A történet múlt szerdán kezdődött, amikor az USR–PLUS pártszövetség – a Momentum testvérpártja – miniszterei kivonultak a kormányülésről tiltakozásul amiatt, hogy Florin Cîțu miniszterelnök, a beleegyezésük nélkül, napirendre tűzte az 50 milliárd lejes vidékfejlesztési programot.
Az USR–PLUS álláspontja szerint a program kizárólag a vidéki pártklientúra étvágyának kielégítését szolgálja, s nem valami leleményes módon, hisz semmiben sem különbözik attól, ahogyan azt korában a PSD-kormányzat idején tették. Van egy másik aspektusa is az esetnek: a PNL elnökségéért folyó versenyben a miniszterelnök a liberális helyi önkormányzati vezetőket a pénzosztás révén próbálja a maga oldalára állítani Ludovic Orban hivatalban lévő pártelnökkel szemben. A történet másnap folytatódott, amikor a kormányfő hirtelen haragjában menesztette az USR-s igazságügyi minisztert. Erre kiborult a bili, az USR–PLUS bizalmatlansági indítvánnyal fenyegetőzött, ha Cîțu nem mond le. Pénteken aztán be is nyújtották a dokumentumot, amelyet a vadliberálsiok (neomarxisták) mellett a szélsőséges nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) – igen, azok, akik az úzvölgyi temetőt „visszafoglalták” – törvényhozói írtak alá.
Amint megszületett a bizalmatlansági indítvány, azonnal elkezdődtek a találgatások annak lehetséges sorsát illetően. A jelenlegi parlamenti erőviszonyok mellett az elfogadásához, a benyújtók mellett, szükséges a PSD törvényhozóinak szavazata is. Csakhogy azt nem adják ingyen. A PSD elnöke bejelentette: céljuk az előrehozott választások kierőszakolása, abba nem partnerek, hogy az USR–PLUS, miután sikeresen megbuktatta Cîțut, visszatáncoljon a kormánykoalícióba. Közben a PNL és a PSD – valamiféle háttéregyezség nyomán – közösen akadályozni próbálják a bizalmatalansági indítvány napirendre tűzését. A PNL a dokumentum aláírásainak hitelességét vitatja, anélkül, hogy az aláírók közül valaki azt kétségbevonta volna. Hétfőn este aztán bejelentették lemondásukat az USR–PLUS miniszterei is. Ezzel legalább 45 napos – ennyi idő áll rendelkezésére, hogy elfogadtassa a parlamenttel a megüresedett miniszteri tárcák betöltésére kiszemelt jelölteket – haladékot adva Cîțunak a kormány élén. Ami éppen elegendő ahhoz, hogy a PNL tisztújító kongresszusa időpontjában még a kormány élén lehessen. Ellenkező esetben győzelmi esélyei a minimálisra csökkennének.
A „csata” végkimenetelét nehéz megjósolni: az is megtörténhet, hogy a bizalmatlansági indítvány elbukik, és Cîţu kormánya megmenekül, de az is, hogy bukik a kormány, és az államfő új kormányfőjelöltet kénytelen javasolni. Ha a liberálisok jelölnek új kormányfőt, könnyen megeshet, hogy ismétlődik a korábbi eset: olyan személyt választanak, aki – ahogy annak idején Cîţu tette –, még a hivatali eskü letétele vagy a parlamenti szavazás előtt lemondana, és második jelöltként ismét Cîţu folytathatná a kormányzást. A kérdés csak annyi: kivel?
A történetből az látszik, hogy tehet bárki bármit, a Iohannis államelnök – és az őt irányítók – jóvoltából Cîţu nélkülözhetetlen. Mondhatnám: Cîţu örök.
Így lenne?