ne zavarhassák az RMDSZ választási érdekeit. A „Szövetség” tovább ment: azzal, hogy magához édesgette az MPP-t – jelöltlistáin két parlamenti mandátumhoz, valamint polgármesterséghez, helyi önkormányzati képviselőséghez juttatt néhány személyt –, sikerült éket vernie a két törpepárt közé. Az így légüres térbe került EMNP azóta csak vergődik, az utóbbi évek választásai közül csak a 2016-os helyhatóságin vett részt, alig értékelhető eredménnyel.

Köztudomású, hogy a migránsválság kirobbanása óta a Fidesz politikájában hangsúlyeltolódás állt be: az EU-ban folyó küzdelmeké, mondhatni háborújé az elsőség, az köti le a legtöbb energiát. A helyzet azóta is változatlan, ilyen körülmények között nem számíthatunk arra, hogy a magyarországi keresztény-konzervatív oldal Erdély-politikájában változás következzen be. Ezt ismerte fel és használja ki jó érzékkel az RMDSZ, amikor nem hajlandó engedményeket tenni a két kispártnak. Mint most az EP-választások előtt, amikor visszautasította az akár három mandátum megszerzésének esélyét is felvillantó koalíciós listára való javaslatot, s megelégedne a két biztosnak látszó hellyel. Arra a jelek szerint nem gondolnak Kelemenék, hogy magas román részvétel esetén akár el is bukhatnak a választási küszöbön.

Ilyen politikai „környülállás”övezte az EMNP hétvégi tisztújítását, amely a folytonosságot képviselő Csomortányi István – javára lépett vissza mind Szilágyi Zsolt eddigi, mind Toró T.Tibor korábbi elnök – győzelmével zárult. Igaz, a gyökeres változást sürgető, de alulmardt Soós Sándor, arra hivatkozva, hogy az alapszabályzat általa történt értelmezése szerint a szavazás eredményes volt ugyan, de érvénytelen, megóvta a választást.

Bárki lesz is végül az EMNP elnöke, a lényeg, hogy az erdélyi nemzeti oldal újjászervezése – akár a két párt, a Mezei János elnökké választása óta önállóságának bizonyítására törekvő, annak érdekében látható erőfeszítéseket tevő MPP és a Néppárt egyre sürgetőbb újraegyesítése által is – elodázhatatlannak látszik. Már ha egyáltalán fontos még az erdélyi magyar politikai pluralizmus…